Hét magyar és három külföldi intézményben helyezik el azt a tíz Bogányi-zongorát, amelyet a magyar állam korábban megvásárolt – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter kedden Budapesten.

A magyar helyszínek között van a Budapest Music Center (BMC), a Müpa, az Erkel Színház, a pécsi Kodály Központ, a debreceni Kölcsey Központ, a Pesti Vigadó és a Zeneakadémia.

Tíz helyszínen helyezi el a kormány a 800 milliós csodazongorákat

A három külföldi helyszín esetében eddig kettőről – a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium és a helsinki Sibelius Akadémia – született döntés. A Bogányi-zongora támogatására 800 millió forintot adott a kormány támogatásként, ezzel is erősítve a magyar zongoraművészet és a magyar zongoraépítés kultúrájának nemzetközi hírnevét. Ezt Balog Zoltán mondta, aki annak is örült, hogy magyar innováción keresztül a magyar iparfejlesztést támogatják.

A Bogányi-zongora tízéves fejlesztés eredménye, főbb újdonságai a legjobb zongoramárkákkal vetekedő zengő hangzás, a hangszernek a megszokottnál jóval hosszabb élettartamot biztosító kompozit ötvözet, a zongora mechanikáján végzett jelentős újítások és a modern dizájn. Funkcionális szempontból hangvetőként (hangterelőként) is működik, ami újdonságnak számít a hangszer történetében. 

A zongorát a Zengafons nevű, 2012-ben alapított magyar magáncég fejlesztette ki állami és MNB-s pénzből. A Komoróczki István volt NGM-államtitkár vezetése alatt álló, és részben Járai Zsigmond feleségének, Kis Mariannának a tulajdonában álló cég az Új Széchenyi Terv keretében nyert 126 millió forint uniós pénzt a projektre még 2014-ben, a 60 milliós önrészhez pedig a Magyar Nemzeti Banktól kaptak pénzt. Az Operettszínház és a kormány egyaránt 10-10 darabot rendelt belőle eddig.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Mért a magyarok vesznek zongorát Moszkvának!!! meg Helsinkinek? Ezek vetélkednek hogy ki talál ki idétlenebb f@szságot a pénzszórásra.
Macskaszem
Mért a magyarok vesznek zongorát Moszkvának!!! meg Helsinkinek? Ezek vetélkednek hogy ki talál ki idétlenebb f@szságot a pénzszórásra.
Béla333
Én nem akarok ilyen csodazongorát venni! Jó lenne szerintem egy tizedannyiba kerülő is!
Amelyik tökfej ezen is keresni akar, az gyűjtsön pénzt a Fideszesek körében!
Maffiaállam!!!
qxy
Szeretném kipróbálni. lécci lécci.
papa.49
Fogadni mernék a 3. Romániába kerül!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.