Blöffnek nevezte a Fidesz frakcióvezetője, hogy visszalépnének attól a javaslattól, amely szerint nem lenne lehetséges önkényuralmi jelképek kereskedelmi felhasználása.

Kósa Lajos a Tv2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta: a témát megvitatták és semmilyen döntést nem hoztak, megállapították, hogy a kérdés bonyolult, inkább a célokat szerették volna kijelölni. Hozzátette: a cél az, hogy akár jópofának tartja valaki, akár nem, "se horogkeresztes pólót, se sarló-kalapácsos sört ne lehessen árulni".

Hangsúlyozta: a józan ész szabályait be kell tartani, például a művészeti felhasználást, adott esetben egy kiállításon történő bemutatást meg kell engedni. Vannak olyan termékek is, amelyek a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője –, egy ásványvíz- és egy tornacipőmárkát említve példaként. A Heinekennel kapcsolatban ugyanakkor azt mondta: épp ez a cég volt az, amely 1951-ben levette söréről a vörös csillagot, mert értelmezése szerint önkényuralmi jelképként volt értékelhető.

Kósa Lajos a tervezett szabályozással kapcsolatban azt mondta: meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy adott esetben ezt egy nemzetközi fórumon is meg tudják védeni.

A frakcióvezető Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt javaslataival kapcsolatban azt mondta: programjából általános adóemelés következik. Felidézte: Botka László parlamenti képviselőként megszavazta a lakásadót, amiről szintén azt mondták a szocialisták, hogy "fizessenek a gazdagok", de valójában mindenkit sújtott. A Gyurcsány-Bajnai kormányok programjának eredményeképp adóemelések voltak, megszorítások, és "ingyenpénzosztással" akartak maguknak politikai tőkét kovácsolni, ami azonban az országot tönkretette – mondta.

"Egyszer már tönkretették az országot az ilyen hülyeségekkel, jobb lenne ettől megóvni magunkat" – fogalmazott Kósa Lajos, aki szerint a szocialisták minden mondata mögött adóemelés van.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Kupaklala !! Afejet nem vakarni kell, hanem mosni !!
Perwool
"Vannak olyan termékek is, amelyek a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője –, egy ásványvíz- és egy tornacipőmárkát említve példaként"

Értettük! Csak a Heineken sörön található piros csillag! Piros nem vörös!
""Egyszer már tönkretették az országot az ilyen hülyeségekkel, jobb lenne ettől megóvni magunkat"
Baz+ a gazdád most adósítja el gigahitellel az országot a Paks 2-vel!

Adó??? Miről beszélsz mafla??olvass-nezz-lass.hupont.hu/42/orban-kormany-adoi#ixzz3fJ30xvGq

"Kósa Lajos a tervezett szabályozással kapcsolatban azt mondta: meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy adott esetben ezt egy nemzetközi fórumon is meg tudják védeni."

Nem tudjátok! Ellenben az összes felmerülő költséget+ büntetést a nyakunkba varrjátok!
Hajrá hülyék!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.