Ifjabb Bozsik József minőségi kifogásokat emelt a szilvásváradi lovasközpont miatt, amit Mészáros Lőrinc cége épített. Már nem ő az egyes fogathajtók szövetségi kapitánya, miután egy államtitkár befenyítette.

Már nem ifjabb Bozsik József a fogathajtók szövetségi kapitánya, pedig néhány hete még a hosszabbításról is lehetett hallani.

Azonban egy interjúban minőségi kifogásokat emelt a szilvásváradi lovasközpont miatt, ezután Czerván György fideszes államtitkár befenyítette, mondván, politikai állásfoglalást tett (Bozsik az N1 tévének nyilatkozott, amelyet a kormány Jobbik-közelinek gondol).

Szövetségi kapitányi megbízatása tavaly év végén lejárt, de még márciusban is arról szóltak a hírek, hogy hosszabbíthat. Az interjú után azonban a szövetség másokat kért fel a posztra. 

Ifjabb Bozsik emellett az utánpótlásnevelést és a tehetséggondozást is vitte, de ezt is elvették tőle – mondta el a Digisport Reggeli Start című műsorában csütörtökön.

Ifjabb Bozsik hozzátette, már egy éve is kifogásokat emelt a 2 milliárdos beruházás kapcsán, akkor sokan igazat adtak neki csendben, de nem történt semmi.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
,, Szólj igazat betörik a fejed,, a suttyók csak ehhez értenek, meg az ÁLLATTITKÁROK is!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
aremy
@Pálinkafőző Rézüst: de nagyon kevesen vannak az itthon maradottak között tisztességesek.
justhpeter
Moslék kormányban csak moslék lehet az államtitkár is, meg az a szervilis konyhai hulladék is, aki ezeket végrehajtja.
quadrocopter
Szovjetunió, 1938 - vs. Magyarország 2017!
Semmi különbség az adminisztratív demokráciagyakorlás korlátozásában, csak ma már nem lövik fejbe, aki nem mosolyog a rezsimre! Legfeljebb elütik egy földúton.
colibri
Ma egy hete még Lázár ott esküdözött az újságírók kérdésére, hogy ááá, dehogy is volt ez befenyítés az államtitkár részéről... pedig a bejátszott felvételből evidensen következett a retorzió.
nezelodo
Látod gyerekem, csak ferencjóskás csatornának, újságnak, portálnak nyilatkozz, ott tök mindegy mit mondasz a riportban, ott minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve lesz a nyilatkozatod. Hát most elszabtad, megrángattad kicsit a gyeplőt, azt meg nem szeretik a dakoták! Pláne nem ha a legnagyobb közjogi méltóságot a Pénztáros Lencit alázod! Be is rágott rád a csicskás Orbán(állam)titkár! Fiatal vagy Te nem tudtad eddig, hogy ilyen az orbáni bolsi tempó. Jól jegyezd meg sokszor fogsz vele még találkozni, ha nem tudunk megszabadulni tőlük.
Eladott Ország
Csapataink harcban állnak és megvédjük a gazdag, fejlődő és szabad életünket, a
rezsicsökkentést és Atyuskánk hatalmát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.