Erősen indította a Fidesz-frakcióvezető a hétfőt, ugyanis fantomegyetemnek nevezte a CEU-t. Kósa Lajos annak tudatában mondta ezt, hogy ő maga még diplomát sem szerzett, pedig már 1988-ben befejezte a szakát. A kormány ma délelőttre már bejáratta a “diplomagyár” és a “fantomegyetem” kommunikációs paneleket a CEU-val kapcsolatban. Kósa Lajos, a legnagyobb parlamenti frakció vezetője is utóbbival illette a neves magánegyetemet. Mindezt úgy, hogy ugyan már 1988-ban befejezte tantárgyait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem “tervgazdaság” szakán,29 éve nem tette le a diplomához szükséges záróvizsgát. A parlamenti képviselőnek továbbá nyelvvizsgája sincs parlamenti honlapja szerint (ez saját nyilatkozatán alapul), igaz angolul és oroszul társalgási szintűnek vallja nyelvtudásait. Kósa Lajost megkérdeztük a fentebbi visszásságokról, amint válaszol, frissítjük cikkünket.

Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ha diplomája nincs is, azt el kell ismerni, hogy huszituszi-, kupak- és tegyefelmáshogya kérdéstszakokon summa cum laude végzett.
És ez a Fideszben ennyit ért.
quadrocopter
Talán azt is vizsgálni kellene, egyáltalán van-e Kósa-Debil lajosnak érettségije, vagy csak "Ecseri megajánlott" szakvizsgája van.
Cicamama55
Fémkupak gyűjtő diploma nélkül?! "Kupakoló" diplomát az úrnak!
silber13
@namihami: Azért ne feledd a Füst Milán írói munkásságát emlegető onkormányzati felszólalását és a kóser csázárszakonna megállapításait!
namihami
@silber13: Ha a teljes ""irodalmi és szakmai"" munkásságát felsorolnám, akkor kitiltana a Propi, már csak szellemi környezetszennyezés okán is. Főleg, hogy akkora tárhelyet egy embernek nem lehet és nem illik lefoglalni.
RonaGyuri
kb. ennyi ártunk és qurmányunk emlegetett józansága! =))
Jozefina
"Kósa Lajost megkérdeztük a fentebbi visszásságokról, amint válaszol, frissítjük cikkünket."
A cikk soha nem for frissülni, mer tkósa nem fog válaszolni!!!

Ha lenne diplomája, akkor is egy büdösbunkó fideszes lenne, ha nincs diplomája akkor diploma nélküli fideszes büdös bunkó!!!

És ez kell a "nemzetnek" ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.