Munkabeszüntetésnek is beillő akciót szervez hétfőre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara (ELTE TáTK) – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap birtokába került körlevélből derül ki: a tanórákon az egyetemi autonómiáról fognak beszélgetni, délelőtt és kora délután pedig összesen háromórás időtartamban rövid (5-15 perces) előadások hangzanak majd el a demokráciát érő kihívásokról. Ehhez bármely egyetemi polgár csatlakozhat, tehát oktatók és hallgatók egyaránt beszélhetnek. Késő délután egy rendkívüli hallgatói és oktatói fórumot is tartanak.

A parlament az elmúlt hétfőn szavazta meg a felsőoktatási törvény módosítását, melynek értelmében a Soros György alapította Közép-európai Egyetem (CEU) immár szabálytalanul működik, mivel az akkreditáció szerinti „származási országában”, az Egyesült Államokban nincs kampusza és nem folytat felsőoktatási tevékenységet. Áder János köztársasági elnöknek pedig a következő hétfőn, vagy az ELTE-s tiltakozás napján kell döntenie arról, hogy aláírja-e a jogszabályt, vagy sem.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Na végre, van egy kis mozgolódás a felsőoktatásban is!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Na végre, van egy kis mozgolódás a felsőoktatásban is!
quadrocopter
@Mirabilis: Rezsimleváltást nem okoz, de érezze a Geci a törődést és a fal közelségét!
nevemnick
@Mirabilis: ismered ezt a szólást? ,,Minden kezdet nehéz."
Merem remélni, hogy a diktatúra elleni megmozdulások nem fognak itt befejeződni, mert a diktatúra= a korrupcióval, a bűnözéssel és a nyomorral. Ezt nem kívánom az unokáimnak. Tehát elég a negatív hullámokból.
quadrocopter
@Mirabilis: Abban azért nem vagyok biztos, hogy nassolás közben derüsen nézi a tüntetőket! A hatalmát rettegően féltő Geci, minden ellenrezdülésre reagál, Pintér-Bűnöző Sándor mindkét koszos fülén ott lóg a mobil, a tüntetők között ott óbégatnak "egyöttérzően" az AvH fülei, fullon működnek az éjjellátó teleobjektíves kamerák is, a TEK tökig kordurában, alsógatyeszban is fegyver!
nevemnick
@Mirabilis: (21:20) '56-ban szerinted kik kezdték? Na ugye?
nevemnick
@Mirabilis: erre nem tudok neked mit mondani... vagy hülye vagy, vagy az. De hogy ne halj meg hülyén, 56-ban is az egyetemisták kezdték el a forradalmat.
nevemnick
@Mirabilis: írtam 20:55-kor: ,,Merem remélni, hogy a diktatúra elleni megmozdulások nem fognak itt befejeződni... stb" @Mirabilis: (21:20) '56-ban szerinted kik kezdték? Na ugye?
te izé, nem arra céloztam, hogy 56-ban a CEU ellen volt a forradalom, hanem azt, hogy akkor is az egyetemisták kezdték a tüntetést. Ennyire nehéz a felfogásod b+, vagy szófosásod van?
Rockxy
"...előadások hangzanak majd el a demokráciát érő kihívásokról"
Nem mondod...
Hol a demokrácia?
Többezer éve nincs a Földön.
Tudomásul kéne már venni, hogy kapitalizmus van.
Sámannus
Orbán egy hét alatt többet hazudik mint az elmúlt évszázadban bárki. Lassan, kifogyhat a szuszból.
Azt viszont neki is tudni kell, hogy az oroszok csak seggtörlőnek használják, egy pottyantós budiban. Ha vége a hadoválásának mehet a többi szar után a haverjaival együtt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.