A Kossuth-díjas író a CEU-ügyr kapcsán írt nyílt levelet a miniszterelnöknek. Elég keményre sikerült. „Miniszterelnök Úr! A múlt század utolsó harmadában a kitáguló Közép-Európa sokféleségének érdeklődő és megcsodáló felfedezése adott sokunknak örvendő otthonosságot a fölpezsdülésük által mind érdekesebbé váló hazáinkban. Megértettük, hogy tanulnunk kell egymástól, és a diákok szerteszét Európában és a földkerekségen felneszelve kedvet kaptak tanulmányozásunkhoz. Tisztelet és köszönet illeti Soros Györgyöt, hogy a tehetségével felhalmozott vagyona jelentékeny részét ennek a tanulmányozásnak adta. Saját, és nem az állam vagyonából sok kiváló intézményt alapított a magyar hazában, amely 1944-ben olyannyira vonakodott az ő hazája is lenni, hogy majdnem meg is ölte, de mikor Gyuri, a gyilkolási előkészületet, nagyjából úgy, mint én, túlélte, kamaszkorában úgy döntött, hogy nem akar olyan földön élni, ahol ilyesmi előfordulhat, ahol az ember kiszolgáltatott, és nem...

Forrás: nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Minden szava igaz. Ilyen kártékony gengszter nem volt még a magyar politikában.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
" A külföldi pénz büdös, ha a „civilekhez” megy, és jó szagú ha a kormányfő családjához.

Az előbbiek „kitartottak”, mint a kurvák, utóbbiaknak jár?"

Hát azt hiszem ennél jobban nem fogalmazta meg még senki az viktor szopkin és famílíája gyarapodását!!!
De azt hiszem hogy a geci nem fogja elolvasni ezt a levelet!!!
volvós
Többszáz ilyen Konrád György kellene, aki " lefejezi " a diktátort !!!
Szókrakész
"Tisztelet és köszönet illeti Soros Györgyöt, hogy a tehetségével felhalmozott vagyona "

És ezt megbeszélt a Soros által a II. VH idején a pénzüket kicsalt, bújkáló, majd SS-nek feladott, és utána KZ-Lágerbe hurcolt zsidókkal, vagy a halottak hozzátartozóival is?
A Brit Nemzeti Bankkal is.
Vagy Indonéziával?
Vagy a Balkán háború országaival?
Vagy Ukrajnával?
Vagy Olaszországgal?
Vagy Portugáliával is?
Vagy a mostani bányászcéggel is, akik 10 milliárdra perelik ezt az agyontehetségestiszteletreszeretetre... méltó emberkét?

Biztos mind Konráddal értene egyet.
Szókrakész
@volvós: Félrement a lájk.
A diktátor a Soros maga
volvós
@Szókrakész: le vagy maradva egy pár évszázaddal...:-(((
CsipkeRózsa
@Szókrakész: "És ezt megbeszélt a Soros által a II. VH idején a pénzüket kicsalt, bújkáló, majd SS-nek feladott, és utána KZ-Lágerbe hurcolt zsidókkal, vagy a halottak hozzátartozóival is?"

Valószínűleg rosszul tudod, a rosszindulatú félremagyarázásoknak hiszel most is.

Nem egészen így volt, Soros apja, hogy mentse fiát, talált neki egy "keresztapát", hogy azt higgyék, Soros keresztény. Az igazság az, hogy ő is végig nézte, ahogy "keresztapja" elrabolja a zsidó vagyonokat. Ez nem a 14 éves fiú elhatározásából történő rablás volt.
Gondolom, utólag a nem rokonszenves Sorosról készült szövegekben ez rosszindulatúan jelent meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.