Óriási különbségek voltak az európai uniós tagállamok 276 régiója között az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében 2015-ben – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) csütörtökön közzétett adataiból.

A legszegényebb területen, a bulgáriai Severozapaden régióban vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) az uniós átlag 29 százalékára rúgott, míg a leggazdagabb körzetben, az Inner London-West brit régióban ez az arány 580 százalékot tett ki.

Az Eurostat közleményében kiemelte, hogy egyes régiókban az adatokat jelentősen befolyásolja az ingázók magas száma, amely nagy mértékben megemeli az adott régiókban az egy főre jutó GDP-adatot.

Tavalyelőtt 4 régióban haladta meg az EU-s átlag kétszeresét az egy főre jutó GDP, míg 19 régióban az uniós átlag felét sem érte el.

A leggazdagabbak listáját vezető Inner London-West régió után Luxembourg következett, az EU-átlag 264 százalékával, majd a németországi Hamburg (206 százalék), a belgiumi Brüsszel (205 százalék) és a szlovákiai Pozsony (188 százalék) jött a sorban.

Összesen 19 régióban volt az EU-s átlagnak kevesebb mint 50 százaléka az egy főre jutó hazai össztermék: ebből 5 található Bulgáriában, Lengyelországban és Magyarországon 4-4, Romániában 3, Görögországban 2 és Franciaországban 1.

A legszegényebbek kategóriájában a bulgáriai Severozapaden mögött a franciaországi Mayotte (32 százalék), majd a bulgáriai Severen tsentralen és Yuzhen tsentralen (mindkettő 33 százalék), a romániai Nord-Est (34 százalék) következett.

A hét magyarországi régió közül a közép-magyarországiban volt a legmagasabb az egy főre jutó bruttó hazai termék vásárlóerő-paritáson számolva: az uniós átlag 105 százalékára rúgott. A második helyezett nyugat-dunántúli régióban ez az arány elérte az uniós átlag 75 százalékát, a Közép-Dunántúlon pedig a 64 százalékát. A maradék négy régióban 50 százalék alatt volt az arány: a Dél-Dunántúlon 45 százalék, a Dél-Alföldön 48 százalék, Észak-Magyarországon 45 százalék, az észak-alföldi régióban pedig 43 százalék.

Az egyes országokat tekintve Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama 2015-ben: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó GDP az uniós átlag 264 százalékát tette ki, míg a legszegényebb országban, Bulgáriában ez az arány mindössze 47 százalékra rúgott. Magyarországon vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó GDP az uniós átlag 68 százalékát érte el.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Orbán erről nem akar nemzeti konzultálni ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Igen? És a stadionok azok smafuk, meg a feltshootkay csihuhu, meg az egyházaknak odaszórt milliárdok, meg az elb***ott led-mutyi, meg a határontúliaknak öntött pénzhalom?
A beszéd közben protkójával küzdő ember minyiszter is megaszonta, a középkorban is voltak szegények, mégis épültek hatalmas katedrálisok! Bizony!
JAJMÁR
Magyarországon a 4 régió, amely nem éri el az eu átlag 50 százalékát, több, mint az ország fele.
simmering73
Ha a mészáros mangaliczafélék nem keresnének ilyen szépen még Bulgária is megelőzőtt volna minket. Dübörög a magyar gazdaság, vettem egy pár kolbászt és elkezdtem fonni a kerítésünket.
nyanya001
Magyarország jól teljesít !
Nyomorból !
Mocskos gazember kormány !
nyanya001
Orbán erről nem akar nemzeti konzultálni ?
nyanya001
EU-s pénzek: 14 ezer milliárdot pazarolt el Magyarország.
A Miniszterelnökség által kiadott tanulmány szerint a kitűzött célokból (az ország gazdaságának modernizálása, kedvező társadalmi változások, az életszínvonal és életminőség javulása) szinte semmi nem teljesült, a 14 ezer milliárd forintnyi támogatás csak arra volt elég, hogy a magyar gazdaságot a víz felszíne felett tartsa, de érdemi változásokra már kevés volt, főleg a pazarlások miatt. Ezért

Magyarország felzárkózása lelassult, sőt visszájára is fordult.

A tanulmányban kiemelik azt is, hogy a

magyar gazdaság kórosan függ az uniós támogatásoktól.

A lakossági fogyasztás ebben az időszakban 5,3 százalékkal csökkent, de uniós források nélkül 11 százalékkal esett volna vissza. A legkomolyabb függés a beruházásoknál tapasztalható: a befektetések az uniós pénzeső ellenére is csak 2,8 százalékkal nőttek, enélkül viszont 31,3 százalékos lenne a visszaesés.
www.mfor.hu/cikkek/132634.html

Ezért legnagyobb ellensége az országnak az Unió - Orbán szerint -
lusta
Na még valami.
Ha lenne annyi időm, amennyi nincs, akkor részletesen is megírnám a Világbank adataiból nyert igen érdekes gazdasági mutatót, amiből kiderül, Magyarország mennyire gyengén teljesít a nagy milliárdokba kerülő propagandakampány ellenébe. Ez a GDP per capita, az egy főre eső GDP. Az összehasonlítás alapja a rendszerváltáskori, 1990-es és a 2015-ös adatok.
A magyar gazdaság GDP per capita számítása szerint 3,7 szeresére nőtt. Igen gyenge teljesítmény. Bulgária csak 3–szorosára. A csehek 4,5, a szlovákok 6,7, míg a lengyelek 7,3-szorosára. Igen a lengyelek a rendszerváltáskor lesajnált és lenézett lengyelek dinamikusan fejlődtek és fejlődenek. Ebben az időszakban a szocialisták 12, míg Orbán Viktor 9 éven keresztül kormányzott és kormányoz. Az adat Orbán Viktorra nézve csúfos kudarc, mert a 9 év kormányzati tevékenysége alatt az uniós milliárdok 6 éven át dőltek és dőlnek az országba, de nem a gazdaságba, a számok szerint. Az uniós pénzek nélkül a kínai gazdaság 25,3, a vietnami 21,5 szeresére nőtt per capita. Sajnos ezek a számok mutatják a szomorú valóságot.
cikicakk55
Azért merik bátran szédíteni a népet ezekkel a felmérési adatokkal,mert igazak a felmérések. A gond csak ott van,hogy még 4 millió magyar ember él mély szegénységben, a létminimum alatt,kb 2 millió ember a létminimum peremén billeg,addig pár ezer Fidesz közeli rokon ,koma,jó barát,osztálytárs,stb olyan rohadtul magas fizetést kapnak havonta,hogy az a pár ezer ember havi jövedelme feltudja srófolni az átlagot irreális valóság adatokra.Képzeljétek el,hogy ha ez a pár ezer ember az igazat írná be havi jövedelemnek.Magyarországon csupa jómódú,úri életet élő,boldog ember élne. Nem tudom ebből a nyilvánosságra hozott felmérésekből mennyit hisz el az Európa Unió,de a Magyar népet nem tudják becsapni.Épp úgy a munkanélküliség csökkenésével sem,mert csak a közhasznú munkások lettek többen,de Ők is csak úgy,hogy most már nem 8 órát dolgoznak,csak 4-6 órát így több embert tudnak foglalkoztatni.A betegségük miatt nem rehabilitálható rokkantak szintén nincsenek a munkanélküli státusznál nyilván tartva. Ahogy a külföldre munkát vállaló fiatalak,viszont javítják a magyar statisztikákat,pedig nem is itthon dolgoznak. A kormány jobban teljesít,főleg ha hazudni kell.
Cicamama55
De a többi -jól menő- régiónk is visszaesett, s ez így együtt mutatja a "dübörgő" gazdaságunkról szóló dezinformálást.
nyanya001
Közel 1,2 milliárd megy el az újabb konzultációra.
A nemzet elmebetege meg csak konzultál, konzultál...
magyarbakancs
Ezzel foglalkozzon Miniszterelnök úr!
Konzultájuk?
Sámannus
Nemsokára az Ukrajnába, és Romániába átjáró magyar vendégmunkások fogják fellendíteni a keleti vidékeket.
Zeta
@Sámannus: Romániában mar dolgoznak , átjáró magyarok!
Nessy
Most gondoljunk bele, ha Magyarország nem teljesítene jobban! Lehet, hogy jobb lenne az eredmény? Az értelmetlen pénzköltés (finomabban lenyúlás) a GDP hány %-a vajh?
lenn
Nézted a cikkhez tartozó képet, mielőtt beléptél ide?
Bár kicsi a kép, de jól látható a lényeg.

Nincs bicskám, de ha lenne, biztos kinyílt volna a zsebemben.
Azért nincs bicskám, meg paprika spray-m, meg sokkolóm, meg gázpisztolyom, meg kobrám, mert nekem ez a pusztakéz-opció teljesen bejön.
Oké, egyszer bevarrtak egy éjszakára, mert túllőttem a célon de akkor sem én voltam a hibás - végül. (jogos volt, mert olyanokat állítottam meg, akik másokat akartak bántani - utálom, amikor a gyengébbeket bántják!)
És miért úsztam meg mégis?
Azok a nagy ártatlan szemeim, amikkel bírok belenézni a világba...
lenn
Életek, és nyomorúságok...
Néha a legszegényebb bünteti a gazdagot, mert bír úgy boldog lenni, ahogy a gazdag sosem - természetesen.

www.youtube.com/watch?v=S3fTw_D3l10
Eriksson
A csatolt kép nem a szegénységet prezentálja, hanem a végtelen igénytelenséget, az elhanyagoltságot, a koszt.
Eladott Ország
A több fizetésből, majd többet lehet költeni. Ettől a stabil növekedéstől őrizzen meg minket a Jóisten.
Eladott Ország
Az elmúlt nyolc év politikai felelőssége, hogy 14 ezer milliárd forint EU támogatás csak arra volt elég, hogy ne rohadjunk meg. Most bocsássuk vízre a mentőcsónakokat, mentsük a szüzeket és a gyermekeket, aki teheti, másszon fel a háztetőre, vagy egy magasan fekvő dombra. Mindenki figyelje a mobilját, hátha jön rá sms Bakonditól, Pintér Sanyától, Nemzetmentő Orbán Viktortól, vagy valamelyik szellemi csúcsdísztől és megmondják pontosan, hogy mit kell csinálni ebben a nemzeti sorstragédiában, ennyire közel a végpusztuláshoz.
Eladott Ország
@Eriksson: kolozsvaros.com/2016/07/03/lehet-verni-a-mellunket-ossznemzetileg-de-a-nagy-nemzeti-korrupcio-felzabalta-a-jovonket/
Lehet tiszteletet követelni az országnak, verni a mellünket össznemzetileg, de bizony az van, hogy a Nagy Nemzeti Korrupció felzabálta a jövőnket. A tessék ­lássék beruházások és a stadionok mellett valódi gazdaságfejlesztés nem történt. A Magyarországon működő ipar sem magyar, mi csak bérmunkások vagyunk. A majdnem nyomtalanul elköltött/eltüntetett ezermilliárdokhoz még bátran számoljuk hozzá a magánnyugdíj megtakarításokat és azokat a hiteleket, amelyeket folyamatosan vesz fel az ország, például államkötvény­kibocsátás formájában. Az van, hogy minket bizony kiraboltak. Röhögve, cinikusan. De semmi baj, van még mit veszítenünk. Addig is, ameddig az utolsó fillérünkből is ki nem forgatnak, mi csak bátran harcoljunk a gaz Unió ellen és üvöltve követeljünk tiszteletet. Tolvajoknak és hülyéknek jár is az. A tisztelet.
Eriksson
@Eladott Ország: Melyik hsz.-omhoz írtad ezt?
Eladott Ország
@Eriksson: Mondod: "a csatolt kép nem a szegénységet prezentálja". Jó hogy nem azt mondod, hogy mi így szertünk élni. Térden állva szolgálni a betevőért. Vagy négykézláb. Esetleg a hátunkon fekve. Lehajtott fejjel, letolt gatyával. Más ország népei soha, de soha nem rohangálnának tátott szájjal a faszerdőben, csakis mi vagyunk erre hivatottak. Mi ezt direkt élvezzük. Igényünk van rá. Jó nekünk. Az elmúlt nyolc év politikai felelőssége, hogy 14 ezer milliárd forint EU támogatás csak arra volt elég, hogy ne rohadjunk meg. A nagy Nemzeti Korrupció felzabálta a jövőnket és ezért igénytelenek az emberek és nem azért mert igénylik a végtelen igénytelenséget.
Eriksson
@Eladott Ország: Semmi olyasmit nem írtam, amely kapcsolható a te bejegyzésedhez. És megkérlek, hogy a nevemben ne találj ki ilyen történéseket, mert azok nem az én fejemben fogantak, csak a te furcsán működő agyadban.
A politikai felelősség abban is tetten érhető kellene, hogy legyen, hogy hozzá nem értő civil emberek ne osszák felelőtlenül a saját józan megfontolás nélküli beteges eszméiket.
Eladott Ország
@Eriksson: A hozzá nem értő korrupt szarházi fidesz bandának , ahelyett hogy felzárkoztunk volna Európához, és ellopták az euró milliárdokat igenis felelőséggel tartoznak és börtönben a helyük. Magyarországból , Európa szegényháza lett, b*zdmeg ehhez nincs mit hozzátenni, ezt nem lehet félredumálni!
Eriksson
@Eladott Ország: Ezt miért az én nyakamba akarod varrni? Semmi közöm az egészhez.
Amit művelsz az sima provokáció, ráadásul egy szűk, soha semmivel nem elégedett réteg véleménye.
Eladott Ország
@Eriksson: A nagybüdös l*faszt. Az általad "szűk soha semmivel nem elégedett réteg véleménye" az Eurostat adatai, és a hazai valóság, csak szét kellene nézni az országban. A süket dumádat a fidesz haverjaidnak add be egy wellness közösülésen! Börtönbe rohadtok meg!
coni
Akkorára nőtt a különbség a Főváros és a vidék között mintha nem is egy ország lenne, ráadásul a tendencia folytatódik.Tőlünk nyugatra egy 2000 lélekszámú település is olyan jól ellátott hogy a hétköznapokban ki se kell mozdulni. Ha mégis (komolyabb orvosi beavatkozás, továbbtanulás) akkor meg kulturált módon el lehet érni a legközelebbi nagyvárost.
Nálunk van olyan pestmegyei (rosszul ellátott) település ahonnan tömegközlekedéssel csak 5 óránként lehet bejutni nagyobb településre. Vagy gyalog...
Eriksson
@Eladott Ország: Rokonszenves a stílusod. Éppen az ilyeneket várják tárt karokkal Európa ujjáépítői.
Eladott Ország
@Eriksson:mfor.hu/cikkek/makro/7_helyet_csuszott_vissza_Magyarorszag_a_korrupcios_listan.html
444.hu/2017/03/01/magyarorszag-nagyon-gyengen-teljesit
Európát meg a Jóisten mentse meg a fideszes építőktől. Szarrá válik amihez csak hozzányúltok. Magyarország az 57. a Transparency International (TI) korrupció érzékelési indexe alapján összeállított világranglistán, a tavalyihoz viszonyítva hét helyet csúszott vissza - mondta Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója a szervezet jelentését bemutatva szerdán Budapesten.
Az EU-ban 263 régió van, Magyarországon belül 7.
A legfontosabb Magyarországra vonatkozó tanulságok:
Egyetlen magyarországi régió sem éri el az EU-s átlagot, bár Közép-Magyarország (Budapest és környéke) elég közel van hozzá.
2013 óta mind a 7 magyar régió rontott a helyezésén, és Észak-Magyarország különösen sokat rontott, és így rákerült a lecsúszó régiók listájára is, az egykori kommunista országok régiói közül egyetlenként.
Az egészségügyi helyzetet értékelő pontokban az összes magyar régió a legutolsók között van, Észak-Magyarország konkrétan az utolsó előtti egész Európában.
Nagyon rossz pontokat kapott Magyarország az alapfokú oktatására és az állami intézmények hatékonyságára is. Ha rendszerváltás/gengszterváltás kiindulási paramétereit viszonyítunk, a volt szocialista országokéhoz az adadok még elszomorítóbbak egyenesen katasztrófálisak. Erre büszkének lenni elgondolkoztató, illetve hülyének kell lenni!
Fideszesek korrepetálását nem vállalok!
telegdilaci
@simmering73: Van egy rossz hírem éppen tegnap hallottam,már Bulgária is megelőzött,bennünket,szerintem a bányász béka segge alatt,vagyunk!
Eladott Ország
@Eriksson: nepszava.com/2011/05/magyarorszag/bokros-lajos-magyarorszag-meg-a-v4-ektol-is-leszakadt.html
Budapest – Húsz év alatt Magyarország még a visegrádi országoktól (V4-ek) is leszakadt és egyes nemzetközi szakértők egyre inkább a balkáni államok közé sorolják – mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője, a CEU professzora pénteken a Hungarian Business Leaders Forum pénzügyi csúcstalálkozón.
Bokros szerint az ország jelentős eladósodása már 2001-ben elkezdődött és a következő években csak erősödött. A professzor szerint az államadósság mostani GDP-hez mért mintegy 80 százalékos rátájával éllovasok vagyunk a térségben.
Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára szerint kizárt az, hogy a következő években 4-6 százalékos növekedést érjen el az ország, és ezzel a gazdasági növekedési rátával Magyarország kievickéljen gazdasági bajaiból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.