Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét,

a válaszadók 65 százaléka úgy gondolta, hogy a több országot érintő iskolai kiránduláson részt vevő autóbuszoknak éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között pihenőt kell tartaniuk

- mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szombaton Budapesten.

Az Emmi államtitkára a sajtótájékoztatón kifejtette: a kérdőívet kitöltők 95 százaléka egyetértett azzal, hogy alvászavarban szenvedő autóbuszsofőrök ne vezethessenek éjszaka, 85 százalékuk pedig szigorítaná a gyermekeket szállító járművekre vonatkozó műszaki követelményeket.

Palkovics László jelezte, a következő időszakban a kérdőívre adott válaszokat is figyelembe véve előkészítik a szükséges jogszabály-változtatási javaslatokat, amelyeket reményeik szerint néhány héten belül el is fogadnak majd.

Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, a lehetséges változtatásokkal a megnövekedő menetidő és költségek ellenére sem jár rosszul senki. Az utazást biztosító szolgáltatók ugyanis többletbevételhez jutnak, a sofőrök kipihentebben dolgozhatnak, a szülők pedig nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket – fejtette ki, hozzátéve, utóbbi mindenek előtt fontos szempont.

Emlékeztetett: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy a kormány a következő időszakban meg szeretné újítani a magyar buszállományt.

Az Emmi államtitkára újabb kérdésre reagálva megjegyezte, elgondolkoznak azon is, hogy az Egyesült Államok mintájára Magyarországon is létrehozzanak-e egy külön járműkategóriát az iskolabuszoknak. Megjegyezte, az amerikai szabályok elsősorban a gyerekek rövid utakon történő szállítását teszi biztonságosabbá például azzal, hogy az ilyen buszok ablakait vészhelyzet esetén akár egy tízéves gyermek is kitörheti, továbbá csak egy bizonyos mennyiségnél kevesebb üzemanyagot tárolhatnak tankjukban.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@solidedge: De ha nyugdíjasokkal borul fel, akkor célprémium! Javul a nyugdíj kassza egyenlege!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
11 és 4 között már szállodába bemenni se érdemes (és megfizethető), ezért javaslom, hogy az osztálykirándulásoknál a buszos cég kötelezően alkalmazzon szétnyitható ágyakat (lásd óvodák) vagy felfújható gumimatracokat, persze a járulékos takarók, kispárnák illetve hálózsákok kapcsolásával. Ezeket az út melletti parkolóban pillanatok alatt fel lehet állítani és 4.05-kor már lehet is továbbállni onnan.
És úgy magunk között. Honnan szedi a minisztérium ezeket az élettől és józan észtől elrugaszkodott éceszgébereket? Mert arra már gondolni se mernék, hogy mindezen feltételek kizárólag azért születnek, hogy a Százlábú és Pénztároslőri kooperációs szállodái muszáj-betérőket kapjanak. Ez ugye csak egy rossz rémálom a részemről?
Dr plágium
Aha, és az EMMI fizeti a szülők helyett a + kiadásként jelentkező szállásdíjat?
solidedge
Ha ne adj Isten egy iskolásokat szállító busz a jövőben nappal borul fel, akkor az új törvény meg fogja tiltani, hogy a buszsöfőrök éjjel és nappal vezessenek.
Nessy
@solidedge: De ha nyugdíjasokkal borul fel, akkor célprémium! Javul a nyugdíj kassza egyenlege!
Papuska1
Már bocsánat, de a válaszok pont azt jelzik, hogy melyik kérdésben van egyetértés. A buszsofőrök külön szűrését, vagy a szigorúbb műszaki állapotot több mint 95% támogatta, az éjszakai vezetés tilalmát pedig csak alig több, mint 60% az erős motiváció ellenére. Ebből lehet bölcs következtetést levonni! Például a legveszélyesebb 3 órától 5 óráig terjedő két órát töltheti a busz parkolóban, illetve ebből legalább egy órát. Ez reális, működhet, ellenőrizhető és tényleg fokozhatja a biztonságot.
kukac50
Aki megszavazza az éjszakai utaztatást fizesse az útközben a szállást, sok családnak nagy teher az ha a gyermeke elmegy kirándulni, vagy síelni nyaralni! Egészséges buszsofőröket többszöri megállást kell beiktatni nem szállodát mert arra nem jut elég pénz,vagy kevés gyerek veheti igénybe az utazást, Csak a szegénység miatt, mert a minimálbér még most sem éri el a 100 ezer forintot, de abból számlát is kell fizetni enni is fűteni, ruházkodni néha cipő is kellene!
kukac50
A Nemzeti konzultáció kérdéseit az ATV Heti műsorában is meg kellene szavaztatni, Akkor megtudnánk mi az eredménye,mert a kormány ősze vissza beszél, a migránsokról szóló kérdésről határ ideje előtt hoztak határozatot, akkor meg minek ?
nevemnick
Gyors számításaim szerint, ez az országosan harmincezerből 65%-a igennel savazó, kb. a megyénk közép-és szakiskoláiba járó gyerekek létszámának is csak épphogy megfelel. Ez egy megye, és akkor hol a többi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.