Végrehajtási eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzet az Országos Roma Önkormányzat ellen. A szervezet ugyanis annak ellenére sem akarta kiadni a tavaly kötött szerződéseinek adatait, hogy erre a bíróság kötelezte.

A lap azt követően indított pert a szervezet ellen, hogy birtokába került egy hangfelvétel, amelynek tanúsága szerint az ORÖ hivatalvezetője arról beszélt, hogy a szervezet alkalmazottai között nincsenek szakmailag alkalmas munkatársak, az álláshelyeket pedig olyan ismerősök, rokonok, barátok töltik be, akik igazából nem dolgoznak. - írja a hirtv.hu.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/03/02/roza-neni-farkas-florian-nyomaba-eredt/
Messziről bűzlik, hogy minden zűrös ­zavaros, minden botrányos és ezzel szemben csak lassan nyomozgatnak, meg mellébeszélnek, rejtegetnek (bűnösöket), eltüntetgetnek (intézményeket, szövetkezeteket), stb. míg csak­csak feledésbe merül minden. És akkor nem esett még szó arról, hogy az elcsalt, bűncselekmény­gyanús 1,6 milliárd forint visszafizetése helyett, a kormány még további 1,3 milliárd speciális támogatást ítélt meg a roma önkormányzatnak. No de hiszen volt miből – maradt még a teljes 5 milliárdos keretből, muszáj
azt is elkölteni (és ehhez megint az Uniónak vagy az OLAF­nak nincs egy szava sem?).
És nap mint nap bebizonyítják, hogy amit és amennyit akarnak, azt el is fogják költeni. Ha kell,
ha nem – üveghegyen innen és túl. De ez már sajnos nem mese, ez a szomorú valóság. Meddig hagyjuk még?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vladimir putin
@Csizmás Kond: kicsit ossze van zavarodva tied agy, de pont ez igy helyes, mert igy nemsokara tudok adni neked szep kituntetes meg par talicska plutonium szep uj viragagyasodba romanijaban.
nyanya001
Egy jogállamban ezek a trógerok már a börtönbe lennének !
Csizmás Kond
@vladimir putin: Te vagy összezavarodva, mert azt hiszed hogy ha rágod a szavakat nem ismer fel senki ...
CsipkeRózsa
A civilek pedig számoljanak be tételesen, ha évente 7,2 millió Ft-ot kapnak külföldről. Öt évig (szégyen)listán maradnak, ha megszűntek is közben.

A közpénz lenyúlásának milliárdjairól nem kell beszámolniuk a kormány-közelieknek, nem kell leadni a bizonylatokat, sőt a rendőrség nem szállja meg a területüket, nem foglalja le a dokumentumokat. Sőt, nem is tartóztatják le őket, hiszen nincs ellenük eljárás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.