Alig néhány aktivista jelent meg a Szabadság hídnál szerda reggel, több volt az újságíró és a rendőr a helyszínen. A hatóság betiltotta a további hídfoglalásokat.

Reggel nyolcra hirdette meg a Szabadság híd elfoglalását Büki Zoltán civiljogi aktivista és a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság, ám a helyszínen alig páran jelentek csak meg, az újságírók és a rendőrök többen voltak, mint a foglalásra érkező aktivisták – olvasható a hvg.hu cikkében.

(Büki a keddi CEU-s tüntetés után hirdette meg a hídfoglalásokat, ettől azonban az egyetemi tüntetést szervező csoport elhatárolódott, mondván ez tőlük teljesen független kezdeményezés.)

Büki az újságíróknak elmondta, csak az autóforgalmat zárják le, s addig maradnak, amíg a kormány vissza nem vonja a lex CEU-t.

Hozzátette, hogy nem a lakossággal akarnak kiszúrni, csupán azt szeretnék elérni, hogy ne a kormány mondja meg, melyik egyetem taníthat Magyarországon, és melyik nem. Hozzátette azt is: azért döntöttek a hídlezárás mellett, mert nem tudnak más módot arra, hogy elérjék, amit akarnak.

Végül a hidat az alacsony létszám miatt nem zárták le, Büki pedig bejelentette, hogy mindenkit várnak a Lánchídhoz 10 órára. Tette ezt annak ellenére, hogy a rendőrség határozatban tiltotta meg a további hídfoglalásokat, és az erről szóló dokumentumot a Szabadság hídnál oda is adták neki. 

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Temetésre szólt az ének,
Nem hallották, csak a vének,
Vén bolondok;
Nagy halottat vittek, vittek.
Tudjátok-e, kit temettek?
Engem, téged, mindnyájunkat:
Ezeréves országunkat;
Beleölték vérfolyóba,
Tették hármas koporsóba,
Mint egykor a hun királyt –
Sírba vitte saját népe,
S azt se mondja: be kár érte –
Senki egy jajt nem kiált…
Én se!… én már kacagok,
S ha kacagok, kinek arra mi gondja?
Nincsenek már magyarok,
Én se leszek halott ország bolondja!

Ejhaj, igyunk rája!
Úgyis elnyel a sír szája;
Gyáva népnek nincs hazája –
Világ népe mind megveti,
Még az ég is kineveti –
Úgy kell neki, úgy kell neki! –
Így kell szegény vén bolondnak
Sírva porba hullni,
Sírni, jaj, hogy ilyen népnek,
Ilyen jónak, ilyen szépnek
Mért kell elpusztulni…”
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Temetésre szólt az ének,
Nem hallották, csak a vének,
Vén bolondok;
Nagy halottat vittek, vittek.
Tudjátok-e, kit temettek?
Engem, téged, mindnyájunkat:
Ezeréves országunkat;
Beleölték vérfolyóba,
Tették hármas koporsóba,
Mint egykor a hun királyt –
Sírba vitte saját népe,
S azt se mondja: be kár érte –
Senki egy jajt nem kiált…
Én se!… én már kacagok,
S ha kacagok, kinek arra mi gondja?
Nincsenek már magyarok,
Én se leszek halott ország bolondja!

Ejhaj, igyunk rája!
Úgyis elnyel a sír szája;
Gyáva népnek nincs hazája –
Világ népe mind megveti,
Még az ég is kineveti –
Úgy kell neki, úgy kell neki! –
Így kell szegény vén bolondnak
Sírva porba hullni,
Sírni, jaj, hogy ilyen népnek,
Ilyen jónak, ilyen szépnek
Mért kell elpusztulni…”
Szókrakész
"ám a helyszínen alig páran jelentek csak meg, az újságírók és a rendőrök többen voltak, mint a foglalásra érkező aktivisták "

Az emberek már nem olyan hülyék, hogy minden unatkozó, megélhetési füttyentésére ugorjanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.