Aggódnak a történelmi egyházak, hogy azok az adózók, akiknek az adóhatóság készíti el a személyijövedelemadó-bevallásukat, elmulasztják felajánlani adójuk egy százalékát az egyházaknak.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke egy újságíróknak tartott szerdai sajtóbeszélgetésen jelezte aggodalmát, hogy csökkenni fog az egyszázalékos felajánlások száma, ha az adóhatóság készíti el az szja-bevallásokat. Kiemelte: miközben fontos szempont a pénz, az egy százalék felajánlása ennél többet jelent, hiszen aki felajánlja jövedelemadója egy százalékát, közösséget vállal azzal az egyházzal, szervezettel, amelynek javára rendelkezik, és jelzi, hogy egyetért céljaival és tevékenységével.

Erdő Péter bíboros az MTI megkeresésére úgy fogalmazott, tapasztalataik szerint mindannyiszor, amikor változik az adóbevallás és az adó egy százalékának felajánlási módja, sokan elbizonytalanodnak, és nem tudják, hol nézzenek utána az ezzel kapcsolatos teendőknek.

A bíboros szerint az, hogy

az "interneten keresztül egyetlen gombnyomással intézhetjük ügyeinket, egyszerre áldás és nehézség is", így a hívek tájékoztatása idén több figyelmet igényel, mint a korábbi években.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte: azt szeretnék, ha az egyház-finanszírozás nem függne a gyakran változó adószabályoktól. Megjegyezte: megoldás lehetne az a több más országban működő rendszer, hogy elég egyszer rendelkezni az egy százalék felajánlásáról, hiszen az emberek többsége nem változtatja évről évre felekezeti hovatartozását. Hozzátette: az adózóknak természetesen joguk lenne megváltoztatni is a döntésüket.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint két-három év a tanulási időszak egy-egy változtatás után. Hozzátette: az új rendszer sokkal egyszerűbb, mint a korábbi, ugyanakkor az egyszerűbb rendszerre áttérés is tanulást igényel.

A református püspök nem lát más utat, mint hogy az egyházak az egyszázalékos kampány során ne csak azt kérjék híveiktől, hogy ajánlják fel adójuk egy százalékát, hanem a felajánlás módjáról is tájékoztassanak. Úgy fogalmazott: "reménykedünk, hogy azok, akik évek óta odafigyelnek a felajánlásra, idén is meg fogják ezt tenni".

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ha rajtam múlna egy rohadt kanyit sem kapnátok !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sziszifusz
Majd akkor érdemlik meg az 1 %-ot ha ingyen keresztelnek, esketnek és temetnek. Addig nem.
Yeromos
Szálljatok be a stadion bizniszbe, vagy avassátok szenté Mészáros Lőrincet akkor dőlni fog a lé.
desiro
@Sziszifusz: Igazad van, még annyit tennék hozzá, hogy a temetésen is persejeznek a rohadékok ami szerintem a tarifa miatt pofátlanság.
Nessy
Tisztelt püspök atyák, nagytiszteletű urak, rabbik.
Egy dolgot tudnék ajánlani: Ora et labora!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.