A tervezett sportberuházásokat megvalósítják és Budapest újra pályázni fog olimpiarendezésre – jelentette ki Fürjes Balázs az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portálnak nyilatkozva.

A Budapest 2024 olimpiai projekt vezetője elmondta, hogy miután a hét év múlva esedékes játékokra vonatkozó pályázatot visszavonták, "a kormány megerősítette, hogy minden tervezett versenyhelyszín elkészül".

"Ez azt jelenti, hogy a 2024-es pályázat érvényes lehet 2028-ra vagy 2032-re"

- tette hozzá az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos megemlítve még, hogy "Budapest mindenképpen pályázni fog még", mert "ez egy 120 éves álom".

A tervezett beruházások között szerepel a Duna-partra megálmodott Olimpiai Stadion, amelyben a hazai atlétikai szövetség javaslatára 2023-ban világbajnokságot rendeznének. Ezzel összefüggésben Fürjes már folytatott is megbeszélést Sebastian Coe-val, a nemzetközi sportági szövetség elnökével (IAAF) az aarhusi SportAccord konferencián. Atlétikában – Coe kezdeményezésére – a közelmúltban eltörölték a hivatalos pályázati eljárást, helyette az IAAF előzetes egyeztetéseket követően bejelenti a rendezőt. Az idei atlétikai vb Londonban, a 2019-es Dohában, a 2021-es pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben lesz.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
A jo edesanyadat is indithatnad, furjes, a hatonfekves barnamedvevel cimu sportban, mert kb. ezt kivanom neked is, meg a totalisan meghibbant agyu gazdaallatodnak is...

Szoval hagytatok, hogy NE lehessen nepszavazas, mert az mar utos lett volna, es EZT talaltatok ki, a 2023-as atletikai vb-t... Mert az epuletek megepiteseben van nektek a leheto legnagyobb buli, amitol a Momentum miatt elestetek... Nagyon remelem, hogy mar ezt a vizes vb-t is racs mogul nezegetitek... Ezt erdemelnetek...
Tenyleg, a visszaszamolo ora mar rendben van? Ugrotornyot megepitettetek? Nem fog leszakadni a nezoter, mert szarbol csinaltatok a betont? Tudod, Indiaban, Kinaban sorban dolnek ossze az ilyen epuletek... Csak Kinaban utana kivegeznek parszaz embert, akit kineveznek felelosnek...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
A jo edesanyadat is indithatnad, furjes, a hatonfekves barnamedvevel cimu sportban, mert kb. ezt kivanom neked is, meg a totalisan meghibbant agyu gazdaallatodnak is...

Szoval hagytatok, hogy NE lehessen nepszavazas, mert az mar utos lett volna, es EZT talaltatok ki, a 2023-as atletikai vb-t... Mert az epuletek megepiteseben van nektek a leheto legnagyobb buli, amitol a Momentum miatt elestetek... Nagyon remelem, hogy mar ezt a vizes vb-t is racs mogul nezegetitek... Ezt erdemelnetek...
Tenyleg, a visszaszamolo ora mar rendben van? Ugrotornyot megepitettetek? Nem fog leszakadni a nezoter, mert szarbol csinaltatok a betont? Tudod, Indiaban, Kinaban sorban dolnek ossze az ilyen epuletek... Csak Kinaban utana kivegeznek parszaz embert, akit kineveznek felelosnek...
justhpeter
Még akkor is uralkodni akartok ? Akkora már ki is lesztek száradva a lámpavason !
Béla333
Nincs is annál könnyebb, jobb és szebb dolog, mint az olimpiára hivatkozva tömni az adóforintokat magánzsebbe!
Rákaptak a fiúk az ízére!
Eladott Ország
Remélem Fürjes Balázs és csapata addig a megfelelő helyre kerül és nem lesz döntési helyzetben.
lampa laz
Remélem, h addigra öreganytokretkespicsájába lesztek.
eugen4402
Két szomszédos hír címét ötvözve érthetővé válik ez az info is:
"Beszámíthatatlannak tetteti magát a olimpiaügyi kormánybiztos..."
coni
Legalább Gundel Takács se marad munkanélkül. Még Paks3-at is előkészíthetnék ha van szabad (mészáros)kapacitás.
quadrocopter
Magyarul: "a magyar emberek" és a "keményen dolgozó kisemberek" véleménye le van szarva, úgyis és akkor is megépül, amiben Nagy Potyalé van, különben újabb Simicskák tudósítanak a Geci viselt dolgairól!
Sámannus
Nemzetközi szinten értelmetlen a magyar kormánnyal tárgyalni. Ezek szava szart sem ér!
papa.49
Fürjecském röpülj már el a büdöspicsába te szerencsétlen picsagyümölcs!!!
Sámannus
Ezek a szarevők körbe vették magukat a sportszövetségekkel , és nyakra főre szórják a pénzt mindenre, csak értelmes dologra nem.
nevemnick
Fürjeske, ne tervezzetek semmit előre, mert nincs értelme, jövőre a legjobb esetben a police.hu fog hírt adni rólatok.
1magyar
Ez az olimpia valami hatalmas biznisz lehet valakiknek!
lusta
Van benne logika.
1. Akárhonnan is nézzük, az állami megrendeléseknek köszönhetően szépen festenek a gazdasági mutatók.
2. Ide még a sánta kutya sem hoz egy vasat sem, hacsak kemény milliárdokkal mindenféle címen ki nem tömik a multit, aminek örömére itt egy huncut vasat sem kell adóznia.
3. Ezeknek a megrendeléseknek köszönhetően a haveri cégek megrendelésekhez jutnak, mert a 2. pontban említett betévedő piaci alapon választ kivitelezőt és ők labdába sem rúghatnak.
4. Igaz a piaci szereplő, aki a piaci versenyben nyer, nem tejel min. 30%-t.
human
Nyilvánvaló, hogy minél több pénz lenyúlása a cél. Ezek az egész Kárpát-medencét teleöntenék betonnal, hogy kimaxolják az "alkotmányos költséget".
Hofipisti
Ki kell kényszeríteni a népszavazást! Utcára emberek, vegyétek észre, hogy EZEK mindenkit hülyének néznek!
Zeta
Az üzlet, a lenyúlás folytatódik tovább! Ugye a nemzeti egység az megvan! Hogy esetleg az ország nagyrésze nemakarja , az nem számít! A felhatalmazás , amit nem kaptak meg , az mindenre érvényes!
aremy
taplós akkor most mi van mert a metróra nincs pénz ami apró pénz ehhez a megalomániához képest és tényleg itt az idő ártani kell ezt a sok nemzetes főgecit!!!
béla kovács
Az utcai futást már gyakorolhatják , bukás után hasznos lesz !!
Nessy
Most mindent felépítenek, háromszoros költséggel, de ki fogja és miből fenntartani? Vagy az már részlet kérdés számukra?
JAJMÁR
Nem törték sokáig a fejüket az újabb szivattyúötleten.
Na és milyen eredeti lett!
laja70
Ez a tolvaj banda még 2032-ben is kormányon lesz?! De jó nekünk! A birkák ezt akarják!
desiro
Mo-on csak olimPináról lehet beszélni kósa pina, lázár pi.., rogán pi...,andy picsa, g.orbán pi...,
gülüszemü picsa stb...
desiro
jut eszembe hol vannak g. orbán csahos kutyái, sokramész és a többiek.
Qqberci
"Ha nem lesz Olimpia, akkor is ellopjuk, amit akartunk!"...
micfild
@desiro: ott fentebb írt valami ostoba 3.14csa, és összehasonlított.. mondván Győr képes 3000 sportolós ifjúságit rendezni..
hogyan lehet valaki ennyire hatökör???
Borsodi
Már rég nem az olimpia megrendezése a cél ha nem a pénz hivatalos eltüntetése.Valóban a mutyi folytatódik.
Cefi
Fürjes! Anyádnak építs sírhelyet, közvetlenül mellé a sajátodat, amit holnap be is laksz.
aremy
@desiro: jóó ez a sokramész!!nálam csak szórakész!
aremy
@Nessy: aki a stadionokat hát a nép!!
human
Itt márpedig építkezés lesz, ha bele döglünk is.
agnes200
Eddig is tudtuk, hogy nem az olimpia kell nekik, hanem hogy pénzt költhessenek - magukra.
_ _ _ _ _
agnes200
Megkérdezném orbán viktort, hogy mondja már meg, hogy szerinte akik nemmel akartak szavazni az olimpiára, azok vajon miért is akartak nemmel szavazni???
Ez kb. olyan, mintha leszavaznánk Paks II-t, majd ezek után orbán viktor felépíttetné az atomreaktort az orosz hitelből, az eredeti terve alapján, csak a végén nem helyezné üzembe. Még egy ekkora parasztot! Egyszerűen nem hiszem el, hogy bolondot csinál mindenkiből!
Desischado
Na, kérem, így kell lopni a pénzt! Van itt gógyi, igaz fiúk? Ha nem lennénk Birkaország, ti már a lámpavason himbálóznátok! Hogy rohadnátok már végre meg, ti telhetetlen bendőjű tolvajok!
Cefi
@aremy: @desiro: Akitemlegettek, magáról ezt írja:
Magárol írja (idézet):
"De ha nagyon sérvközelibe kerülsz, akkor adok konkrét címet, nehogy összeszard magad és akkor hamarabb lezongorázhatjuk a bulit.
Nem hat meg hány méter vagy.
Én a magam 1,9 méterével, 100 kilójával, 0 zsír, kara én, kara, te, kara ő, volt deszantos alapképzéssel, mellé x év kickbox-szal gondolom ellenfél leszek.
Csak azért írom, mert jött itt nekem már európai bajnok ...
Igaz nem tudni, hogy sakkban, vagy ketrecharcban, de ő EB akárki."

Úgyhogy csak óvatosan! ;-)))
Eladott Ország
alfahir.hu/node/50016
Fürjes Balázs, 1997-ben végzett jogászként az ELTE Állam- és jogtudományi Karán. 2004 és 2006 között a Market Építő Zrt. fővállalkozó és generálkivitelező leánycég általános vezérigazgató helyettese volt. 2006-tól pedig a Wallis Ingatlan Rt. operatív vezérigazgató helyettes. A Market Építő Zrt. Garancsi István cége, a csúti cigány kötélbarátja. Garancsinak meg a haverjainak biztos 120 éves álma az olimpia megrendezése.
Eladott Ország
Mit szolna a jogász szakama, ha építész ülne a bírói székbe, vagy ügyvédkedne. De úgy látszik fordítva lehet, Fürjes állami beruházásokat felügyel, pénzügyi műszaki szempontból mint miniszteri megbízott.
szép új világ
Orbán és bandája eldöntötte, hogy az olimpiára szánt pénzt el kell költeni (lopni) ezért ez a nagy építkezési és beruházási kedv.
bakegya
MOCSKOS,ERŐSZAKKAL MEGRONTÓJA EZ AZ ORBÁN MAGYARORSZÁG FELZÁRKÓZTATÁSÁNAK,GAZDASÁGI MEGERŐSÍTÉSÉNEK !!!
kiscsillag66
Már rég nem lesz élő ember az országban!!!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/04/09/vendegcikk-hat-az-anyad-szomoruszemu-mindensegit-te-szerencsetlen-kacsatojas/
Mesélj nekem, drága kormánybiztosom! Mondd el, hogy mitől lenne minimális a költség?
Meséld el nekem, hogy 2028-­ra mitől minimalizálódik a pénzösszeg, amit beleöltök a sok
értelmetlen épületbe? Úgy gondolod, addigra jól elfelejti mindenki, hogy te és a többiek mennyi, de mennyi pénzt loptatok el? Úgy gondolod, addigra már mindenki azzal lesz elfoglalva, hogy Paks 2­-ből mennyit loptatok el? Nem hinném. Senki nem felejti el, még ha 100 évre is titkosítjátok, mint az eddigi stiklijeiteket. Kérlek, adj tanácsot, mert a rezsicsökkentés ellenére is ingünk, gatyánk rámegy a lakásra, pedig csak két szoba, fürdő és konyha van. Tudom, ez máris több mint sokaknak, de azért kérlek, segíts! Ne csak nekem, hanem megannyi honfitársamnak. Biztos örülnének egy minimális költségű épületnek. Suttogd a fülembe, hogy mi a bánatot csináljak a felázott pincémmel? Taníts, hogy minimalizáljam a költségeimet? Suttogd el nékem, hogy az „olimpiától függetlenül szükséges” kórházak hiányában hogy látjátok el a sok idelátogató turistát, ha véletlenül baj történne valamelyik csodálatos, minimális költséggel járó sportlétesítményetekben? Úgy szeretném tudni, mert azt már tudom, hogy a magyar ember gyógyulása, élete, halála titeket nem érdekel. Miért is foglalkoznátok azokkal, akik eltartanak titeket, felépítitek akkor is, ha beledöglünk.
nyanya001
@Eladott Ország: Mesél még, nagyon sokat, mert a mesékhez, a ködösítéshez, a hazugságokhoz nagyon értenek.
kukac50
A Fidesz már ne tervezzen semmi nagyobb építkezést semmi nagyobb kiadást a választásokig!

Legyenek olyan szívesek lenni a kormánypárton levő miniszterek államtitkárok,hogy tegyék nyilvánossá a külföldről bejövő pénzeket! Ha már a civileknek ezt kell tenni, akkor legyenek példaképek majd utána kérjék számon és csak utána keljen megkülömböztetést használni ha már a Fidesz nyilvánosságra hozta, Paksra Oroszországból mennyi pénz érkezett.
A Magyar kereskedőházak mennyi pénzt kapnak, mennyit termeltek mennyi a haszon.
Vagy ez is csak a pénz lopásnak egy formája. Orbán válaszoljon!!!
Eladott Ország
@coni: Már az egész ország Mészáros Kft-je. Ez van ma. A kipirult arcú jobbágyok tucatja megalázkodva állja körül – a tisztes távolságot betartva – az asztalt és ragyogó szemmel figyeli a bárgyú, esetlen keresztapát, aki mintha mai napig össze lenne zavarodva attól a sok jóságtól, ami az ő nyakába zúdult egyetlen élőistene akaratából. Aki elrendelte, hogy a névtelen gázszerelőből úr legyen a szemétdombon. Ő a modern Döbrögi, aki megtestesíti az újratervezett mélymagyar feudalizmust. Aki igazságot szolgáltat, aki körül hemzsegnek az érte dolgozó lelkes cselédek, akik hálásak minden jó szóért, azért, hogy egyáltalán életben vannak és ilyen megtiszteltetés éri őket, hogy főzhetnek az uraságnak. Életük legboldogabb pillanatai ezek, egyben vérfagyasztó pillanatai egy sötétségben dagonyázó társadalomnak, amelyet az ilyen lábszagú, felkapaszkodott, földbuta, síkhülye, tajparaszt, percemberek tartanak a markukban. 2016 Magyarországának lesújtó kórképe. Ahol az egykori tanácselnök, a mindenkori félműveltfélanalfabéta, az uborkafára felkapaszkodott tahó osztogatja a lapokat, a jótéteményeket, esetenként a büntetéseket, rendelkezik emberei sorsok fölött, vásárolja fel a mindenki más tulajdonát a mindenki más pénzéből. Az alattvalók pedig elhitték, hogy mindenki ilyen és rendjén van ilyennek lenni. Tisztelettel néznek arra az emberre, aki a földjeiket elvette, akinek a kegyéből vagy jár a közmunka, vagy nem jár, aki kedvére zsarolhat, aki belehazudhatja az ország szemébe, hogy nem csak Mészáros Lölövics és a csüngőhasú cigány gazdaadó él jobban, hanem mindenki más is.
Hellcat
Csak nem tágít a kurva korrupt anyjuk picsáját bazdmeg, hogy csakazért is szét kell lopni ezt az országot hogy lakhatatlan legyen...14000 milliárd EU-s pénzt már elbasztak a 3000 milliárd manyup mellé...HOL A HATÁR???
karma1
Hiaba, na, koll az a patyomkin falu, aztat szeresse a putyin elvtars...

Ket katona beszelget a loveszarokban:
- Hej, Andrej, oszt lattad-e mar a patyom kint?
- Nem en...
- Akkor jo,... kitetyem...

(Elnezest kerek a szakallas viccert...)
Aronka
@Hellcat: Ez így van, nem kellett volna az Olimpia ellen aláirásokat gyüjtögetni, így meglesz a nagy kiadás bevétel nélkül. A Momentum fizesse be azt amit a NOB adott volna, mind a 3000 milliárd forintot!!!
kissé felnőttem
Aludj el szépen kisbalázs igy szólt a versben.Saját pénzével azt tesz amit akar,ha adóforintra spekulál személy szerint én fogom feljelenteni.Ez nem fenyegetés lesz tény ,mert elég volt a 10 parancsolat kiforgatásából ennyi uram !!! Mátyás királynak us volt udvari bolondja itt már tul sok van milliós havi fizuért, Kőbányában lehet ám felszini művelési módót is alkalmazni sőt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.