Keserű hangvételű Facebook-posztban magyarázta Ürge-Vorsatz Diána, a CEU oktatója és a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke, hogy mekkorát csalódott a Fideszben, amikor a párt megszavazta a CEU-t ellehetetlenítő törvényt – szúrta ki a 444.hu

A tudós Fidesz-szavazóként és "kormánytisztelő polgárként" szállt bele Orbánékba.

Törölte Facebook-posztját a kormányt kritizáló CEU-s oktató

A bejegyzés csütörtök reggelre eltűnt, de aki lemaradt róla, itt olvashatja a fontosabb részleteket:

Világ életemben FIDESZ szavazó voltam, kormánytisztelő polgárokként férjemmel keresztény-nemzeti értékrendek alapján neveljük 7 gyermekünk, egyházi iskolába járatjuk őket.

Egy beteljesült álom – ezt gondolhatja mindenki, és jogosan.

Egészen 2017 április 4-ig.

Amikor ezt az álmot szembeköpték, durván széttörték. Egyszeriben egy »törvényszegő, külföldi érdekeket képviselő és Magyarország belügyeibe beleavatkozó« intézet része lettem, és a 20 év alatt sok munkával, verejtékkel és virrasztással felépített erős alapokat egyik napról a másikra kihúzták a lábam alól. Az intézet, amit sikerült ennyi idő alatt a világ egyik legkívánatosabb, elit oktatási intézményévé tennünk, ahova sokan sokezer dollárt fizetnek évente, hogy oda járhassanak – pár perc alatt egy bizonytalan, kiszámíthatatlan hellyé vált, ahova akár diák, akár professzor, alaposan meg fogja gondolni, merje-e reszkírozni, hogy ide jöjjön-e, a pénzét itt kockáztassa-e.

De talán a legeslegrosszabb azt volt látni, ahogy kollegák, barátok, család csak nagyon mérsékelten álltak mellénk. »Hát a törvényt azt be kell tartani!« – felkiáltással elmarasztaló pillantások jöttek a régi elismerések helyett. Vagy csak »ne haragudj, nem merek, mert esetleg feletelistára kerülök«.

[...]

A mai nap 40 év munkája és álma omlott össze bennem.

Ma úgy érzem, nem érdemel meg ez az ország, sem engem, sem a sok többi, az ország fejlődése érdekében a tehetségét, szorgalmát, verejtékét a nehézségek ellenére itthon szolgálatba állító kiemelkedő, becsületes szakembert, orvost, tanárt, üzletembert.”

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"Világ életemben FIDESZ szavazó voltam..." Köszönöm, nekem ennyi elég is volt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Fradigege
Üdv a klubban Diána! Én sosem szavaztam a zsideszre, mert o.v. számomra nem magyar. Tehát illegitim Magyarország vezetésére. Egy migráns. Te pedig rá szavaztál.
simmering73
"Világ életemben FIDESZ szavazó voltam..." Köszönöm, nekem ennyi elég is volt.
Eladott Ország
Most már lement a hályog a szeméről remélem.
CsipkeRózsa
@CsipkeRózsa: az előző hozzászólásomat folytatnám, miért és ki tüntette el?
Hellcat
Köszönjük Diána, hogy kétszer is megszavaztad nekünk ezt a patkányt...
papa.49
Kár hogy ezt nem április elsején írta, akkor akár nevetni is lehetett volna rajta, de így csak szánakozni lehet, az iskolai végzettség nem biztosítja a normális ítélőképesség kialakulását, vagy mondjam másként ,,a hit felülírja a tudást, a tapasztalást,,!!!Vagy amíg az ,,elefántcsont torony,, nem volt háborgatva letojta a prolik jogos sirámait!!!
coni
Érthető ha őket nem érdekelte, hogy 2010 óta hogyan lehetetlenítették el a már korábban is kiszolgáltatott, védekezésre képtelen tömeget, majd az alsó középréteget, majd az egészségügyet, kulturát, környezetvédelmet és a teljes oktatási rendszert a versenyképes gazdasággal együtt.. Mert ők ahhoz a nagyon szűk réteghez tartoznak akiknek kedvez a jelenlegi rendszer. Ha nem a CEU-n dolgozna továbbra se vette volna észre mi történt. Bár annak amit a CEU-val csinálnak semmi értelme sincs, de azoktól az emberektől együttérzést várni akik már mindenüket elveszítették- csacskaság.
Hellcat
@bencemacska: Igen bocsánat háromszor. Amúgy ennek a fasznak is csak akkor nyílt kia szeme mikor olyan intézkedés született ami őt (is) értette. Egészen addig vígan tapsolt a rendszernek és a demokrácia szétverésének. Gondolom ezért is törölte le a posztját mert ott is mindenki beszólt neki, hogy "Idáig éltetted a rendszert bazdmeg...most állt a tükör elé aztán baszd arcon magad amiért ezekre szavaztál eddig."
Equus
és bánatában megszülte 8. gyerekét
Zeta
Azért az furcsa, hogy csak akkor nyílt ki a szeme, mikor az ő szféráját érte támadás. Addig nem zavarta a keresztény nemzeti érdekek ilyetén érvényesítése. Hogy semmilyen érték nem számít csak a holdudvar megtömése! Az a néhany millió ember akit kiakarnak zárni mindenből az nem számított. Kérdem, milyen keresztény nemzeti értékekről beszél? Milyen képek vannak előtte, ha más nem érdekli , csak önmaga? Olyan kerestényi?
mekkelek
A szerencsétlen birkája mit gondolt? A zorbán csak érdekkeresztény, holnap zsidó, jehova vagy bármi más lesz ha az aktuális politikai érdekei úgy kívánják. Mikor esik ez már le a sok ügyefogyottnak??? Csak meg kell nézni a politikai pályafutását, volt ez már minden meg mindennek az ellenkezôje...
human
Kedvencem az volt mikor a fidesz szavazó posztolt Orbán oldalára, hogy figyelmeztesse a körülötte zajló korrupcióra. Hisz Orbán ezekről biztos nem tud ezért szólt neki, mert rontja a megítélését.
bencemacska
@human: ma18:51
A "nagyember" rajongók körében ez gyakori! Mikor nagyon kemények az autokrata intézkedések. akkor az egyszerű hívők körében mindig megindul ez a mentegető akció. Nem képesek tudomásul venni, hogy a "szeretett ember" gonosz.
Találkoztam Kádár, sőt Rákosi idejében is ezzel az elmélettel: ha R. elvtárs, Kádár Elvtárs tudná milyen gonoszok a beosztottai, biztos megbüntetné őket!
Mivel a R. korban nagyon kis gyerek voltam, egy darabig én is elhittem!!!
justhpeter
@simmering73: Pogányként szeretném, ha nem fideSS-csicska logikával közelítenénk Ürge-Vorsatz Diána véleményét, mert ez az asszony - mint keresztény - a politikusokkal ellentétben úgy is él, amit vall. Nem ment el politikusnak, nem csalt, nem lopott. Nem ő az első, aki szavazatával köpönyegváltás nélkül egy politikai oldalt támogatott és most csalódnia kellett. Ha ennek következményeként netán felülvizsgálná az álláspontját, az kizárólag rá fog tartozni.
mekkelek
@justhpeter: Ez igaz, a hölgy csak naív volt...
elnyomott
Ha eddig szerinte minden rendben ment, akkor most ne csodálkozzon.
Egy diktatúrában mindenkitől vesznek el, nem csak a másétól!
human
@bencemacska: Pont olyanok, mint egy szülő. Nem hajlandók elhinni hogy gonosz a gyerekük és azt sem hajlandóak beismerni, hogy ők maguk is tévedhettek.
Desischado
Eddig minden jó volt neki, mert őt nem érintette ez a sok mocsokság. Most ízelítőt kapott belőle, kicsoda a drágalátos pártja. Mivel neki minden jó volt, fütyült rá, mi van másokkal. Majd sajnálom, ha ráérek!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/04/06/hol-volt-on-kormanytisztelo-nemzeti-kereszteny-vilageleteben-fideszes-szavazo-az-elmult-evekben/
Ha valamit jóvá szeretne tenni az elmúlt évtizedek tévedéséből (senki másért, csak saját maga és hét, egyházi iskolába járó gyereke miatt, akiknek az előszobában lógó kabátjai mellé a fogasra próbálja meg odaakasztani az empátiát is a keresztény máz mellé), akkor lássa be, hogy az, amiben ön hisz, az nem létezik. Mondja ki, hogy bálványokat imádott (tudós emberek esetében nem kicsit visszás dolog ez), és megvezették. Lássa be, hogy az az ország, ahol – mint ön is írja – az emberek félnek, nem állnak ki egymásért, mert azt hiszik, hogy ők megússzák, hogy mindig csak mások, a rosszak, a nemzetárulók kerülnek sorra, az egy beteg, megnyomorított ország. Ez az ország pedig nem önt nem érdemli meg, hanem ezt a gyalázatos ámokfutást, amihez eddig ön is csendben asszisztált. Ne áltassa magát tovább, hanem a környezetében kezdje el a felvilágosító munkát. Mondja el, hogy a fideszes szavazat és a kritikátlan szimpátia nem jelent garanciát semmire. Az emberhez méltó, érdemek szerint elismerést nyújtó életre végképp nem.
Eladott Ország
@Equus: De ha elkezdené a felvilágosító munkát a fidesz ellen az üdvözítő volna.
Equus
@Eladott Ország: ja... és évenként szülne egy gyereket a tudományos munkája mellett... Krisztus szent nevében persze
bencemacska
@justhpeter: tegnap, 19:07
Azért vette le a posztját, mert nem a nyilvánosságnak szánta. Csak nagyon elkeseredett és ki akarta adni magából. Mikor a fia figyelmeztette, hogy mindenki erről beszél, akkor jött rá, hogy nyilvánosan vallott.
Reggel a Klub rádióban adott interjút ott mondta el!
( Többször is hallottam már nyilatkozni, nem lehetett következtetni sohasem a párt szimpátiájára!)
lenn
Nem kellet volna.
Jó volt, ne bánd meg!!!
Eladott Ország
@Equus: kolozsvaros.com/2016/01/16/kovetelem-hogy-kover-laszlo-szuljon-nekem-gyereket/
Nem is érhetne véget vidámabban a hét, mint azzal a csodás érzéssel, hogy a magyar parlament elnöke önjelölt inszeminátorként csörtet a magánéletünkben (nem először és nem egyedül) és pofázik bele mindenbe, amihez az égvilágon semmi köze nincs, nem volt és soha az életben nem is lesz. Kövér az ország szaporodási tanácsadója, akinek újabban az a hivatása, hogy magára vonja a közfigyelmet olyan megnyilvánulásokkal, amelyek az utolsó putri kocsmában is kivernék a biztosítékot az ott szórakozó úri közönség köreiben.
Equus
@Eladott Ország: az úri közönség 5 órakor verekszik. Megbízható széklábak, kitartó asztalok.
Eladott Ország
@Equus: Összefoglalom. Van egy Kövér László nevű ember, aki soha nem tudott és soha nem is fog tudni kivergődni a lánctalpas tahóság öröklött sötétségéből, de úgy kellene tennie, mintha államférfi lenne. Ez annyira megy neki, mint elefántnak a piruett. A szellemi vakondtúrás erköcsi világítótornya.
human
A 444.hu-n méltatlankodik az egyik újságíró a Diánát ért támadások miatt. Mégis mi történhetne? A sok kritika miatt talán újra fideszhívő lesz? (Még most sem biztos, hogy megvilágosodott.) Hát ha pár kritikától újra visszatér a nyájba, akkor meg miért is lenne érdemes a tiszteletre? Tisztelni Ángyán Józsefet lehet. Ő volt az aki hittel dolgozott a fideszben, de nem vak hittel. Mikor látta, hogy hamisak a célok felemelte szavát, majd kilépett és azóta is bírálja a fideszt a maffia módszerei miatt. Na ő egy szimbólikus alakja azoknak akik valóban megvilágosodtak. Nem kell ehhez baloldalivá vagy liberálissá válni. Csak pusztán tisztességes jobb oldaliként kell viselkedni és nem csak tettetni azt.
spu00
És Ő sem tudja leírni, hogy mi a baja a törvénnyel. Tudomásom szerint a Közép Európai egyetem dolgozója, s nem a CEU-nak, s miben változott meg a státusza? jó lett volna, ha ezt leírja, mert ha belegondol, akkor nem lett volna mit írnia.
advocat
Kedves jó Dianna! Látod, a Fideszben nem vagy te senki. (És ez nem öröm. De az értelmiség egy része még tudna gondolkodni, de 7 gyereket meg el kell tartan!) Hiába az egyházi iskola és ilyesmi! Csak egy szavazat, az meg a pár millió - Fideszes mellett - nem sokat ér. Tudd, hogy hol élsz!
kukac50
Jé van még Fideszes ember aki gondolkozni képes és tisztán látja a sok aljasságot amit a Fidesz a Népével tesz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.