Milliókért vásárolt berendezési tárgyakat, ingóságokat Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetéhez (VDSZSZ) volt vezetője, amikor még a Liga Szakszervezet elnöki posztját is betöltötte – írta a Blikk a birtokába került közel 50 millió forintos számlákról. A bizonylatokon olyan értékes ingóságok szerepelnek, mint falióra 320 ezer forintért, függönyök közel 6 millióért, szövet 2 millióért és egyedi tárgyalóasztalok közel 7 millió forintért – írta a Blikk azokra a számlákra hivatkozva, amelyek Gaskó Istvánhoz és a VDSZSZ-hez kötődtek. Gaskó a lapnak azt mondta, a tárgyakat a testület beleegyezésével vásárolta és bocsátotta a Liga rendelkezésére, a szobáknak ugyanis kulturáltnak kellett lenniük. "Egy országos szintű, jól működő, megfelelő anya­giakkal és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező érdekvédelemhez ez dukál. Vasúti vezérigazgató korában a mai osztrák kancellár, Orbán Viktor és különböző miniszterek is megfordultak ott. Nem lehetett olajos padlón járni, és napórával...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
Nem a Gyúrcsány miatt volt?? El sem hiszem... :)
Csizmás Kond
...ha akkor kellett a fényűzés most miért nem kell ?
quadrocopter
Gondolom, már a narancs-párttagkönyve is megvan!
Pálinkafőző Rézüst
Nem a Gyúrcsány miatt volt?? El sem hiszem... :)
papa.49
A bőre nélkül engedném csak el a tetűt!!!
CsipkeRózsa
Bizonyos értelemben, Gaskó valóban Orbán miatt vett milliós berendezési tárgyakat.

Csak úgy, mint az összes tolvaj polgármester, tolvaj fideszes, tolvaj barátok, tolvaj rokonok is, szinte mindegyikük Orbán tudtával, mintaadásával műveli ezt a mesterséget.
Eladott Ország
Te büdös tahó, 4 millió ember él a létminimum környékén, ési mindenféle cselekkel hamisítják a statisztikákat, vagy egyáltalán nem is készítenek statisztikákat a nyomorról, akkor ti egyedi tárgyalóasztalokat vesztek közel 7 millió forintért. Amikora gyerek azt mondja „tudja bácsi, mikor esszük majd a káposztát, akkor hozzáképzelem a tejfölt is” Nem sül le a bőr a mocskos pofátokról!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.