Ma sem kell más, minthogy legyenek bátor közösségek, amelyek büszkén vallják magukat kereszténynek, európainak, németnek és magyarnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a németajkú református egyházközség Hold utcai templomában tartott orgonaavató ünnepségen.

Orbán: Ma is a kereszténységüket büszkén valló közösségekre van szükség

Ötszáz évvel ezelőtt kő hullott a nyugati világ mozdulatlan állóvizébe, hirtelen minden megváltozott, a Wittenbergből indult hullám eljutott a nyugati világ négy sarkába, minden megújult: egyház, gazdaság, kultúra – fejtette ki a reformációról szólva a kormányfő, aki szerint "a reformáció 500. évfordulóján nem kell más, minthogy legyenek olyan kavicsok, amelyeket a gondviselés keze vízbe dobhat". "Ha lesz elegendő ilyen kavics, akkor Európa megújulhat, és Magyarország is szilárdan megállhat" – fogalmazott virágvasárnap tartott, orgonahangversennyel egybekötött istentiszteleten.

Felelevenítette a németajkú református gyülekezet másfél évszázaddal ezelőtti megalakulását, úgy foglalva azt össze, hogy skót misszionáriusok létrehoztak egy német nyelvű református gyülekezetet a többségében katolikusok lakta Pesten, eredendően azért, hogy a helyi zsidó közösségben végezzenek missziós munkát.

A miniszterelnök – mint mondta – annak megtestesülését látja e templomban, hogy egy sokszínű közösség, amelyben a közös hit az összetartozás kötőanyaga, még a világháborúk, vészkorszakok és a kitelepítés után is erős lelki házzá tud épülni.

Szerinte a németajkú református egyházközség története mély hasonlóságot mutat a magyar nemzet történelmével.

"Az önök sokgyökerű gyülekezete élő bizonyíték, és őserejű biztatás minden hazafias érzelmű politikai vezetőnek" – mondta Orbán Viktor.

A gyülekezet régi templomának felújításával is igent akart mondani gyökereire – idézte fel a miniszterelnök a templom 2002-es újranyitását. Isten temploma azóta régi fényében ragyog – mint fogalmazott –, "így van ez: ha németek és magyarok jó ügyekben összefognak, az sikerül".

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az istentisztelet elején elmondta: a németajkú református egyházközséget 158 éve alapító osztrák, német, svájci, holland, dán bevándorlók hármas örökséget hagytak a mai közösségre: az evangélium hirdetését, a szeretetszolgálatot és a közéleti felelősséget.

E hármas feladathoz kapták negyedikként most az orgonával a kultúra szolgálatát.

Hozzátette: az Európa ezen a felén páratlan hangszer, a "hangszerek királynője itt szolgálólány lesz, tanúságtevő, az evangélium hirdetésének szolgálója".

A miniszter felidézte: a templom az Országházzal egy időben épült, de a gyülekezet már ezt megelőzően kórházat és árvaházat alapított. A közösség 1945-ben elveszítette templomát, és csak 2002-ben "jött el a feltámadás ideje", amikor ismét istentiszteleti hely lett a raktárként használt épületből.

A Vilmos német császár által 1903-an adományozott, 1945-ben elrabolt nagyharangot is csak 2002-ben tudták pótolni Lévai Anikó és Orbán Viktor adományából – mondta a miniszter.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az istentiszteleten imát mondott azokért, akiket keresztyén hitük miatt üldöznek, akiket a "gyűlölet és a háború hatalmasai vesznek körül".

Az ünnepség végén Orbán Viktor állami kitüntetést adott át Jürgen Illing német ügyvédnek, aki aktívan részt vett a templom tizenöt évvel ezelőtti felújítási munkáinak megszervezésében.

Az új hangszert Faragó Attila orgonaépítő és az általa vezetett AerisOrgona Kft. tervezte és készítette. A hangszer ma már különlegesnek számító tulajdonsága, hogy emberi erővel is működésbe lehet hozni. A szélcsatornákat és a szélládákat 18. századi minták alapján tervezték, a hangszeren lévő 1130 síp minden darabja történelmi példák alapján és korabeli technológia alkalmazásával készült.

Az új orgonát az istentiszteleten Fassang László orgonaművész avatta fel.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Rohadj meg a keresztény büszkeségeddel Te idióta. Eddig sem voltunk Európa kedvence, de az önteltségednek és a bugris bunkóságodnak köszönhetően az Eu egyik fele utál bennünket, a másik fele csak szimplán hülyének néz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
Csuhások ! Térdre, imára !
Megjött a félcédulás.
Ludmilla
te szemétláda,mikor lettél ekkora keresztény?Ismered és betartod a 10 parancsolatot?Ismered a 7 fő bűnt?Melyikben nem vagy sáros?Sorolom:kevélység,kapzsiság,bujaság,irigység,falánkság,harag,restség...
Zeta
Azért érdekes a Fidesznél ez teljes világnézet váltás, de pont ez bizonyítja , hogy csak a céljaik miatt váltottak arcot. Céljaik érdekében mindenben kedveznek az egyháznak. Akkor is , ha ez , már sokaknak nem tetszik, ha ezzel az önálló gondolkodást is el akarják venni az emberektöl.
Qqberci
Apróbb súlyponteltolódást érzek a hírben. Szerettem volna többet hallani az orgonáról és az építőjéről, Fassang Lászlóról és a műsorról, és hát a végén meg lehetett volna említeni, hogy ott volt még az ájtatosmanó meg a kertitörpe is...
elnyomott
Telesen egyetértek Orbánnal.
Még sok ilyen kereszténységét büszkén vallóra lenne szükség a koalicióban:

444.hu/2017/04/10/epitettem-ezt-a-rendszert-nekem-ezzel-kell-elszamolnom
Equus
@elnyomott: ez a lukácsi katalin vagy mi nem sűrűn gyomlálgatott a kertben, kapanyél nem törte fel a kezét, új értéket büdös életben nem termelt, de egoja nagyobbra nőtt, mint a uszter köténye... Pofája is van, amivel nyálat is tud fröcsögtetni... igazi mintapolgár a dzsentri világból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.