Demográfiai adatokat közölt 2017 első negyedévéről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az igazán figyelemreméltó adat a halálozások megugrása az év első hónapjában. Az előző évhez képest 19 százalékkal többen haltak meg, 2286-tal többen, mint 2016 azonos időszakában. Összesen 14 064 ember hunyt el az idei első negyedévben, 2000 óta nem haltak meg ilyen tömegesen. Hátterében – a két évvel ezelőttihez hasonlóan – a tetőző influenzajárvány állhatott – fűzte ehhez az adathoz a KSH. Eközben idén januárban fél százalékkal kevesebb gyerek – 7683 újszülött – jött a világra, mint tavaly ilyenkor. A két adat együttesen azt eredményezi, hogy az év első hónapjában 57 százalékkal megugrott a természetes fogyás mértéke,a 2016. januári 4058-cal szemben 2017. januárban 6381 fővel lettünk kevesebben.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
2013­-hoz képest, azaz 3 év alatt az ország valamennyi (7 darab) régiója rontott korábbi
helyezésén. Nincs egyetlen rohadt régió, amely az állandóan köpködött, hanyatló, taknyán
csúszó Európai Unió átlagát elérné. A főváros viszonylagos kivételével Magyarország egyetlen régiója sem képes igazán fenntartható, vonzó környezetet biztosítani a cégeknek, a lakosoknak, a dolgozóknak, ellenben Észak­-Magyarország egyenesen a lecsúszó régiók listájára került, az egykori keleti blokk országok régiói közül egyetlenként! Mindenkinek ajánlom, olvasson és gondolkodjon el azon, hogy miközben a baráti bűnbanda tagjai hamis lingvisztikai­- filozófiai alapvetésekbe kapaszkodva veregetik egymás vállát és történelmi sikerekről röfögnek, a magyar egészségügy külön is hajtja az európai seregeket, az alapfokú oktatás és az állami intézmények hatékonysága tekintetében is szégyenletes a helyzetünk.
Nincs más csak a gatyából kilógó segg és az önámítás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.