Magyarország 200 millió eurós, azaz csaknem 60 milliárd forintos befektetést vállalt a koperi kikötő bővítésében – erről egyezetett meg szlovén kollégájával Szijjártó Péter Ljubljanában.

A magyar vállalatok exporttevékenységük során tengeri kikötőként a koperi kikötőt használják a legnagyobb mértékben, ezért Magyarországnak különös nemzetközi érdeke fűződik ahhoz, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasúthálózat fejlesztésében is részt vegyen – idézte az MTI Szijjártót.

60 milliárdot fektetünk tengeri kikötőbe

Megállapodtunk abban, hogy Magyarország készen áll pénzügyileg is részt venni ebben a fejlesztésben, cserében azért, hogy a magyar vállalatok hosszú távú bérleti szerződések keretében megteremthetik a jelenlétüket a koperi kikötőben, valamint azért, hogy magyar vállalatok részt vehetnek a vasúti fejlesztésben és azért, hogy a magyar vasúti teherfuvarozó vállalatok részt vehetnek abban a holdingban, amely ezen beruházás köré épülne" – magyarázta a miniszter, majd hozzátette: "az az érdekünk, hogy a nagy forgalmú koperi kikötőből Közép-Európába irányuló forgalom Magyarországon haladjon keresztül.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Na de valóban odakerül az a pénz???
Nem hiszem!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ja és beszállunk a cseh hordozóba is! =))
karma1
Nincs ennek a kocsog gunarnyakunak meg a dagadt Gazdaallatanak mas szorakozasa, csak az, hogy ujra legyen ellentengernagya is az orszagnak? Mi a gyasz kozunk van szlovenia kikotojehez? Mi van, nem figyeltem par orat, es meszaros lolo vett egy tetves szloveniai kikotot is?
Hellcat
itthon ugyebár nincs helye a pénznek...
papa.49
Na de valóban odakerül az a pénz???
Nem hiszem!!!
lenn
Csak nem a csehek miatt?
Mert a csehek anyahajót építettek (vagy nem).
Akkor mi kikötőt építünk! (amibe majd behajózik a cseh repülőgéphordozó anyahajó, és jól kiköt, meg jól feltankol Q sok pénzért, és ettől Magyarország gazdasága jól fellendül)
bakegya
Na +van a végső célképzet is...ORBÁNIA-épül,szépül az EU polgárainak adakozását kereskedelmi -hadi kikötő formátumban könnyebb lesz a MÉSZÁROS LÖLŐ NEVÉBEN LENYÚLNI.
De ha a VITÉZY MEGOLDÁS DÉLI ÁRAMLATA NEM VOLT INÁRA A HORVÁTOKNAK,AKKOR EZT MOST MILYEN KORRUPT FURMÁNNYAL VALÓSÍTJA MEG AZ ORBÁN -MÉSZÁROS FAMILIA???D
lenn
Csehország, már Nyugat-Európa része.
Magyarország meg a Dél-Balkáné.
De mér ez sem tart soká, mert a Dél-Balkán is elhúz mellettünk.
Magyarország nemsokára (ha ez így megy tovább) Észak-Afrika régióival lesz versenyben.
Equus
Na... végre.
Ki lehet emelni a Szt. István csatahajót, restaurálni és Orbán tengernagy jó édesanyja egy erzsébet utalvánnyal majd jól felavatja.
Hejje-hujja, árvalányhaj, ökörsütés az újnemeseknek, a pórnépnek nyálcsurgatás.
Az újjávarázsolt Szt. István lesz a király nélküli Mo. örökös miniszterelnökének jachtja... Ezen fog utazni Svájcba és viszi magával Pinocchio lézer-lázár jankót is... és visz még egy ajándék aranybaltát Azerbajdzsánba...
Béla333
Ez az egész kikötő fejlesztés arról szól, hogy Mészáros és a többi maffiás a yachtjaikat biztos, ingyenes kikötőben tudja tartani. Erre nem sok a 60 milliárd - közpénz sem!
nyanya001
Egyértelmű, valahol el kell helyezniük a yachtjukat nem ?
De bizony !
Nessy
Most már lehet ismét Ellentengernagyunk!
papa.49
@Nessy: Javasolnám a lézerpiszkost, de csupán egy rozzant tutajt adnák alá)))))))))
quadrocopter
A kikötő fele kereskedelmi, másik fele yachtkikötő lesz! Mégiscsak közelebb van, mint Hamburg.
Equus
@papa.49: ma, 19.31-re és egy bemutatkozó látogatás a Falkland szigeteken
papa.49
@Equus: Ja a lézerpiszkos fehér sapkában, a cápák feketében, vajon a cápák nem pusztulnak bele ha a szarjankót kicsit megkóstolják ???
verőce21
Időszerű is volt ez már. Hagyományai vannak ide a magyaroknak.
kisrigó
@Béla333: Nekem is az jutott rögtön az eszembe, hogy a gazemberek nem akarnak bérleti díjat fizetni, hát megoldják közpénzből. A beruházás feltétele: min. ötven éves ingyen használat! Nahát, ez a hét sem múlt el egy jó kis mutyi nélkül!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.