Garázdaság és rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt állítottak elő egy férfit a járőrök a szegedi polgármesteri hivatalból pénteken – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szabó Bálint, a Szeviép építőipari cégcsoport egykori alvállalkozói egy csoportjának képviselője a közgyűlésen petíciót akart átadni Botka László MSZP-s polgármesternek, miniszterelnök-jelöltnek,

a karzatról játékpénzt szórt az ülésterembe, és folyamatos közbekiáltásokkal zavarta a tanácskozást.

Az önkormányzati rendészek távozásra szólították föl, de miután nem jártak sikerrel, rendőröket hívtak, akik elvezették Szabó Bálintot.

A rendőrség azt írta, reggel kilenc óra után kaptak bejelentést, amely szerint egy férfi bekiabálással zavarja a nyilvános közgyűlést. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy az intézkedés alá vont férfi kiabálással, valamint papírok karzatról díszterembe dobálásával folyamatosan akadályozta az ülést.

"Garázda cselekményét a rendőri felszólítás ellenére sem hagyta abba", ezért szabálysértés továbbfolytatása miatt előállították. Mivel ellenszegült az intézkedésnek, megbilincselték – olvasható a közleményben.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Nem áll szándékomban Botkát védeni, de azt meg kell állapítanom, hogy a cikk címe egy abszolút nem jószándékú hazugság. Botka nem vitette el bilincsben a bekiabálót, hanem kihívta a rendőrséget. A rendőrök pedig bilincsben vitték el. Ennyi történt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
coni
Nyílván ő is bevette, hogy Botka a kiszolgáltatottak fogja képviselni.
bencemacska
@lópicigáspár: Valami oka biztos volt rá, nagy elkeseredés kell ilyenhez!
De mi? Nem fizették ki, mint alvállalkozót?
És miért nem akkor reklamált?
lópicigáspár
@bencemacska: Reklamálni a bíróságon kell! Engem is kivágtak az óráról, ha folyamatosan dumáltam a mellettem levővel, pedig én halkan tettem...
Cicamama55
A Parlamentbe sem lehet még az arra kijelölt embereknek sem reklamálni, nemhogy az idegeneknek randalírozni...
bencemacska
@lópicigáspár: Nekem mindig az jut eszembe, mennyire elkeseredettnek kell lenni valakinek, hogy így próbálja érvényesíteni jogait.
Vagy pénzért vett provokátor volt?
A gázszerelő az újságírókat sem akarta beengedni a nyilvános ülésre!?
Equus
nyilvánvalóan provokátor volt... fidiótáktól minden kitelik...
nemkati
Nem áll szándékomban Botkát védeni, de azt meg kell állapítanom, hogy a cikk címe egy abszolút nem jószándékú hazugság. Botka nem vitette el bilincsben a bekiabálót, hanem kihívta a rendőrséget. A rendőrök pedig bilincsben vitték el. Ennyi történt.
Equus
@nemkati: ja... hát ez a másik. Botka nem adohat parancsot a rendőröknek... idióta újdondász szalagcímben valótlan tényt állít... nem fél?
silber13
@bencemacska: Nem vagyok abban biztos,hogy ez a krapek olyan nekikeseredett lett volna! Inkább feltételezem a provokatőri megbízást! Lehet tallálgatni ugyan kik is lehettek a megbízók.
bencemacska
@nemkati: ma, 16:58
Ezért néztem én percekig a címet.
Ugyanis nem ugrott be, hogy közgyűlésről van/lehet szó.
Csak akörül forgott a gondolatom, hogy miniszterelnök jelölti kampány van!
Ezért tartottam furcsának, hogy bilincsbe verette a vitatkozót?! És milyen alapon,ill. jogon?
Utána kinevettem saját magamat!
human
Közben már Botka válaszolt is a tiltakozó akciójára. Nyilatkozatából kiderült, hogy Lázár János városa és egyéb fideszes megrendelésekből bőven részesedett a cég. Az hatalmas poén lenne, ha a fidesz a saját milliárdokkal tömött vállalkozásának eltűnt százmilliárdjait Botkán kérné számon.
szép új világ
Kövér még le is lövette volna a fogdmegjeivel, ott helyben - ha a parlamentben történt volna a dolog valamilyen nem tetsző kormány döntés miatt.
Aki Én
Állítólag közölte a rendőrökkel ,hogy a kapitány korrupt, ezért nem hajlandó együttműködni. Ezután verték bilincsbe.
A Botka nem egyenlő a nemzeti vajdával, ő nem vitet el senkit azért, mert kritizálja.
justhpeter
@szép új világ: Mert Kövér rendet tart a bolondokházában.
nemkati
@bencemacska: És majd ez marad meg, hogy bilincsbe verette a vitatkozót.
bencemacska
@nemkati: A tipikus kabátlopás esete!
De hogy én meg azon gondolkodtam: ilyen hülyeséget nem olvasok el.
Csak akkor vettem rá magam, amikor láttam vannak hozzászólások!
Eriksson
Szegeden működik a demokrácia és szólásszabadság?
Mi lett volna fütyörészés esetén?
moareka
@Eriksson: Igen, Szegeden működik a demokrácia! ...és nem Botka vitette el, hanem a rendőrség.
Ha megfeszülnek sem tudnak Botkán fogást találni, a Szeviép egy fideszes ügy mely Bartha polgármester anno (aki részegen lepisilt a városháza tornyából) biznisze volt...
Eriksson
@moareka: Költői kérdés volt, mindenki azt gondol amit akar.
human
@1magyar: Miért? Azért mert a fidesz azt mondja hogy egy fidesz által pénzelt cégből milliárdok tűntek el?
lenn
Szabó Bálint egy szarkeverő köcsög. Biztos, hogy megérdemelte a bilincset, mert a rendőröknek is játszotta az eszét.

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kalandos_politikai_palya_vas_megyebol_kicsoda_szabo_balint/2475389/
terlasz
@bakcsubakka: Nincs priusz, pedig a fidesznek nem probléma előállítani ilyet koncepciósan.
Nem is lesz, mert megállapodtak, hogy a fidesz javára elveszti a választást. Legalábbis a jelek erre mutatnak.
Desischado
@terlasz: Bocsi, véletlenül nyomtam lájkot.
miből gondolod ezt? Én nem hiszem, hogy Botka megegyezett volna a fidesszel.
Ez a mostani akció is ezt mutatja, mert én is azt gondolom, hogy provokátor ez a szabó bálint!
terlasz
@Desischado: Azért gondolom, mert nem tárgyal a többi ellenzéki páttal és az egyedül indulásuk pedig tutira a fidesz győzelmét eredményezi. Remélem, hogy ez még változni fog, de pillanatnyilag Botka nagyon biztos magában, pedig nem kéne. Szabó engem csöppet sem érdekel, tegyék oda, ahová való.
kiscsillag66
Miért nem vették át a petíciót? Egyszerűbb lett volna. Ne kezdje már Botka is a fidesz-módszert.
szép új világ
@Eriksson: @Eriksson: @Eriksson: Értelmes weblapot nem ismersz? Ennél még a mese-tv.hu-n is több a valós infó.
Eriksson
@szép új világ: Origo hírportál, fotókkal illusztrálva. Te nem innen veszed az értesüléseid?
quadrocopter
@kiscsillag66: A petíció átvételét követően az már nem tüntethető el, nem dobható szemétkosárba, azaz érdemben kell vele foglalkozni, mindegy, hogy mi lesz a végső sorsuk a benne foglaltaknak.
Eriksson
@quadrocopter: :))) De most speciel csak arról van szó, hogy Botka polgi bilincsben vitetett el valakit, aki ellene mert szólni, semmi másról.
quadrocopter
@Eriksson: Van némi értelmezési gondod, arról a rendőrök döntenek, hogy valakit biincsben vezetnek-e el, vagy anélkül, erre még a polgármester sem kérheti őket!
Eriksson
@quadrocopter: Ez a cikk címe:
"Bekiabálásokkal zavarta a közgyűlést – Botka bilincsben vitette el"
Valami gondod van az írott szöveg értelmezésével?
quadrocopter
Az meg minimum elvárható általános szintű ismeret, hogy a rendőrt, polgári személy nem utasíthatja semmilyen inézkedésre, vagy annak módjára!
F_Viktor
No, egy kis segítség az agyatlanoknak és a náciknak:

"Az önkormányzati rendészek távozásra szólították föl, de miután nem jártak sikerrel, rendőröket hívtak, akik elvezették Szabó Bálintot."

Botka jogköre arra terjed csak ki, hogy utasítást adjon az önkormányzat rendészeinek!
Onnantól Botka jogköre megszűnt, a rendészet értesítette a rendőrséget.

"Garázda cselekményét a rendőri felszólítás ellenére sem hagyta abba", ezért szabálysértés továbbfolytatása miatt előállították."

Tehát a rendőrök állapították meg a "garázda cselekményt", s ők döntöttek az előállításról!

Ergo általam nem kedvelt birkanyáj és nácik, megint lyukra futottatok, bohócnak még mindig jók vagytok.
human
@Eriksson: Igen, tudjuk, hogy az origo fidesz bérenc újság lett. Ezért felesleges 3-szor belinkelni a hülyeségeiket.
kiscsillag66
@quadrocopter: Rendben. Akkor sem kell azonnal rendőrt hívni. Persze, nem vagyok szemtanú.
Eriksson
@human: A képeket fotoshoppal csinálták?
Na de mit szólsz? Mekkora pompában üléseznek a városatyák?
kukac50
SZeviép Fideszes vállalkozó cég Botkát akarták lejáratni vele. Fideszes képviselő küldhette oda a vállalkozót.
quadrocopter
@kiscsillag66: Láttad a felvételt, mit művelt a veréb? A Parlamentben azért is bünti jár, ha némán plakátolnak az LMP-sek, jelen esetben ordibálással zavarta a közgyűlést!
Papot kellett volna hívni hozzá rendőrök helyett?
coni
Érdekes, hogy ez a szakálas hír jelent meg az MSZP-ről ahelyett, hogy arról írnának mit műveltek megint a mobilgát szavazáson...
kiscsillag66
@quadrocopter: Nem láttam, csak én minden ilyen erőszaktól rosszul vagyok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.