Sör még soha nem volt olyan fontos a kormánypropaganda szempontjából, mint az Igazi Tiltott/Csíki. Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken meglátogatta az Igazi Csíki Sör gyártelepét Erdélyben.

A Csíkszentsimonban tett látogatás után Lázár elmondta, a kormány szeretné, hogy a Heineiken és az Igazi Csíki Sör tárgyaljon egymással.

Reméli, hogy egy hónapon belül megnyugtató megállapodás születhet

Dávid és Góliát harcában.

(egyébként az Igazi Csíki Sör is félig holland tulajdonban van, annyira vérmagyar az egész ügy.)

Lázár János közhelypuffogtatás közben kóstolgatta az Igazi Tiltott Csíki Sört

Lázár János elmondta, tisztelik azt, hogy a Heineken Magyarországon és Erdélyben is magyaroknak ad munkát, és jelentős mennyiségű adót fizet,

Ezért a Heineken csoporttól azt kérjük, hogy az élni és élni hagyni elvét érvényesítse.

Úgy tűnik ugyanakkor, a végsőkig elmegy a magyar brand védelmében:

ha a Heineken nem mutat együttműködést és továbbra is el akarja taposni az Igazi Csíki Sört, a kormány kezében még számos olyan eszköz van, amelyet készen állunk a magyar nemzeti érdek védelmében bevetni.

Lázár a tegnapi 82. kormányinfón jelentett be, hogy mivel szerinte a Csíki Sörre a Heineken ágyúval lő, maga utazik el a székelyföldi manufaktúrába, hogy kifejezze a tulajdonosoknak a magyar kabinet támogatását.

Meg fogjuk mutatni, hogy mindenkit megvédünk, aki a multik áldozatává válik

- tette hozzái.

Amíg nem születik végleges döntés, átmenetileg Igazi Tiltott Sör néven forgalmazza gyártója az Igazi Csíki Sört.

(Origo)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
A Csíki Hugyozós csak fedőszerv a Választási Nagy Osztogatáshoz, kellenek az erdélyi szavazatok, mint az oxigén, hisz kb. 650.000 megvilágosodott hun köpött a hordára - joggal! - és ugyanezért megy a közpénz- játék a Vajdaságban és a Felvidéken is!

Adózz rebellis magyar, higy a koszos horda hatalomban maradhasson!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Na basszus, akkor mégsem a nemzeti érdekeinket látogatja a Lézer, hanem a részvényeit. Kár hogy neki nincs ott egy százlábú lánya, hogy arra hivatkozhatna a látogatás miatt, mint a főnöke amikor vonattal surrant a bankszámláját meglátogatni Svájcba.
papa.49
Táskahordozó ezt már csikó korodban elbasztad, a kontár kormányotok kezébe nincs adú ez ügyben legfeljebb egy méretes rakás belőletek))))))))))))))))))))))))
nyanya001
Bokros Lajos
Röhög az egész magyar nemzet,

Magyarországon és Erdélyben egyaránt. Sőt, az egész román nép harsányan röhög azon, hogy a vitéz magyar kormány harcot indított a holland sörgyár márkajelvényének számító vörös csillag ellen.

Ritkán van alkalma magyarnak és románnak arra, hogy egyformán szívből nevessen ködszurkáló politikusok brutális méretű hülyeségén. Most végtére ez is megadatott.

Az erdélyi magyarok esetében némi fájdalom is vegyül a dologba: most pusztítja el az Orbán-kormány a Székelyföld gazdasági fellendülésének egyik alappillérét, a külföldi beruházók nehezen megszerzett bizalmát. Értelmetlenül, feleslegesen, öncélúan, bármiféle haszon nélkül.
Ezzel a lépésével az Orbán-kormány árt az erdélyi magyaroknak, árt a székely gazdaságnak, árt Romániának. Mindenkinek csak árt, még saját magának is. A magát nemzetinek hazudó kormány.

A diktátor belecsavarodott saját borgőzös álmaiba és vágyaiba. Kivagyiságból, megsértett önérzetből, vagy nyers hülyeségből képes tönkretenni saját nemzete gazdasági fejlődésének alapjait.

Ne nevessünk. Noha ez már végjáték, nagyon sokba fog ez nekünk kerülni. De legalább látjuk, lássuk legalább, hogy mit jelent a nemzetet pusztító, látványosan ostoba kormánypolitika.

Amíg Orbán és korrupt klikkje van hatalmon, addig nem lehetünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk. Sohasem.
A magyar nemzet alapvető létérdeke az öncélúan pusztító utálatosság eltakarítása.

Erre szövetkezünk. 2018-ban végre vége lesz.

Bokros Lajos
Elnök
Modern Magyarország Mozgalom

Tökéletesen igaza van !
nyanya001
Hát idefigyelj te sunyi kretén!
Ez nem magyar érdek !
Nem beszélve arról, hogy a Heineken mellett a megkötött szerződés igazsága szól, míg az igazi csiki sör trükközik, s mivel ismeri a simlis magyar kormányt bevádolta (!!!) a sörgyárat azért, mert az ragaszkodik a szerződében rögzített jogaihoz!
A szavazatoptimalizás, sőt szavazatmaximálás értelmében a simlis nem farkasa a simlisnek, s eljő az az idő, amikor ezek a köztörvényesek benyújtják a számlát!
Egész pontosan 2018-ban a parlamenti választáskor!
Ne legyenek kétségeink, ez a majdnem egészen értelmi fogyatékos, nem minden ok nélkül vedeli sunyi mosollyal a képén a csíkszeredai sört!
bencemacska
Csak azt nem tudom mi közünk van nekünk két romániai cég egymás közötti vitájához?!
Azt sem értem a románok miért nem rúgják ki az"annyit is ér " lézert páros lábbal???
Azért, amiért az Andy Vajna itt dolgoztet és ott fizet adót?
MI van Q..va nagy hazaffyak???
simmering73
Tényleg. Mi van ezzel a csiki dilivel? Leült mint szar a vécé csészében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.