A tanulók és a tanárok jogait is sérthetik azok a nyolcadikos történelem tankönyvben található megfogalmazások, amelyek alapján hivatalból vizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajos az elmondta: három ajánlást fogalmazott meg az oktatásért felelős államtitkárnak. Három részletet kifogásoltak. Az egyik Orbán Viktor miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlamentben elhangzott a nyugat-európai országok gyarmati örökségéről szóló 2015-ös beszédét idézi. Volt egy, a politikai jobboldal és baloldal legfontosabb jellemzőiről értekező szövegrész. A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökről szóló képaláírásban pedig az szerepel, hogy ő a privatizáció egyik nyertese. Az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. Az első két idézetről az OFI és az Oktatási Hivatal szakértői amellett foglaltak állást, hogy azok mentesek a politikai állásfoglalástól. Az MTA, a Történelemtanárok Egylete és a TANOSZ viszont egyöntetűen amellett foglal állást, hogy a vonatkozó bekezdések...

Forrás: inforadio.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A Gyurcsány a nyertes, szegény Orbán pedig, ha csak az adóbevallását vesszük alapul, akkor a rendszerváltás és a miniszterelnöki poszt abszolút vesztese.
Ideje lenne gyűjtést indítani a részére. Néhány rossz kabátot, ócska, de még hordható nadrágot, inget azonnal fel tudok ajánlani a részére. A nejem régebbi cuccaiból a családja nőtagjai is kaphatnak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
A Gyurcsány a nyertes, szegény Orbán pedig, ha csak az adóbevallását vesszük alapul, akkor a rendszerváltás és a miniszterelnöki poszt abszolút vesztese.
Ideje lenne gyűjtést indítani a részére. Néhány rossz kabátot, ócska, de még hordható nadrágot, inget azonnal fel tudok ajánlani a részére. A nejem régebbi cuccaiból a családja nőtagjai is kaphatnak.
F_Viktor
Megy a történelemhamisítás, a diákok elhülyítése, rabszolgák-, pártkatonák kinevelése.
RonaGyuri
erre még Rákosi pajtásék is csettintenének! =))
egyvandor
Elég nevetséges GyF-et kiemelten nyertesnek nevezni maga század ezrelékével amit a privatizáló elvtársurak ma már szinte egytől egyig nertársak, bezsebeltek és tegyük hozzá mindig találtak rá módot hogy újabb és újabb támogatásokon, pályázatokon keresztül pumpolják saját zsebükbe a közpénzt, mindenféle elvárás, teljesítmény, és kontroll nélkül. Nem beszélve arról hogy GyF egy normál kapitalistától elvárható módon nem felélte, nem elkurvázta, nem spekulációs üzletként kezelte a privatizált céget.
De hát olyan jó belerúgni valakibe aki beleköpött a politikai elit levesébe. (lehet hogy valamiért kiérdemelte, pl akár azzal hogy amatőrként naivan beállt a zsiványok közé és azt hitte majd ő lehet ott a nagyfiú, ... De ez már nevetséges)
egyvandor
@F_Viktor: Gorbán tekintélyuralmi rendszeréhez ezekre szükség van. Azon csodálkozom hogy lehet ennyi agyatlan aki beveszi ezt a mesét és néhány nemzeti lózungtól fellelkesülve (nem észrevéve hogy milyen nemzetellenes az ha valaki saját népét meglopva taszítja nyomorba) boldogan asszisztál saját nyomorának megteremtésért.
F_Viktor
@egyvandor: Ez az, én is értetlenül állok a magyar nép elhülyülése előtt.
feleselek
Csak ülök és olvasom az elöttem megjelenő mondatokat, ami az emberi és politikai aljasság csimborasszója! Eleve ne a regnáló hatalom határozza meg az elődjének a tevékenységét, azt majd megteszik a történészek a maga idejében.Az orbáni kormány tevékenységét elsősorban egy független bíróságnak kell, majd véleményezni és a következtetéseket levonni. A történelemkönyvekbe, pedig, majd a történészek által megvitatott és megállapított tények kerülhetnek... Nem véletlen, hogy a mai napig 1956 eseményeit sem tudták hiteltérdemlő módon összefoglalni, mindig a pillanatnyi politikai erő próbálta és próbálja befolyásolni a véleményeket!
papa.49
Minden hiába a hazugovicsnál a Gyurcsány a ,,patás ördög,, pedig ha hátrább lépne a tükörtől és úgy nézne bele már láthatná a két hatalmas ördögszarvat a saját tökfején, de még ehhez is kevés az káposztaleve a kalaptartójában!!!
A Gyurcsány se piskóta de század annyi lehet a rovásán mint ennek a elmeháborodottnak!!!
quadrocopter
A kisiskolások máris gyűjtést kezdtek a lyukas cipőben mászkáló Orbán-Temlom Egere Viktornak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.