Okafogyottnak nevezte a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelő tüntetéssorozatot a Nézőpont Intézet ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Fodor Csaba értékelése szerint politikai szempontból egy igen komoly mozgósító erővel bíró nemzetközi hálózattal áll szemben a magyar kormánypárti szövetség.

A szakértő rámutatott: tulajdonképp két CEU-ról beszélhetünk, a Central European Universityként bejegyzett jogi személy az Egyesült Államokban egy székhelyszolgáltatóban működik, míg a Magyarországon bejegyzett Közép-európai Egyetem ténylegesen egyetemként működő jogi személy. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy azt Soros György alapította egy holland alapon keresztül és annak kamataiból működik.

Fodor Csaba szerint a vitát kiváltó törvénymódosítás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Közép-európai Egyetemnek be kellene zárnia a kapuit, az intézmény a továbbiakban is ugyanúgy tud működni, mint eddig, mindössze akkor tud amerikai diplomát is kibocsátani a magyar mellett, ha erről születik egy kormányközi egyezmény.

Arról is beszélt, hogy a tüntetések során a felszólalásokban a bevándorláspárti álláspont mellett egyéb klasszikus ellenzéki témák is elhangzottak. Hozzátette: a klasszikus balliberális pártok megpróbáltak beépülni a tömegbe.

Fodor Csaba előrevetítette: amint az álláspontok tisztázódnak és egyértelművé válik, hogy a Közép-európai Egyetem továbbműködhet, valószínűleg marad a tiltakozóknak egy szűk magja, amelynek tagjai bejelentik, hogy hosszú távú politikai ambíciókkal rendelkeznek, ahogy az a korábbi hasonló tiltakozások után is megfigyelhető volt. Szerinte ezzel az ellenzék tovább osztja majd magát.

(MTI)

(Címlapi nyitókép: Dancs Enikő Bianka)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Szerintem meg te vagy ,,okafogyott,, helyet csak simán hülye, a nép ha tüntetni akar azt te szarzsák nem minősítheted, mert te is munkanélküli, földönfutó leszel ha koszos dádé belebukik a saját szarába!!!
Lesz gondunk rád is, neked is kinéz 300 év a dutyiban a rengeteg hazugságodért!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Szerintem meg te vagy ,,okafogyott,, helyet csak simán hülye, a nép ha tüntetni akar azt te szarzsák nem minősítheted, mert te is munkanélküli, földönfutó leszel ha koszos dádé belebukik a saját szarába!!!
Lesz gondunk rád is, neked is kinéz 300 év a dutyiban a rengeteg hazugságodért!!!
Béla333
Ha okafogyott Fodor Csba szerint a tüntetés, akkor köszönjük: Fodor Csabát már nem várjuk a további tüntetéseken.
Egyébként Áder éppen ma fog újabb 20-30-50 ezer tüntetőt toborozni azzal, hogy ma aláírja a CEU törvényt, mindazok ellenére, ami tegnap történt.
RonaGyuri
ez a majom ismét megcsillogtatta képességeit! =))
aremy
már elnézést a fodoroktól.de ugye nem mindegyik nemzetes főgeci mert volt a pumukli utánna a genóm most ez hányan vagytok?
papa.49
Mindet számon kell tartanunk, és a megfelelő bánásmódban részesíteni a bukfenc után, bár azt is tudom egyből a másik oldalon fogják hirdetni, hogy ők ,,le akarták bontani,, a hazugovics rendszerét, ez már ismert trükk!!!(partizánok, akik később ellenállókká lettek)
magyarbakancs
"Okafogyottnak nevezte a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelő tüntetéssorozatot a Nézőpont Intézet ."
Most fizetett idióta vagy ,vagy elkötelezett idióta?
colibri
Ha Fodor Csaba mondja, akkor biztos hazugság! Elég fiatalon folytatja az orbán-rendszer alváz-takarítását, őt meg is becsülik érte, sőt lépten-nyomon hangoztathatja hazugságait.
Aki Én
,,politikai szempontból egy igen komoly mozgósító erővel bíró nemzetközi hálózattal áll szemben a magyar kormánypárti szövetség"

Igen. Úgy hívják ezt a komoly erőt, hogy A NÉP!!!
A NÉP, AKINEK QRVÁRA TELE A TÖKE A HAZUG GECIKKEL!!!
laja70
A Nézőpont meg agyafogyott, ha nem veszi észre a tényeket!!!
cs.n.
"mindössze akkor tud amerikai diplomát is kibocsátani a magyar mellett, ha erről születik egy kormányközi egyezmény"
Pont ezért NEM okafogyott. Mert ha nincs ilyen egyezmény, akkor annak annyi, le fog épülni.
justhpeter
Szegény Fodor, rátört a megfelelési kényszer.
Desischado
Ez is csak egy agyhalott megélhetési orbán csicska. Ennyi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.