Nem volt elég Szíjj László cégének a saját telkén a fák engedély nélküli kivágása, még a szomszédos telken is kitermelték néhányat, hogy támfalat építhessenek. Nemrég nagy visszhangot kapott, hogy hiába kellett volna az építési engedély szerint 27 fát meghagyni Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa villájának építésekor, végül szinte mindet kivágták a telken. Hiába írtuk meg négy hónapja, hogy valami nagyon nem stimmel, a magyar bürokrácia nem repült rá a témára. Az I. kerületnél rákérdeztünk, hogyan áll a vizsgálatuk, és ezt a választ kaptuk: „engedély nélküli fakivágás miatt hatósági vizsgálat indult. A 2004. évi CXL. törvény értelmében erről ennél többet nem áll módunkban közölni.” A rendőrség a bejelentők szerint visszadobta az ügyben a feljelentéseket, kérdésünkre az ORFK-nál azt mondták, hogy ilyen ügyben nem nyomoznak.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
AHÁNY FÁT KIVÁGOTT,AKÁRKI CSINÁLTA-ANNYI GOLYÓT AZ AGYA KÖZEPÉRE!!!
AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN AZ ÖLES FÁKAT IRTATJA AKINEK AZ VAGY A HELY KELL. FIDESS POLGÁRMESTEREK PEDIG TAPSOLNAK HOZZÁ-MEG FOG ÜTNI MINKET A GUTA A NYÁRI MELEG NAPOKON-NINCS ÁRNYÉK DE HA ÍGY FOLYTATÓDNAK AZ ERDŐÍRTÁSOK IS OXIGÉN SEM LESZ!
A BALATONFELVIDÉK KŐPADOZATÚ HEGYEIN MÁR ALIG VAN FA-VAGY CSAKKK INVAZZÍV-MERT A KANDALLÓKAT TÖLTIK VELE A HELYETT HOGY A RUSZKI GÁZT PAZAROLNÁK A NYARALÓKBAN -MERT UGYE MÁR AKI TEHETTE TÉLIESÍTETTE.
Zánka,Szepezd,de Révfülöp fölött ÉVENTE KÉTSZER TÖBB HA KIIRTANAK-AZ ERDŐFELÜGYELET TUDTÁVAL.
bakegya
Ezt a gellérthegyi garázdálkodást már akkor idevéstem amikor az óóriásdarut oda felnyomták-a kutya se tett semmit-pedig már a hegyet is átfúrkálta a tolvaj új gazdag mészáros strómann népség!!!Ezeknek mindent lehet,de aki egy szobával kitoldaná a házát azt HELYBŐL BÜNTETIK A HELYI RENDELETEIK ERRE SZAROSODTAK.
Eladott Ország
index.hu/gazdasag/2016/07/07/szijj_laszlo_allhat_at_mkb_megvasarlasa_mogott/
24.hu/kozelet/2016/01/27/a-magyar-adofizetok-penzebol-epul-a-haveri-kapitalizmus/
Szíjj Lászlóra cserélték Simicskát. Szíjj László állhat az MKB megvásárlása mögött. Így érthető, hogy az olajozott Pintér Sanya rendőrség meg sem mozdul. Ha kell még a Gellért hegyet is legyalulják és támfalat építenek oszt kuss van.
bakegya
@Eladott Ország: MERT kuss van azóta is...beköltöztek és FOLYTATJÁK AZ EGÉSZ BALATON LENYÚLÁSÁVAL.
Jozefina
Ha Sijjártó, akkor minden törvényes, vagy legalábbis törvényen feletti!!??
Yoda69
fideSS malemukoknak mindent lehet. Probalna meg egy atlagpolgar kivagni egy osfat. Asszem megnezhetne magat egy eletre.
orbanek es haverjai buntetlenul lophatnak hazudhatnak, es adot csalhatnak. Semmi kovetkezmeny sincs. Es amig a 2,5M birka mogottuk all, addig nem is lesz.
EBRESZTO!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.