A Közép-európai Egyetemnek (CEU) továbbra is szándékában áll, hogy párbeszédet folytasson a magyar kormánnyal, de a benyújtott felsőoktatási törvénytervezetet nem tudják az egyeztetések alapjául elfogadni – közölte az intézmény elnök-rektora csütörtökön.

A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elnök-rektor, Michael Ingatieff és Enyedi Zsolt magyar ügyekért felelős rektor-helyettes vett részt a Palkovics László oktatási államtitkárral folytatott szerdai egyeztetésen. Ezen megismételték és fenntartották azt a kérésüket, hogy a kormány vonja vissza a törvénytervezetet, és kezdjen egyeztetést a helyzet megoldására.

Kiemelték: a magyar kormány tisztviselőivel folytatott megbeszélést követően a Közép-európai Egyetem továbbra sem győződött meg arról, hogy a kormányzat belátná, milyen hatásai lesznek a törvénytervezetnek. Az egyetem továbbra sem érti, hogy miért van szükség a törvényre, ismerve az egyetem magyar törvényekkel teljes összhangban történő működését, és az egyetemi élethez nyújtott hozzájárulásának széleskörű elismertségét.

A közleményben kitértek arra is: a CEU üdvözölte az Egyesült Államok Nagykövetségének állásfoglalását, amelyben aggodalmukat fejezték ki az üggyel kapcsolatban. Michael Ignatieff vasárnap Washingtonba utazik, hogy ismertesse a CEU helyzetét az amerikai törvényhozókkal és a médiával – olvasható a közleményben.

Palkovics László csütörtökön más témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a magyar törvényeket mindenkinek be kell tartania. Az államtitkár a CEU rektorával való előző napi egyeztetésről újságírói kérdésre elmondta: megismerték az érveiket, és ennek alapján nem szükséges visszavonni a javaslatot. A törvényben szereplő feltételeket teljesíthetőnek tartja. A CEU számára nem jelent kockázatot a javaslat – erősítette meg korábban is hangoztatott álláspontját. Hozzátette: más egyetem nem élt kifogással a javaslat ellen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.