A kedd délelőtt lezavart vita után kora délután már el is fogadta a magyar parlament Fidesz-KDNP-s többsége azt a törvényjavaslatot, ami alapján ellehetetlenülhet Magyarország legjobb egyetemének, a CEU-nak a további budapesti működése.

A törvényjavaslat egy hete ilyenkor még nem is létezett, azt csak múlt kedden nyújtotta be Balog Zoltán miniszter, úgy, hogy előtte egyszer sem konzultált a CEU vezetésével. Palkovics László államtitkár szerint azért, mert

nem volt rá idő.

A törvény minden Magyarországon működő külföldi egyetemet érint majd, de egyes lépései a CEU vezetése szerint kifejezetten őket célozza. Diszkriminatívnak érzik a törvényt, és korábban már jelezték, hogy ha elfogadják, bíróságon fogják megtámadni azt.

Vége: a Fidesz megszavazta a CEU-t ellehetetlenítő törvényt

A most elfogadott törvény államközi megállapodást tesz kötelezővé Magyarország és azon ország között, ahova az egyetemet bejegyezték, de a CEU esetében ez nem lehetséges: az amerikai törvények szerint nem az amerikai szövetségi állam, hanem az az állam írhatna csak alá ilyesmit, ahova az egyetemet bejegyezték. A CEU esetében ez New York.

12 órával a szavazás előtt Gulyás Gergely benyújtott egy módosítót a törvényhez, ami külön kiemelte, hogy a megállapodásra a szövetségi kormánnyal van szükség.

A CEU rektorhelyettese épp interjút adott a Hír TV-nek, amikor tudomást szerzett ezekről a változtatásokról. Mint akkor fogalmazott,

Ha ez igaz, akkor teljesen tiszta víz került a pohárba. Akkor meg akarják szüntetni az egyetemet, fel akarják számolni.

Enyedi szerint a törvényalkotóknak is tudniuk kell, hogy lehetetlen feltételeket támasztanak, így csak az egyetem bezáratása lehet ezzel a céljuk.

Kedd délután öt órától a CEU köré vont élőlánccal fognak tiltakozni a törvény elfogadása ellen.

(444)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Eljenek az olyan eszlenyek, mint meszaros mangalicai,... Hamarosan ok lesznek a legertelmesebb lenyek Magyarorszagon,... Kozuluk nem fog kirini, sem nemeth szili, sem orban, kosat is csak a szemuvege fogja megkulonboztetni a disznoktol...

Nagyon sajnallak, Magyarorszag...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Elmentek a falig, mint a vak ló. A tábor meg tapsolhat nekik, hogy nem vak volt az, hanem bátor, tisztelet a bátraknak. Április 4., kedves ünnepünk, a Narancs Hadsereg felszabadítja hazánkat a Soros-megszállás alól.
mekkelek
Ez egy újabb szegénységi bizonyítvány rólunk, a CEU meg jól ellesz bárhol európában. Szerintem a környezô országok versenyezni fognak hova költözzön ebbôl a sötétségbôl...
nyanya001
@esperanza: A remény hal meg utoljára...
Desischado
Komolyan, meddig tart még a sötétség?! Nem igaz, hogy ezek mindent megtehetnek! Meddig tűrünk még, mire várunk?! A tudás hatalom. Aki a tudást ellehetetleníti, az országa jövőjét semmisíti meg. Ezt hogy nem lehet érteni?4 És áderben bíznak? Figyeljetek, előre megmondom, áder alá fogja írni, vagy visszaadja, de nem az alkotmánybíróságnak, hanem a Parlamentnek, azok meg újra megszavazzák, így ő eljátszotta a "jófiút", és ez a gyalázat mégis átmegy!
huKKK
@karma1: 04.13:54 @Sega: 04.14:01 @Pálinkafőző Rézüst: 04.14:05 @nyanya001: 04.14:03
@CsipkeRózsa: 04.14:15 @Eladott Ország: 04.14:04
breitportal.hu/2017/04/16/nem-tudok-konnyet-hullatni-ceu-ert/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.