Nézem a tévében a Külügyminisztérium volt államtitkárának elgyötört arcát, az ölében lévő ridikült görcsösen szorító kezét, a szeméből lassan gördülnek a könnyek. A tárgyalóterem félig üres, csak a vádlottak hozzátartozói várják lélegzet-visszafojtva az ítéletet. Visszaemlékszem a hét évvel ezelőtti képsorokra, amikor az ápolt, jól öltözött asszonyt kamerák kereszttüzében, bilincsbe verve vezették el a rendőrök, mert azzal gyanúsították, hogy bűnt pártolt és hűtlenül bánt az állam vagyonával. A bíróság most ítéletet hirdet, a moszkvai külképviselet ingatlaneladásának ügyében megvádolt hét kormánytisztviselőt bűncselekmény hiányában jogerősen felmenti. Ott ülnek a pulpitus előtt a korábbi vádlottak, van, aki elégedetten, van, aki közönyösen, és van, aki magába roskadva fogadja a felmentő ítéletet. Hét emberi sors, hét tönkretett élet. És nem ők az egyedüliek. Akkoriban minden hírműsor azzal a látványossággal kezdődött, hogy a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány vagy a Fővárosi...

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Hét év után "A bíróság ...bűncselekmény hiányában jogerősen felmenti. "Az életüket azonban végérvényesen és visszavonhatatlanul tönkretették, és ezért a felmentő ítéletek sem kárpótolhatják őket. De vajon el fogja-e egyszer valaki számoltatni azokat, akik mindezért felelősek? Ez ám a tragédia! Vajon akik ilyen arcátlanul rágalmaztak embereket és most számolatlanul viszik az adónkat, nyugdíjunkat, egészségre félretett vagy levont forintjainkat, az ország felzárdáztatására az uniótól kapott pénzünket külföldi bankokba, felelnek ezért valaha?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.