Hiába szívódott fel a fővárosból az Uber, a taxisok továbbra is elégedetlenek, mert az amerikai cég távozása ellenére a fekete személyszállítási fuvarok száma változatlanul magas Budapesten. A városvezetéssel kívánnak tárgyalni, s ha erre nem mutatkozik hajlandóság, akkor ezt demonstrációval kényszerítenék ki - írja a Népszava.

Újabb taxisdemonstráció körvonalazódik a fővárosban. A megmozdulás okai lényegében ugyanazok, mint bő egy éve, amikor az Uber ellen vonultak utcára a sofőrök, s vertek tábort a Deák térnél. Ennek középpontjában az áll, hogy hiába tűnt el Budapestről az amerikai hátterű utazásmegosztó start up vállalkozás, a fekete és a szürke fuvarok száma változatlanul magas, ezek pedig a taxisok piacát dézsmálják. A tervek igen előrehaladottak, olyannyira, hogy már ezen a héten, szerdán elindították volna a megmozdulást a szervezők, ám le kellett fújniuk az akciót. Ezúttal a Városházát vették volna körbe, de egy környékbeli építkezés áthúzta a számításukat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy végkép feladták volna a demonstrációról szőtt terveiket – mondta a lapnak az egyik szervező, Cifferi Sándor.

A főváros vezetőivel szeretnének asztalhoz ülni, annak érdekében, hogy a módosítsanak a taxirendeleten, és a fekete fuvarok száma csökkenjen. Követelik, hogy az ellenőrzések ne csak a taxisokra terjedjenek ki, hanem az illegálisan személyszállítási tevékenységet végző autósokra is. Jelenleg minden további nélkül lehet Budapesten fehér rendszámmal taxizni, úgy, hogy egyáltalán nem kell tartani a szankcióktól. A legfontosabb kérés így az, hogy az ellenőrzések hatékonyságát javítsa és szélesítse a főváros. 

„A feketézők elképesztő versenyelőnyben vannak, hiszen semmilyen előírást nem kell betartaniuk, míg a "hivatásosoknak" többek között sárgítani kell az autót, kártyás fizetést kell biztosítani, immár online pénztárgépet is, s mindezek komoly költséget jelentenek számunkra”

– magyarázta a lapnak egy neve mellőzését kérő taxis.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

aremy
@Equus: á nem azok. egyszerűen sárga gecik.és rablók!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
alakul ez... fillérék elérik, h stoppolni se lehessen
nem tibi
Kérdés : Ki látott fehér rendszámos nem sárgított taxit ? Mert én még nem .
Hogyan lehet hívni ?
Ki utazik olyanon ( már ha van ) és miért ?
Hol drosztol ? mert sehol az biztos .
Hogyan szervezik meg magukat ,hogyan szedik el a fuvarokat a
legál taxisok elől ?
Erről nem szól a cikk .
Equus
@nem tibi: fillérék vergődnek, h többet, többet... pénzt és pénzt... nem fideszesek ezek?
papa.49
Nem ,,kedves,, taxisok túl sokan vagytok, így van mikor sok a fókavadász de már elfogyott a fóka, talán váltani kellene!!!
Eladott Ország
Tájékoztatásul:
"Krisztus után 2015-­ben az alkalmazást 58 ország 300 városában használták, miközben számos más vállalkozás is sikerrel vezette be az Uber üzleti modelljét. Ez a gyorsaság nagyon hasonlít Mészáros Lőrinc cégére, amely ugyancsak két­három év alatt lett nagyvállalkozás, pont mint az Uber, mely jelenleg az Egyesült Államok 48. legerőteljesebb cége, és értékét tavaly 62 milliárd dollárra becsülték. Ez csaknem 19 ezer milliárd forintnak felel meg, ami jóval több mint a magyar GDP fele, vagyis Mészáros Lőrincnek még van hová fejlődnie."
aremy
@Equus: á nem azok. egyszerűen sárga gecik.és rablók!
Eladott Ország
"A taxisblokád tanulsága azonban mindannyiunk számára az kell legyen, hogy hiába rögzítik Budapest székesfőváros legnagyobb koponyái, hogy a taxitarifa kilométerenként pont
280 forint, attól még a π marad 3,14, a "g", vagyis a gyorsulás 9,81 m/s². Az Egyesült Államok is marad a legnagyobb katonai hatalom, ahogy a gazdasága is még mindig a világ legnagyobb nemzetgazdasága. A Google és a Microsoft, a GPS és a Facebook is amerikai marad, bár – állítólag – Andy Vajna keményen dolgozik rajta, hogy Eximbankos és OTP hitelből megszerezze őket. Az igaz viszont, hogy a hadkötelezettség visszaállítása Magyarországon, vagy az önkéntes nemzeti gárda létrehozása, továbbá a tervezet, amely minden magyar férfinak előírná három gyerek kötelező nemzését, alaposan át fogja rendezni a geopolitikai egyensúlyt a világban, de ennek ellenére legyünk realisták, rövid távon változatlanul azzal kell számolnunk, hogy amíg nem dől el az emberiség számára legfontosabb kérdés, hogy tudni illik Gyurcsány Ferenc, vagy Orbán Viktor­e a messiás, addig továbbra is rajtunk fog röhögni a világ."
elnyomott
Annyi minden más fekete munka van az országban, arra tojnak?
Elegem van már a taxisokból. Az Uber kiüldözése után megutáltam őket. A hatalom csicskásai ezek a hiénák.
Tisztelet az egyre kevesebb kivételnek, mert azért tudom, van ilyen is. De nem is azok hőzöngenek.
volvós
Szép Budapest közlekedési stratégiája !! A BKK többnapos sztrájkba kezd,
ezt kihasználva a taxisok is demonstrálnak, ki fogja elszállitani a napi milliós
számu utasokat, remélhetöleg nem egyidöben fogják letenni a munkát a
buszosok, a vonatvezetök...akkor lesz csak totál káosz !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.