Fekete-Győr András, a nemrég megalakult Momentum Mozgalom elnöke a Hír TV-nek azt mondta, 2014-ben nagyon sok párt lépett egymásra, mégsem tudták leváltani Orbán Viktort és kormányát. Juhász Péter korábban arról beszélt, hogy közös választási listát, jelölteket és miniszterelnök-jelöltet tervez 2018-ra az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Momentummal és a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal.

 „A Momentum nem foglalkozik más pártoknak az ügyes-bajos dolgaival. A Momentum azzal foglalkozik, hogy az embereket összefogja, és az embereknek egy élhető, sikeres Magyarország jövőképét biztosítsa. Mi nem azért jöttünk létre, hogy rögtön más pártokkal szövetségekre lépjünk. Mi az emberekkel fogunk szövetkezni, ezért járjuk az országot, ezért kezdeményeztünk népszavazást, és ezért indítottuk el a legújabb kampányunkat”

– reagált Fekete-Győr.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Amilyen szimpatikusak voltak legeloszor, a teljesen megnott orca bizony nem tesz jot a part arculatanak.
Jo kis ellentmondas,: nem szovetkezik a partokkal, mert ok a neppel szovetkezik...
Kis hulye,... Szerinte a nep az egy elvont fogalom? Ezek szerint ha osszeakad egy DK-s szimpatizanssal, mint a nep gyermekevel, akkor azonnal el fog tole fordulni, mert eddig a dK-val szimpatizalt?
Mit gondolnak ezek a nyikhajok, elojonnek a semmibol, es rogton sajat rajongotaboruknak kell lenni?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...így választás előtt minden párt csak jót akar, megmentőként tetszelegnek ...majd jön a következő ellenzék és ugyanezt kezdi elölről...
Eladott Ország
A momentum a fidesz Ifjú Gárda szervezete, oroszul: Молодая гвардия. Konzulens Goebbels Tóni, "Ki tud többet a Szovjtúnióról" tanulmányi felelőse. Felednivaló Timur és csapata.
Hellcat
Jól indult ez az egész de már egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez az egész momentum buli csak arra kellet, hogy a fitymasz kihátrálhasson a zolimpia mögül úgy, hogy közben az ellenzéket szidhassa...meg egy röpepárt ami még jobban megosztja az ellenzékt...ezt csinálták 4 éve is.
Szókrakész
@moiszikf: Tuti könyvformátum.

Tartalomjegyzékkel:

Tartalom
1. fejezet Baloldali pártok
2. fejezet Jobboldali pártok
3. fejezet vegyes felvágott
4. fejezet Szeretnék parlamentbe jutni pártok
5. fejezet Az x behúzási lehetőségei, szabályai
6. fejezet Gyurcsány és pártja
nezelodo
@Szókrakész: Nem a forintot vitték fel aranyárra, hanem az Eurót, meg a svájci Frankot. Nem a Fletó, hanem a Dakota, nevezetesen a Kósa, és a Szíjártó hathatós közreműködésével döntötte be a forintot. Ezzel jelentős mértékben megjavították a pártkassza állapotát az eurós betétjeik átváltásakor. Ugyanakkor a lakáshitelesek tömegét tették tönkre, a végeredmény úgy három év múlva lesz látható, amikor az adósságkezelők már eladhatják a volt tulajok feje felül a lakásukat.
Szókrakész
Mindegyikőtök szövegértelmezési deficites?!?!?!

Uram Atyám!
Mit vétettem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.