Pályázatot írt ki nemrég az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekért Alapítvány 15 milliárd forintos értékben a rászoruló gyerekek táboroztatására. A pályázaton csak az Erzsébet Táborok Kft. indult el, és meg is nyerte azt.

A Magyar Nemzet cikke szerint az alapítvány főtitkára Hornyák Tibor – L. Simon László kabinetfőnöke –, aki érdekes módon az Erzsébet Táborok Kft. ügyvezetője is.

Az összefonódás itt nem áll meg: a cég egyetlen tulajdonosa az alapítvány.

Vagyis az alapítvány saját cégének osztotta le a kormánytól érkezett 15 milliárd forintot.

"A 15 milliárdos összegért 2017–2020 között kell elvégezni ezeket a feladatokat, évente pedig valamivel több mint 38 ezer gyereket, valamint az őket kísérő felnőtteket kell ellátni. Március közepén Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára jelentette be, hogy három év alatt összesen 26 milliárd forintot költenek az alapítvány kezelésében lévő zánkai, valamint fonyódi táborok felújítására. Vagyis az alapítvány – közvetve vagy közvetlenül – összesen több mint 40 milliárd forintot költhet el" – olvasható a cikkben.

Az alapítványhoz tartozik a zánkai és a fonyódligeti ifjúsági tábor, melyek becsült értéke 17 milliárd forintra rúg, de azokat ingyen kapták meg az államtól úgy, hogy 15 év múlva akár el is adhatják.

Az alapítvány alapító jogai a Szeged-csanádi Egyházmegyéhez kötődő Szent Ágota Alapítványhoz kerültek, amit korábban az a Kothencz János vezetett, akit 2014-ben a Fidesz indított Botka László ellen Szegeden.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Syntax Error
@3dwhite: Az "Új-nemzedék Központ" jobb?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Syntax Error
@3dwhite: Az "Új-nemzedék Központ" jobb?!
papa.49
,,Lepapírozva,, a 15 milliárd szétosztva, már nem ,,közpénz,,!!!
namihami
Megpróbáltak minden kockázatot kivédeni. Sikerült, pénz zsebben.
vladimir putin
Ket sziberijai asszony beszelget:
- Oj, Mariska! Hat tik hogyan csinaljatok anyagi kerdeseket tied ferj, Alekszej Alekszejevics Alkeszejovval?
- Hat draga baratnom, Olga Olganovnaja Olganova. A nagy dolgokat rahagyni ferjemre, Alekszej Alekszejovics Alkeszovra, a kicsikrol pedig en dontok. De szerncsjere nagy dolog meg nem volt.
picike1
Te jóságos szent Ágota szent ég !@nevemnick:
magyarbakancs
@papa.49: ",Lepapírozva,, a 15 milliárd szétosztva, már nem ,,közpénz,,!!!"
Itt minden Fidesz pénz amihez senkinek semmi köze.
Akkor közpénz valami ha nem ők lopták el.
Csizmás Kond
Na és mégis kinek oszthatta volna le, ha ő pályáztatott és ő pályázott ???
vladimir putin
@Csizmás Kond: Engem peldajul megserteni, mert en lenni masik palyazo. Ha nem nekem osztani, lesz pukk meg Rakettya!
vladimir putin
@Csizmás Kond: tobb kell ellenzek megvereteshez meg sziberijai medvevadaszat se olcso, most cserelem aranyra kilincsek repulogepemen.
Most meg a szar rezkilincseket nezem.
Aki Én
@Csizmás Kond: Baszki, hogy lehet valaki ennyire buta mint te???
dr. prédikátor
@Aki Én: Nem tudtad???Ő csak egy girhes nyervogó!!!
volvós
@Aki Én: 10:33

Mit vársz egy szöröstalpu bocskoros román trolltól ??
quadrocopter
Kórházak, oktatás? Köszi, jól (el)vannak.
Aki Én
@volvós: Hogy ne ugasson vérlázító ostobaságokat :)
CsipkeRózsa
Megint egy alapítvány, amelyik azt csinál, amit akar. Kicsit sokba kerül nekünk, ráadásul Orbán megint elajándékozott épületeket. Kampánypénznek nagyon sok!
Equus
Az ott nyaraló gyerekek majd szépen megtanulják az egyházi énekeket és a jobbak bebújhatnak a pap bácsi reverendája alá... az egészen jókat majd a pap bácsi szépen leszopja elalvás előtt...
Perwool
@Equus: Naaaaa, lehet, hogy minden jóra fordul... Hátha egyszer jó fog kisülni a dologból...
Az is lehet, hogy a propis fiuk is jelentkeznek táborozni...
Nézd!!!
kepkezelo.com/images/wol5ft7gmvbqelzcyxi0.jpg
Equus
@Perwool: hát azt a kelyhet én is megnyalnám és még a számat se húznám utána... :D
Perwool
@papa.49: @Equus: "Na ugye" Igazam volt, a propis fiúk mennek táborozni!kepkezelo.com/images/ywekhq0e2y142en2uopn.gif
kukac50
Magán kastélyok felújítására is meghozták a törvényt,hogy állami pénzből fogják felújítani.
Ez a Fidesz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.