Luxusmagánrendelőt húzott fel otthona közelében Hajdú Péter. Az épület kész, már csak az orvosok hiányoznak, írja a Blikk.

A hírekkel ellentétben ez nem kórház, hanem magán szakorvosi rendelő

– vágott bele Hajdú, aki többek között urológussal, radiológussal, belgyógyásszal, plasztikai sebésszel és gasztroenterológussal szeretne kedveskedni a törökbálintiaknak a 170 négyzetméteres rendelőben. Elárulta: ez egy komoly, százmilliós beruházás.

Százmilliót fektetett Hajdú Péter új magánklinikájába

Körülbelül másfél éve dolgozom ezen a projekten, ezalatt folyamatosan konzultálva a tükörhegyi háziorvossal, aki szerint szükség van erre a rendelőre. Úgy gondolom, hogy ez valóban a törökbálintiak érdekét fogja szolgálni. Megnyugtatok mindenkit, az orvosokat nem én fogom kiválasztani, profikkal veszem körül magam. Az éttermemben sem én főzök vagy állítom össze az étlapot, ezt a részét azokra hagyom, akik ehhez értenek 

– hangsúlyozta az üzletember, aki Csisztu Zsuzsa férjével, dr. Ketskés Norberttel társult álma megvalósításához.

Ez magánberuházás, semmilyen pályázati pénz nincs benne. Van benne önerő és hitel, bár utóbbi elenyésző mértékű. Ez egy jövedelmező vállalkozás, de csak évek múltán fog megtérülni a befektetés

– tette hozzá Hajdú, aki következőleg plázát is tervez.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Donáld Tramp: b1.blog.hu/2016/12/15/meszaros_lorinc_nem_tartja_atlagembernek_magat
Mészáros Lőrinc azért pihizik luxusjachton, mert nem tartja átlagembernek magát. Csak az a baj, hogy Mária honban az ilyen földbuta, szaros csizmaszárból kinövő Mészáros Lölök, szervilis seggnyalók, NER szektatagok ,hűbéresek, vazallusok alkotják a nem átlagembert. Ezért jutottunk mára a balkáni szintre.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ekkora a jólét Törökbálint környékén? Ilyen helyeken nem tb-re megy a vizsgálat, hanem súlyos tízezrekre.
namihami
@simmering73: Aki tudja, ismeri a Tükörhegy környékének és lakóinak anyagi hátterét, az tudja, hogy azoknak nem fog megoldhatatlan gondot jelenteni, hogy miből fizessék Az ottlakók nem a VIII., IX. vagy hasonló helyről keveredtek oda. Csak a stílus proli, a pénz Fidesz-jellegű.
karma1
Huuuuuuu, de fasza!!! A gunarnyaku punk kulugyer haza 4 evvel ezelott 167 millioba kerult... Mit csinal ebbol mint "maganklinika"? Megvesz egy 10 %-ra leertekelt kioregedett rontgen-gepet? B+, ENNYIRE nem tudnak szamolni annal az ujsagnal??? Allitolag hajdu peter milliardos... Egy maganklinikanak nemcsak, hogy jo helyen kell lennie, igenyesen kell felszerelni, de meg a a gepeinek is 22. (!) szazadinak kell lennie, nem pedig 18. szazadi felcserkeszlettel indul utnak? Vagy igen??? Agyara ment a valoper...
Eladott Ország
"Most már lehet nagyon örülni a stadionoknak, a jómagyar vállalkozó Mészáros vagyonosodásának, az üveghídnak, a külföldre talicskázott milliárdoknak, lőtereknek, díszes
szökőkutaknak, térköveknek ,vadászházaknak. Lehet mondogatni, hogy száguld a gazdaság, Matolcsy egy zseni, Orbán egy szent és mindjárt jobb lesz, csak a rohadt komcsik 7­-10­ -100 éve mindent elloptak és még takarítja a kormány a szart. Hogy egy klasszikust idézzek: „Lófaszt, mama!”
coni
Ha már Hajdú is átlátja, hogy az állami egészségügynek annyi akkor nagy a baj.
Eladott Ország
"Szép a tavasz, mindig szép, de valamiért mégis pocsék érzésem van. Minden évben azt
gondoltam, hogy jövőre jobb lesz. Nem lett jobb. Mindig azt hittem, hogy már leértünk a gödör
aljára és innen csak felfelé visz út. Tévedtem. Van ásó. Lassan bomlik a társadalom szövete, nem csak az ország körül szaporodnak a kerítések, hanem körülöttünk is. Megszokjuk a szart is, elfogadjuk természetesnek. Aztán tovább romlik, büdösödik, de már nem is érezzük. Hülyék a politikusok? Na és akkor mi van? Semmi. Pusztul az egészségügy, az oktatás? Hát hiszen a nagyszüleink idejében rosszabb volt. Szegénység van? Száz éve nagyobb szegénység volt. Magukra maradnak a betegek, az öregek? Régen meg sem érték azt a kort, amit ma. Egyszerűen csak vissza kell menni az időben. Mindig annyit, amennyi igazolja a tétlenségünket." Magyarország valóban egy hibrid rezsim, melyben a valódi jogok csak a kormány közeli barátoknak, családtagoknak a kiváltsága. Az egészségügyi helyzetet értékelő pontokban (EUROSTAT) az összes magyar régió a legutolsók között van, Észak-Magyarország konkrétan az utolsó előtti egész Európában. Húsz év alatt Magyarország még a visegrádi országoktól (V4-ek) is leszakadt és egyes nemzetközi szakértők egyre inkább a balkáni államok közé sorolják.
Donáld Tramp
Tízezres vizsgálatok, százezres 'gyógyítások', gyorsan meg fog térülni. Persze nem átlagember klinika lesz...
Cicamama55
Magán nyugdíjpénztár helyett, magánklinika...Felkészül a nyugdíjas éveire!
Eladott Ország
@Donáld Tramp: b1.blog.hu/2016/12/15/meszaros_lorinc_nem_tartja_atlagembernek_magat
Mészáros Lőrinc azért pihizik luxusjachton, mert nem tartja átlagembernek magát. Csak az a baj, hogy Mária honban az ilyen földbuta, szaros csizmaszárból kinövő Mészáros Lölök, szervilis seggnyalók, NER szektatagok ,hűbéresek, vazallusok alkotják a nem átlagembert. Ezért jutottunk mára a balkáni szintre.
Cefi
Én úgy tudtam, hogy szegény Overdose kimúlt. Akkor hogy lehet hogy a képen a hajdu vezeti?
Desischado
Telik neki miből, csak tudnám, hogyan tudott ez is ennyire meggazdagodni? Meg a csisztu férjének is, miből megy ennyire jól?!
namihami
@Desischado: Miből, miből? Hát csak abból, hogy szorgalmasan kidolgozzák a 36 órás napi munkaidejüket. A maradék elég a pihenésre, szórakozásra és minden egyébre.
Desischado
@namihami: Hát mondasz valamit.. Akkor nekünk miért nem megy ilyen jól?
namihami
@Desischado: Mert mi, ugyan nem önként s dalolva, de felajánlottunk a mi 24 óránkból (és az ezzel járó anyagiakból) 18-at a részükre. A maradék, minden szempontból, lett a mienk.
Yoda69
Sughattak neki a fideSSbol, hogy ide erdemes fektetni, mert a TB-t nem fogjak feleleszteni. Ez a jovo, mindenki fizetni fog mindenert, meg egy egyszeru vervetelert is.
Csak azt nem tudom akkor mi a frasznak kell fizetni a TB-jarulekot.
telegdilaci
Péterke az adóbevallásoddal minden rendben van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.