A  vasárnapi tüntetés egyik magyar szervezőjénél, valamint egy külföldi résztvevő fővárosi lakásánál is megjelent egy rendőr – értesült a Magyar Nemzet.

Egy  CEU-n tanuló, nem EU-s országból érkezett külföldi diákot – aki részt vett a tüntetésen -

V. kerületi lakásában, a tüntetés másnapján, hétfőn éjjel 23:20 körül  kereste fel egy rendőr.

Az egyenruhás kérte a lány útlevelét, de azt csak akkor volt hajlandó átvenni, amikor a lakásba is beléphetett.

A rendőr megvizsgálta a papírjait, felírta a nevét és az adóvevőn bemondta az adatait a központnak. Ezután magyarul beszélt hozzá, amiből nem értett semmit, majd tett egy lépést előre, körülnézett a lakásban, még a falat is végigsimította, majd elköszönt és elment.

Az Index azt írja, a tüntetés egyik magyar szervezője a demonstráció reggelén, vasárnap 9 óra körül tapasztalt furcsa dolgokat.

Egy rendőr járkált a nyitott folyosón (amit kulccsal szokás zárni), és egy olyan házszámot keresett, ami egy másik folyosón van.

A rendőr furcsa módon oda már nem ment át, csak valamit mondott az adóvevőjébe és elment.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@human: Az arabokat nem akarják, de mindenki más jöhet? Akár azon az áron is, hogy magyarok százezrei meg elmennek? Mit mondjak, ez igazán a hazaárulás!
papa.49
@nemkati: Ennek a tetűnek ez az ország NEM HAZÁJA, az ő hazája néhány ezer km. re keletre van, mehetne oda vissza!!!
bence
Micsoda szemét dolog , hogy megfélemlítéssel akarják őket elhallgattatni !
percsi
Köszönhetjük annak a 3 mill. embernek, akik 2014-ben nem mentek el szavazni.
És sajnos ez így lesz 2018-ban is. Jövőre mindenki vigyen magával 4+1 embert!
Jozefina
Nem kell beszarni tőlük!!! Fő a nyilvánosság!! Majd vasárnap este kussolni fognak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.