A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) vezetőségének közlése szerint a két szervezet 2015-ben törvényesen és bizonyíthatóan 55 millió forintból gazdálkodott.

A CÖF-CÖKA vezetősége vasárnap ezt azzal kapcsolatban közölte az MTI-vel, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szombaton azt mondta, a CÖF, "egy kormányzati álcivil szervezet" jelentéséből azt látni, mintha nem kapott volna semmi támogatást, ugyanakkor, "valójában több milliárd forintot költött el".

A CÖF-CÖKA vezetősége közleményben azt írta: a "hazudozó" LMP-vezetés kijelentésével szemben szervezeteik 2015-ben nem fordítottak plakátozásra és költekezésre több milliárd forintot.

Hozzátették: a bíróságra letett pénzügyi jelentésből és a CÖF-CÖKA honlapjáról kiderül, hogy 2015-ben 55 millió forintból gazdálkodtak.

Pártalapítványtól, ahogy a közhasznúsági jelentésben leírták, 40 millió forintban részesültek – jegyezték meg.

A parlament előtt lévő, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatról a CÖF-CÖKA azt írta, a szabályosan és törvényesen működő civil szervezeteknek nincs félnivalója, ugyanakkor a törvényjavaslat nagyon is megengedő, és szigorúbb feltételek megfogalmazása is meggondolandó.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/08/30/az-soha-nem-zokkenti-ki-a-szervilis-seggnyalasbol-csizmadia-laszlot/
Az lenne az igazi békemenet, ha az ország elnyomott polgárai melletti szolidaritásból trappolnának Brüsszelig, és ott elmesélnék, hogy mivé lett ez az ország az uniós támogatások dacára. Hogy a mélyen tisztelt Fidesz ­kormány milyen lelki közösségben alapozta meg a pereputtya jövőjét évtizedekre és közben milyen sorsra juttatta az összes többi nem pereputtyot. Lehet Soros pénzemberrel és patás ördöggel riogatni a híveket, de majd valamikor arról is beszélni kell, hogy Csizmadia László mennyi pénzért asszisztált egy megszállott, elmebeteg hatalom pusztításaihoz és hogyan váltotta – holmi aprópénzért cserébe – gyűlöletre a békét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
Én nem gondolom, hogy a cöfögő röfögő gecik milliárdokból gazdálkodnak, nem olyan buták azok.

Mert százmilliárdokból gazdálkodnak.
nezelodo
Szóval akkor igaz, ha a kivénhedt munkásőrök és besúgók visítanak!
terlasz
@bakcsubakka: Kinek mi a nemsokára. Nyernek még egy választást...
aremy
és tényleg hazugság mert ez 55 millió a bajer és a csizmadia júdás pénze mit ne mondjak kurva sok!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.