Ki akart rabolni egy idős nőt S. János, de az átejtette. A rabló végül saját magát adta fel a rendőröknek.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2017. március 30-án 13 óra körül Budapesten, a X. kerület Kápolna utcában késsel a kezében odalépett a sértetthez, és azt követelte tőle, hogy adja át a pénzét. Az idős nő ennek nem tett eleget, de sikerült rávennie S. Jánost arra, hogy a nagyobb haszon reményében felkísérje a lakásához. A sértett lélekjelenlétének köszönhetően nem a saját ajtajához vezette a férfit, hanem egy másik bejárathoz. Miután kopogtattak, a nő szomszédja nyitott ajtót a kutyájával, akitől az elkövető megijedt és elmenekült a helyszínről. A történtekről a sértett tett bejelentést a segélyhívón keresztül.

A nyomozók éppen a szemlét folytatták a rablás helyszínén, amikor váratlanul S. János megjelent ott, és közölte a nyomozókkal, hogy ő követte el a bűncselekményt, ezért a rendőrök előállították.

Mivel az egyenruhások észlelték, hogy sérülés van a férfi hasán, ezért értesítették az Országos Mentőszolgálatot. A vágás körülményeiről S. János úgy nyilatkozott, hogy azt menekülés közben okozta véletlenül saját magának a rablásnál használt késsel

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.