A CEU melletti tüntetéseket szervező Oktatási Szabadságot csoport bejelentette, hogy helyhiány miatt vasárnap délután a Clark Ádám tér helyett végül a Várkert Bazár előtt fognak gyülekezni. A változtatásra azért volt szükség, mert a vártnál többen (Facebookon eddig már 32 ezren) jelezték a részvételüket.

A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy lehetőleg az Erzsébet híd felől közelítse meg a helyszínt, ne a Lánchíd felől, mert arra fognak vonulni a Kossuth tér felé, és a szembejövő forgalom nagyon meglassítaná a menetet.

A tüntetést azért szervezik, hogy hogy Áder János ne írja alá a CEU-ellenes törvényt.

Ahogy írták:

„Tudjuk, hogy a kormány egyetlen dologtól fél, az erőtől, a tömegtől. Áder Jánosnak hétfőig van lehetősége az Alkotmánybíróság elé küldeni ezt a törvényt. Vasárnap mutassuk meg neki, hogy mi a helyes döntés! És mutassuk meg az Alkotmánybíróság tagjainak is, hogy egyetlen helyes döntés van: Kiállni a szabad oktatásért, az egyetemi autonómiáért és a gondolkodás szabadságáért.”

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
„Tudjuk, hogy a kormány egyetlen dologtól fél, az erőtől, a tömegtől. Áder Jánosnak hétfőig van lehetősége az Alkotmánybíróság elé küldeni ezt a törvényt. Vasárnap mutassuk meg neki, hogy mi a helyes döntés! És mutassuk meg az Alkotmánybíróság tagjainak is, hogy egyetlen helyes döntés van: Kiállni a szabad oktatásért, az egyetemi autonómiáért és a gondolkodás szabadságáért.”

Mélyen egyetértek és kívánom, hogy legyen akkora erő ebben a tiltakozásban, hogy söpörje el ezt szemét társaságot úgy mint a hurrikán.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
„Tudjuk, hogy a kormány egyetlen dologtól fél, az erőtől, a tömegtől. Áder Jánosnak hétfőig van lehetősége az Alkotmánybíróság elé küldeni ezt a törvényt. Vasárnap mutassuk meg neki, hogy mi a helyes döntés! És mutassuk meg az Alkotmánybíróság tagjainak is, hogy egyetlen helyes döntés van: Kiállni a szabad oktatásért, az egyetemi autonómiáért és a gondolkodás szabadságáért.”

Mélyen egyetértek és kívánom, hogy legyen akkora erő ebben a tiltakozásban, hogy söpörje el ezt szemét társaságot úgy mint a hurrikán.
Béla333
Áder szerintem már aláírta, csak nem mondja ezt meg. Péntek délután aláírja azt a 2 dokumentumot, ami azon a héten összegyűlt aláírásra, aztán a jól végzett munka jutalmaként elmehet egy pihenős hétvégére! Vagy hohohohorgászni!
Ő nem ér rá moralizálni! Ő elfoglalt ember!
El kell ezt a vakondkeresőt is zargatni a többi Fideszes csirkefogóval együtt!
Eladott Ország
kanadaihirlap.com/2017/04/06/hat-tan-csak-nem-vesztek-meg-kendtek/
Bárminő döntés születik is a legközelebbi napokban a „Lex CEU” kapcsán, az bizonyos, hogy a rezsim máris komoly politikai vereséget szenvedett. Reméljük, Orbánék nem feszítik tovább a húrt, de indokolt a kérdés: Tán csak nem vesztek meg kendtek? És indokolt a felszólítás a Lex CEU miatt mozgósult civil jogvédőkhöz, a társadalom demokratikus erőihez is: Legyetek éberek! Leszerelni hiba lenne.
justhpeter
@Eladott Ország: Azzal egyetértek, hogy a CEU ügyben Orbán helybe ment a pofonért, akármi lesz is a vége. Azonban ez csak napi öröm lehet, mert még sok van hátra a választásig és ennek a "derék" vaddisznónak még lehetnek ötletei. Ezért pontosan azt kell csinálnia az ellenzéknek - összefogással vagy anélkül -, amit Orbán csinált 2006 és 2010 között.
Folyton valamivel tematizálni a közhangulatot, hogy a közbeszéd csak az ellenzék által felvetett dolgokkal foglalkozzon, magyarázkodásra késztesse a kormánypártot és állandó védekezésben tartani őket, amivel mindenki számára világossá kell válnia annak, hogy egy kormányzásra képtelen tolvaj csürhéről beszélünk.
eugen4402
"Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem" 32 ezer szókimondó honfitársam, és nem szeretném kedveteket szegni, de Áderben és pláne az AB talárosaiban megbízni "csalfa vak remény"... Túl magas polcra rakta őket Orbán, és ők ezt nem fogják kockára tenni. Ennyi erővel a BKV-ellenőrökben is reménykedhetnétek, kellene egy "B-terv".
Nessy
@eugen4402: Ha viszont még ennyi sem történik, akkor pártunk és kormányunk nyugodtan üldögél tovább a szebbik felén.
Talán a "civil ruhás" rendőrök is megtanulnak legalább bemutatkozni, hogy ök zsaruk, csak inkognitóban!
Mit tippeltek mikorra érhetnek a Kossuth térre a tüntetók?
eugen4402
@Nessy: Isten ments, hogy elmarasztaljam őket. Sőt többre becsülöm az ő kiállásukat, mint a CEU-n tanító profok megszólalását. Viszont ennyire már kiismertem ennek hatalomnak a hierarchiáját, függőségi viszonyait: a tényleges hatalom O. V. kezében összpontosul, a többi poszton "papírtigrisek" vicsorognak ránk, akik lesik az idomár gesztusait: - vajon most jót mondtam..?
Manhattan
Most olvasom, hogy: Külföldről is jönnek autókkal, és nem megszervezett buszokkal!
Béla333
@Manhattan: 16.49
Szervezkedjetek! Csak egy dologra figyeljetek: a TV-ben kért meg minden pártot az egyik szervező arra, hogy pártjelvényeket, zászlókat, stb ne hozzanak magukkal a tüntetők!
quadrocopter
Várday Zoltán · Színművészeti Főiskola (f@szbuk)
"Mogyorósi István a törvényeket még Sorosnak is be kell tartani, nem"újraértelmezni", azaz hazudozni!"

26 évig ráért? Ki kell mosni a birkacsípát és látni/érteni fogsz!
Zeta
Sokan vagyunk, de nem elegen! Reméljük nem ezt kell mondani holnap!
Nessy
@Manhattan: Jó lenne tudni, kb. mikorra érnek a Kossuth térre.
Manhattan
@Nessy: A gyülekezőhely a Várkert Bazárnál lesz. 5 órakor a Lánchídon vonulunk át, úgy megyünk a Parlamenthez. Kb 6 óra körül érhetünk oda.
Nessy
@Manhattan: Köszönöm! Ugyanis nekem már hosszú lenne annyi séta. A Jászaitól már ki van próbálva.
eugen4402
@bakcsubakka: Köszönöm Ady helyett is. Sajnos nekem személyes okoknál fogva duplán is időszerű ez a vers, mivel az a része is érint, hogy
"Én beteg ember, csupáncsak várok,
Vitézlő harcos nem lehetek."
Desischado
Előre megmondom: áder esetleg nem írja alá, és visszaküldi a Parlamentnek, ahol ez a csürhe, újra megszavazza, és akkor már alá kell írni! Vagy, elküldi az ab-nak, azok meg szintén orbán zsebében vannak. áder játszani fogja a "jó fiút", de ne feledjük, orbán csicskása ő is, fideszes pártkatona!
Yoda69
Itt mar nemcsak a CEU-rol van szo, hanem az orszag sorsarol. EU vagy ruszki tagallam.
Főlökött
@Yoda69: Úgy őszintén, mi is a gond ? Miért is lesz ellehetetlenítve a CEU ? A mai napig nem értem! Meg milyen visszamenő törvénykezést követtek el ? Gondoltam utánanézek, elolvasgattam ezt - azt és valahogy nem látom.

Mi is a gond ? 28 felsőoktatási intézményből, 27 nem tett eleget olyan adatszolgáltatási kötelezettségének, mely kötelező lett volna. Pl. CEU esetén, dupla diplomát ad, úgy, hogy 17 olyan szakkal rendelkezik, amiről sem tematika, se semmit nem adott le. Lóg a levegőbe, az egész. Mivel ezen intézmények nem tettek eleget az előírásoknak, most végigsöpör egy bekeményítés. Öt évenkénti ellenőrzés során kiderült a hiányosság, ezért léptek. Oké, megvárhatták volna a hiánypótlást, de belátható, ezen helyzetben, amikor amúgy sem közkedvelt - bizonyos körökben, úgy rá cuppannak mint ahogy kell -> és meg is tették.

Én ezt nem látom olyan sarkallatosnak, hogy a "a gondolkodás szabadságát" korlátozná. Az már régen rossz lenne, ha az ott tanulók gondolkodását korlátoznák. Ha és amennyiben megtették volna kötelezettségüket, melyre nagy - hírtelen úgy nyilatkoznak, folyamatban van jelenleg, nem lett volna ezen balhé, ha a könnyebbített előírásokat betartják. A Cseh volt köztársasági elnök is igen sarkallatosan fogalmaz, ezen témában.

Mostani vezetés fél az erőtől és a tömegtől :) Tapasztalható volt és a gyakorlat is azt mutatja, arroganciájukkal karöltve, hogy végigviszik. A tömeg pedig szépen majd haza is tipeg...
Áder pedig alákarcolja és ki is hírdetik.
Eladott Ország
@Főlökött: Orbánnak kell az ellenség, a harc elfedi a gazdaság bajait. Komoly országban olyan nem fordul elő, hogy egy 26 éve működő egyetem ellen úgy alkotnak törvényt, hogy annak feltételei bizonyosan nem teljesíthetők az adott időkereten belül és a későbbiekben sem. A Közép Európai Egyetem (a CEU) ugyanis 2018. január 1-től már nem fogadhat be új hallgatót, amennyiben ez év szeptemberéig nem köt egyezményt az Egyesült Államok szövetségi kormánya és New York állam a magyar kormánnyal, illetve amennyiben kevesebb mint 6 hónap alatt a CEU nem “dob össze” egy új campus-t az USA-ban. Az Orbán rezsim és a törvénygyárként dolgozó parlament számára nem számít, hogy az USA-ban a szövetségi kormánynak nincsen hatásköre ebben a kérdésben, így a törvény szabályai már ezért is teljesíthetetlenek. Miért ennyire sürgős? Nincs egyébb gazdasági problémája ennek a szerencsétlen országnak?
Yoda69
@Főlökött: Latom veded a mundert.
Akkor nem Sorossal van bajuk orbaneknak - szerinted.
nyanya001
@Eladott Ország: ma 10.13 meg az elhatalmasodó elmebaját !
kukac50
Ez a tüntetés nem csak az egyetemről szól ez már Magyarország függetlenségéről is szól.
Nem akarunk Putyin szolgái lenni! Orbán Viktor behódolt Putyinnak ez már felháborító!
Vagy zsarolja Orbánt Putyin???
Főlökött
@Yoda69: Mit látsz ? Milyen mundért védek ? Nem csak Soros egyetemével van baj, hanem a többi 26-al is !

Azért kérdeztem a véleményed, hogy Te -> hogy is látod ! Nem kötözködni, sem trollkodni nem akartam, illetve senki pártjára nem állok addig, amíg nem látom a tisztán VALÓS tényeket és nem a mellébeszéléses - hamukákra vagyok kíváncsi.

Őszintén az egész felsőoktatást szét kellene vágni és olyan alapokra helyezni, melyek érnek is valamit. Érthető legyen mondanivalóm tartalma, mondok egy példát : Havas :) Ugye jogi egyetem és autó vill. szakmunkás végzettséggel, hogy is taníthat Szegeden ? Mit is tanít az egyetemen és hogy is ? Csiszár is tanítványa volt és diplomát kapott :) Miből is ? Média szakon végzett :) Folytatom -> Havas csinált egy média fősulit, mely - milyen végzettséget is adott :)? Rájött, hogy ez nem okés, gyorsan eladta, de hagyjuk, az is balhés volt.
Ahhoz, hogy valaki egyetemi oktató legyen, felsőfokú szakirányú végzettsége kell, hogy legyen, továbbá a szükséges fokozatokat meg kell szereznie, illetve tudományos munkákat kell letennie az asztalra !

Mondok jobbat, Qszaszemkénk :) Hogy lehet Dr.-i fokozata, ha nincs egy felső 'C' és egy középfok "C" nyelvvizsgája. Ha mint egy másik személy, egy amcsi pékség címe alatt szerezte fokozatát :) Hozzátéve nagyon halkan, hogy az összes, frissennyomott bankón, mi is látható ? Dr...

Szóval visszatérve az alapokhoz, jelenleg boldog - boldogtalan oktat akármit és abból adnak ki egy diplomát, ami viszont megtévesztő. Mindezt horror áron teszik és még a mellékhelyiségbe sem jó, mert durva papírra nyomják.
Azt mondta a szószóló, hogy nincs szólásszabadság. Nincs? Elmondhatta szabadon. Nincs tanulási szabadság ? Dehogynem, azt tanul, amit akar. Üres lufipuffogtatás volt az egész.
Hozzáteszem, nem vagyok Fideszes, nem is komálom Őket.

Érdekességként csak, olvasd el, megéri :
www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/havas-most-tenyleg-mindenkit-elkuldott-a-francba/rbhhx5n
Főlökött
@Eladott Ország: Azért azt se feledjük, hogy a magyar diplomával semmi gond, csak a CEU amerikását fogják felfüggeszteni :).
Mi volt olyan fontos és sűrgős ? Úgy őszintén, komolyan kérdezed ? Eddig mióta pettingel a Sorossal a mostani vezetés ? Vigyázniuk kellett volna arra, hogy ne hagyjanak támadási felületet, melybe bele lehet kötni. Ha a kötelező vizsgálat nagyobb hiányosságokat nem tárt volna fel, szerintem nem történt volna semmi. Így viszont, belekötnek még az élő fába is és végig is viszik, mert beleillik a szabadságharcos teóriába.
Ténykedésük megalapozója pedig egy rakás megállapított szabálytalanság, mely még papírra is került, így tudják lobogtatni...

Arra a kérdésedre, hogy "Nincs egyébb gazdasági problémája ennek a szerencsétlen országnak?" úgy tudod válaszolni, szerinted ? Állítólag dübörgünk :))))))
Attól pedig, a hajam szála is égnek állt, hogy nem lesz olimpia, de a Csepel szigeten azértis megépítik az olimpiai stadiont, a jövő nemzedéknek, ha netán úgy döntenek, hogy jó lenne, már adott lesz. Hozzáteszem, addigra lehet, hogy elporlad az egész. Szóval valahogy így állunk, meglátásom szerint :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.