Péntektől érkeznek a nemzeti konzultációs ívek a háztartásokba, a küldemények Orbán Viktor miniszterelnök levelét is tartalmazzák – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

 Már érkeznek a levelek Orbántól

A kormányfő a levélben arra kéri a magyarokat,

"álljanak ki a nemzeti függetlenség mellett, és a konzultáció kitöltésével segítsék a kormány küzdelmét az elhibázott brüsszeli javaslatok ellen. Meg kell védeni a határokat, és saját kézben kell tartani az adók, a bérek és a rezsi szabályozását is"

- áll többek között a levélben az államtitkár tájékoztatása szerint.

Az állampolgárok május 20-ig vehetnek részt a konzultációban – mondta Dömötör Csaba.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Grafix69
Meg kellene védeni tőletek a Magyar Nemzetet .
Eladott Ország
"2020 után is lesz forrás, csak az visszatérítendő és – ez az Orbán­kormány nagy­nagy bánata és talán a Brüsszel elleni folyamatos óbégatás eredője is – az Unió dönti el, mire adja, a
kormánynak nem lesz beleszólása. Bizony. Vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy azért van pár gázszerelő, műkörmös és politikus, aki generációkra előre bebiztosította a család anyagi jólétét. Nem a mi családunkét, hanem a sajátját. Nekünk marad hamarosan a nagy­nagy csodálkozás. Meg a szabadságharc, a leszakadt Európai bérszint, a rezsi zsabályozásból a süketelés. "
Veleda
Egyszer megkérdeztem a levélkihordó postás csajt, hogy mit szólnak az emberek az Orbán leveléhez? Azt mondta: Ó már nem délelőtt dobom be a levelet, hanem este ezért külön végigjárom a területet, amikor már mindenki a TV sorozatokat nézi. Szótárt írhatnék a jelzős szerkezetekből:))
justhpeter
@simmering73: Osztom a képen levő hölgy nézeteit.
nusika
...én nagyon megnyugodtam, hogy végre megkapom azt a fránya levelet!! ...már nagyon vártam, hogy elolvassam a "drága" miniszterelnökünk jóslatait. Nagyon szeretem, hogy levelezik a Mi pénzünkön, okos ember, nem a sajátját költi el. Már egész gyűjteményem van az aláírásával. Majd az unokáim olvasni fogják, ha akarják... :)))))))))))))))))
Szókrakész
"Meg kell védeni a határokat, és saját kézben kell tartani az adók, a bérek és a rezsi szabályozását is""

Tehát már lázad a nyugat az itteni magas adók és rezsi miatt?!?!?!
Macskaszem
A megvédésből már Qrvára elegünk van, a sok saját kéz és sajátláb meg rohadt sokba fáj már, úgyhogy én a magam részéről kitörlöm vele a seggem, és úgy lehúzom a klotyón, mint a sz@rt.
lenn
Mondom a frankót.

Van a strici.
A strici emberek életét teszi tönkre testileg lelkileg, köztük kiskorúakét, gyerekekét is, és megvalósítja modern kori rabszolgatartást.
A strici, bűnöző.
A strici nem fizet egy forint adót sem, vagyis semmilyen módon nem járul hozzá az adott ország fejlődéséhez, de kedvezményezettje az adott ország vívmányainak - vagyis nem ad semmit, de mindent elvesz.

És jön valaki, aki elküldi a jó kurva anyjába az ilyen geciket.
És ki a bűnös?
Aki csúnyán beszél, mert kurva anyázik.
Hát milyen primitív az olyan, aki kurva anyázik!?

De aki kurva anyázza a bűnözőket, az sosem tenné meg azt semmi pénzért, amit a bűnöző stricik megtesznek
Nincs az a pénz!
Konkrétan, én, inkább éhen halnék, de ilyenformán nem szereznék pénzt.

Érted ezt?
Érted a különbséget jó és rossz között?

Hogy néz ki a világ?
Vannak a fehérgalléros bűnöző felső tízezer (politika, gazdaság), és van az alsó tízezer, a kigyúrt 8 általánossal operáló bűnözői réteg.
És vannak az e kettő közé szorult normálisan élni szeretők milliárdja.
Fölülről is pár százezren, és alulról is pár százezren rontják meg a világok milliárdjait.
Mindkét véglet véglet.
Egyik véglet sem természetes.

Érted ezt?
Desischado
Ezek szerint a kukámnak megint lesz dolga. Olvasatlanul megyen bele.
eszegfu
Kár, hogy nem "pelenkás" kori fotót tettek a levélre!:) Vagy ilyen gyorsan öregedik O.V.?!
nevemnick
Igen, MI meg fogjuk őrizni a függetlenségünket, de nélkületek.
Elég volt a harcotokból.
namihami
Jön a ""levél""? Akkor ideje a szemetesnek szólnom, hogy dolog lesz. És fogja be az orrát, mert sz@rszag lesz.
Clavigo
Levelezhetnél anyáddal,,,,apáddal,,,az öt purdéddal,,,a parazita frakcióddal,,,,,Putyinnal,,,,,,esetleg..az azeri baltás haveroddal...Ásd el magad végre...oszt jó napot.
nyanya001
Kedves Viktor !
A franc egyen meg, légy szíves konzultáljál már arról is, hogy ki az anyád
3,14sáját érdekli az elmebeteg baromságaid!
Csak úgy, ha kérhetlek !
cs.n.
Ne Orbán levelét mellékeljétek, basszátok meg. Hanem azt, hogy miről van szó. Ja, az nem számít. Csak hogy a fidesz mit mond. Hol vannak azok a konkrét javaslatok, vagy akármik, amiről most 1,2 milliárdért konzultálgattok? Persze ilyesmit nem kell a jónép orrára kötni. Elégedjen meg azzal, hogy ti elmondjátok, elmondatjátok a pártcsinovnyikokkal naponta huszonötször ugyanazt a blődlit zéró konkrétummal.
kisrigó
Megint lopják a közpénzt! Már az ősfideszes szomszédomnak is sok ez a levelezés. Ő is azt mondja, hogy ezer más helye lenne, még a politikai haszna is meglenne ennek a pénznek.
Csizmás Kond
@nyanya001: Küld el levélben a kérdésedet úgy mint ő neked...az a konzultáció.
nagyapa
Pedig én már nagyon várom azt a levélkét.Pontosabban levélkéket,mert többen lakunk a házban.Ugyanis elfogyott a begyújtóson és a múltkor is össze tudtam szedni 5 zsáknyit belőle,ami azért elég sokáig kitartott ezidáig.Talán arra jó lesz!
CsipkeRózsa
Le lehet tiltani ezeket a hülye leveleket, én már pár éve nem kapom azokat.
Itt leírják, hogyan kell:

444.hu/2015/05/23/ezt-kell-tennie-ha-soha-tobbet-nem-akar-levelet-kapni-orban-viktortol
Eladott Ország
@Veleda: Jó lenne ha ezt a jelzős szerkezetet minnél többen papírra vetnék a 2018-as választáson.
advocat
Nem lehetne az érettségiző képét lecserélni? Mert már derékban is jóval bővebb.
nezelodo
Az enyémet küldje el a kedves jó édesanyjának.
Ludmilla
kellene egy-egy nagy nemzeti kukát felállítani kistérségenként,ahová elvihető e levélszemét...kíváncsi lennél,hány levél landolna ott...
laja70
@Perwool: Az egész nem ér meg annyit, hogy akár 5 percet is figlalkozzak vele. Ha eldobom a többi begyújtós papír közé, egyszerűbb és nyomtalanul eltűnik a környezetet is károsíró orbániáda!
Perwool
@laja70: Csak az a baj, hogy túl drága gyújtós! Sokba kerül ez az értelmetlen levelezgetés.
quadrocopter
Anthraxszal meg kell hinteni bőven és visszaküldeni! De a ketyegő levelet is szereti a Geci!
nezelodo
@quadrocopter: Visszaütne a dolog, hiszen az ezzel fertőzött marháit is levágta és a közétkeztetésbe megetette a "földművelésügyi miniszter" haverja, büntetlenül. Azt még a Bróker Marcsi se vitte el, sem a Zselés hajút. Igaz meg volt a bevált recept, kb. száz éve az acélember is bankrablásból pénzelte a pártját.
kukac50
Brüsszel védi meg a Magyar embereket a Fidesztől. a rezsicsökkentés mióta jár rendszer használati díj százszoros emelésével ami 2010 óta emelkedett meg így.
Miért nem kaphatnak a vidéken élők vagy tanyán élők fára rezsicsökkentést?
Ez csak a gazdagoknak jár? Akik -30 50 ezer forint körüli összegből kénytelenek megélni,és nem állnak sorba segélyért azoknak ki lehet a miniszterelnökük ?
A Fidesz nem lehet hiszen kimaradnak mindenből, egy normális miniszterelnöknek minden állampolgárért felelni kell. Feleljen Brüsszel előtt,ott behúzza a farkát és mindent aláír, itthon meg hazudozik.
mariaberta
Remélem elég puha lesz a papír, mert a keményet valahogy nem kedvelem...
kamazuka
,,saját kézben kell tartani az adók, a bérek és a rezsi szabályozását is"

Nem fiam!
Egységes EU szabályozásra van szükség,hogy a helyi kiskirályok gazdaság dübörögtető stadion seregeit megállíthassuk végre.
Míg milliárdok jutnak mindenféle barátikört gazdagító beruházásra,csak épp egészségügyre,bérfejlesztésre,úthálózat felújításra stb nem, csak a maszatolásra,addíg nincs miről beszélni.
Eladott Ország
Áldemokráciába öltöztetett, hülyének tettetett szarkenegetés. Bárki hiszi is, hogy a döntés az
emberek kezében van, az nagyon téved. Sosem volt és sosem lesz. Mint minden kérdésben, most is legfőbb vezérünk dönt. Azaz döntött. A szent cél szentesít minden eszközt. A lényeg a párt erejének (vagy látszatának) fenntartása és a hatalom BÁRMI áron való megtartása. A kormánynak (azaz csúti cigány és bandája ) azt kell mutatnia, hogy Ő az a miniszterelnök, aki
meghallja a nép szavát. Ő aztán nagyon odafigyel, mit is akar a dolgozó kisember. Ő lesz az első, aki lobbizni fog a Nemzeti Konzultáció kiírásáért. Az azért, még sem népszavazás (ahogyan azt egy normális demokráciában neveznék) és még olybá tűnhet, hogy a parasztgyerekből istenné avanzsált lelke támogat minden demokratikus kezdeményezést, amit a nép fia kezdeményez. De ez a pofon már elcsattant!
qxy
Jó a levél eleje..-"álljanak ki a nemzeti függetlenség mellett,
Rendben. Orbán Takarodj.
Ez is a nemzeti függetlenség nem??
aremy
születésnapi és névnapi lapokat mikor kapunk a szeretett csüngőhasútól mert annak jobban örülnénk!!!
quadrocopter
A "javított" változatát kell nagyforgalmú helyeken hagyni, legalább hadd röhögjenek a "magyar emberek" és a "keményen dolgozó kisemberek" is!
nyanya001
Tegnap szemétládának nézték a postaládámat.
Tele volt a szeméttel.
quadrocopter
@nyanya001: Vigyázz! A Geci-szemét fertőző!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.