Azt eddig is tudtuk, hogy mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind Áder János köztársasági elnök legidősebb lánya olyan felsőoktatási intézménybe jár külföldön, ami a CEU-hoz hasonló konstrukció szerint működik.

Most a 444 olvasói küldték el a Bibó Szakkolégium weboldalának egyik linkjét, ami a szakkollégisták szakmai tevékenységét mutatja be. A joghallgató Orbán Gáspárnál többek között ez szerepel:

Főbb kurzusok: Alkotmányjogi érveléstechnika, Korrupcióellenes kurzus – Transparency International

Kiderült, Orbán Gáspár is egy Soros-intézmény kurzusán tanult

A Transparency International nevű korrupcióellenes szervezet a kormány által ellehetetleníteni kívánt civil szervezetek egyike, amit azért akarnak kicsinálni, mert Soros György is támogatja. Az ügyben szerdán délután lesz népesnek ígérkező tüntetés a Hősök terén.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dodóka
@Equus: Nem bazmeg, Norvégok ! Nem látod rajtuk! A nagyanyjuk még nem bírta megenni vasárnap délre a tyúklevest, csak a varjút. És ez a fajta diktál most még az atya istenek is Magyarországon ! Hála a sok félreszavazó faszjankónak, akik miatt kétszer is kétharmada lett ezeknek a rablógyilkosoknak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Annyira szarok ezek az egyetemek/képzések a fidesz szerint, hogy a gyerekeik ott tanulnak, vagy ők maguk is ott végzetek...esetleg soros ösztöndíjasok voltak.
Equus
Gazsinak is csak a lé jön jól... oszt utána már lehet is ugatni... nem cigányok ezek?
Klubtag
Könyörgöm, ez nem, arról szól, hogy ezek az egyetemek (CEU és a hozzá hasonlóak) ne lennének világszínvonalúak - mert hiszen még a fidesz-kdsp kormány szarház tagjainak gyerekei is ide járnak - hanem arról, hogy más, normális emberek ne járjanak ide. Már csak azért sem, mert ezek mernek gondolkodni, véleményt nyilvánítani, felszólalni, jogaikért fellépni.
Ilyen nép ennek az őrült kormánynak nem kell, mert kikövetelnék a demokráciát, amit Orbán és bandája mélységesen megvet. Nekik egyébként sem a diktatúrával magával van(volt) baja, hanem csak azzal, hogy nem ők működtethetik. Köszönet annak a 2 millió fidesz fannak, akik ezt az őrült rendszer hazánkra eresztették. Az biztos, hogy a környezetemben lévő - még ma is elvetemült - rendszertámogatókkal minden kapcsolatot fokozatosan felszámolok. Legyen az ismerős, barát, családtag. Egyszerűen nincs joguk az életemet tönkretenni, jobb belátásra bírásukra pedig semmi remény.
dodóka
@Equus: Nem bazmeg, Norvégok ! Nem látod rajtuk! A nagyanyjuk még nem bírta megenni vasárnap délre a tyúklevest, csak a varjút. És ez a fajta diktál most még az atya istenek is Magyarországon ! Hála a sok félreszavazó faszjankónak, akik miatt kétszer is kétharmada lett ezeknek a rablógyilkosoknak.
lampa laz
"Főbb kurzusok: Alkotmányjogi érveléstechnika, Korrupcióellenes kurzus – Transparency International"

Kíváncsi lennék, h a korrupcióellenes kurzuson elsajátítottakat, h illeszti be a saját ill. a maffia család minden napi életébe.
Aki Én
Majd szólok fiam, ha te vagy a SOROS. Addig viszont tanulj, végezd el a korrupció ellenes kurzust, hogy tudd mire kell figyelni. Én nem végeztem el, meg is bukok minden nap vagy kétszer. Biztos ami biztos, addig írok a személyi azonosító számodra egy törvényt, hogy baj ne érhessen. Természetesen mindenki másra is épp úgy érvényes lesz, akinek szintén az a száma.
Ha mégse sikerülne elvégezni, majd lesz belőled romaügyi főbiztos/2. Valahogy abból is meglehet élni.
karma1
@lampa laz: Szerintem szegeny Gazsi gyerek nem is birta osszeegyeztetni a dolgot, ezert is kettyent meg az agya egy kicsit... Valahol sajnalom szerencsetlent, egy ilyen eros egoju baromarc mellett nem lehetett egyszeru gyerek- es ifjukora... (Ezt a bezakkanast tenyleg komolyan gondoltam, mert a srac ezzel a fityfene egyhazzal egy kicsit ugy nez ki, mintha hirtelen beengedte volna a jehovistakat, szombatistakat meg mittudomen meg kicsodat, es abbol osszekotort maganak valami zavaros egyhazat, nagy valoszinuseggel nem birja feldolgozni azt, amit tanult es amit nala jobban senki sem lat kozvetlen kozelrol...)
lampa laz
@karma1: Szerintem ezt a fiút még a család sem értékeli (szereti?). Apuci biztos nem, mert nem lett olyan focista tehetség, mint amilyet ez a zakkant elképzelt.
Ezért bánatába felment a padlásra, csak előbb még megjárta száműzöttként Afrikát, ahol megjelent neki valami szent.
human
Nem vagyok híve a politikus családtagok vegzálásának, de az embereknek tudniuk kell arról mennyire álszent, képmutató a fidesz vezetés. Bort isznak és vizet prédikálnak.
Gáspárral amúgy eddig semmi bajom nem volt. Amit hallani lehetett róla az pozitív volt, de legalábbis nem követte Ráhelt a közpénz lopásban.
Cefi
Egyébként a CEU a hülye. Indított vóna' foci szakot. A csutiondó milliárdokkal támogatná. A mi adónkból.
lampa laz
@Cefi: Hogy Te milyen okos vagy!!! Miért nem hívtad fel, amikor elkezdte ezt szarkeverést?
bencemacska
A fényképet nézve, ez a Gazsi nem orbán típus. Inkább anyja fia.
Bár az anyja is erőszakos perszóna!
A felsorolt kurzusokat viszont biztos apja utasítására végezte el!
Cefi
@lampa laz: Tudod, ahogy a "múmiazenekar" énekli: utólag már sopánkodni kár... :-))
karma1
Aha,... A magyar birak fuggetlenek,... En meg szuz vagyok...
Jozefina
Minden esetre nem is tudni, hogy hol bújtatják Gazsit??? Valami átképzésen vehet részt esetleg??? De én szívesen látnám a tüntetők között!!!
quadrocopter
"Korrupcióellenes kurzus"! Tele van a tököd apáddal, mi? A mienk is!
eugen4402
"Kedvenc jelmondat, idézet: Isten szeret."
Uram, atyám! Ilyen mottót csak egy végtelenül magányos fiatal srác választhat. Minden lépése szeretethiányról árulkodik, amit részint megértek. Ám valamit saját maga is tehetne, hogy enyhítse a hiányérzetet. Ismerkedjen! Ha kell, használjon álnevet, de legelőször ébredjen fel: nem kell megváltania a világot, van annak elég baja a Gazsi nélkül is...
bencemacska
@Jozefina: ma , 14:15
Kérlek, parancsolj: itt elmélkedik:
24.hu/kozelet/2016/03/07/orban-gaspar-lakcime-hatvanpuszta/
"Aki kér , kap;
Aki keres, talál;
A zörgetőknek megnyittatik." Hogy mi is elmélkedjünk!!!
grincss
@bencemacska: ma 13:43
Az biztos, h az apja fia, de, h nem Orbáné, az biztos!
Ancsa is félre lép(het)ett! :-)
justhpeter
A gyerek kurzusválasztását ne terhelje az apja hülyesége.
bencemacska
@justhpeter: ma, 15:28
Ebben igazad van, de a hazugságoknak ős is részese.
Nem mi kevertük bele, hanem a szülei és azok hazugságai!
human
@Jozefina: Egy olyan hatalmaskodó apa mellett mint Orbán már az is nagy tett volt tőle, hogy otthagyta a futballt. Orbán rá akarta erőszakolni azt amit ő nem érhetett el, mert a politikát választotta. Persze az sem könnyítette Gazsi életét, hogy állandóan róla írtak kiemelten kritikusan ha pályára lépett.
human
@grincss: Találkoztam pár esettel mikor a gyerek ellentéte volt a munkamániás, kapzsi szülőnek. Nem is volt jó a kapcsolatuk.
human
@bencemacska: Valóban a szülei miatt rajta élezik sokan a nyelvüket. Mindenkinek előtte magába kellene néznie, hogy jogos-e a bírálat, mert ha nem azzal magát hitelteleníti.
Csizmás Kond
" olyan felsőoktatási intézménybe jár külföldön, ami a CEU-hoz hasonló konstrukció szerint működik."
nab@szdmeg, hát van olyan egyetem amely konstrukcióban nem hasonlít egy másikra ?
...ki eszi még ezt a sz@r dumát ?
Csizmás Kond
@desiro: ...fogadni merek te is liberális demokrata vagy.
bakegya
Akkor most ennek az állítólag felházi gáspárnak orsos-lévai-vagy sipos előnévvel ACREDITÁLT DIPLOMA JÁR A NEM ÉPPEN ÓCSÓ TANDÍJ ELLENÉBEN???-úgy szuverén magyarul-angol pöcséttel?-ÉS HATVANPUSZTAI BIRTOKAIN,JÓZSEF-NÁDOR UTÁN GERÓFKODÁSRA JÓ LESZ EZ A KUTYABŐRÖS PERGAMEN VAJON???D
human
@Csizmás Kond: Azt eddig is tudtuk, hogy nem érted, de hogy még hencegsz is vele.
bence
Hát persze ! Amíg az ő macskáik tanultak ingyen , addig nem volt gond ! Ezeknek mindent szabad ! csak mások ne merjék megtenni ugyanazt ! Szemét egy banda ez egytől egyig !
terlasz
@Csizmás Kond: Nem a konstrukción van a hangsúly, hanem azon, hogy Gyuri bátyánk támogatja és Gazsi meg igénybe veszi, miközben a jó édes apuka úgy tesz, mintha üldözendő, kártékony intézményről lenne szó.
tulipan
Nanááá! Ez nem meglepő, elvégrem meg kellett tanulnia, mii is az,amit kötelező lesz utálnia! Hihihihi! :D
evacica
Hiába Orbánnak jó vastag bőr van a képén!És még mindég nem bírja abbahagyni a Sorsozást,hiába jellemhibás a miniszterelnök!De még öt is utoléri a végzet!
Commenter
Csak a szokásos kettős mérce! Soros Gy ott követte el a legnagyobb hibát amikor a fél fideszt és az OV családot kivakarta a szutyokból. "A politika nem hála kategória" ahogy az OV által március 15-én idézett Grósz Károly mondta. Hát nem, valóban nem az. Látja ezt már Soros György is, de miért hagyja hogy a végsőkig uszítsanak ellene, hogy mocskolják, hogy bűnözők őt állítsák be bűnözőnek? Meddig tűr még?
bence
@Commenter: ! Látod , hogy nem hagyja . Felhívja az EU figyelmét , hogy mi mindenre képes ! Nekünk nem volna szabad tovább tűrnünk ! De látsz bármi jelet is , hogy a népnek elege van ebből ? Ugye nem ?! Na látod ! Itt a legnagyobb bűnösök MI vagyunk !
advocat
És Viktor fia miért keresztény, mert akkor keresztyénnek kellene nevezni as diákkört? Vagy itt nem számít? Nem református? No mindegy. Remélem ott lesz a tüntetésen! Tiltakozik apja miatt. Is. Vagy ez nem megy? És Soros tehetne valamit, mert olyan emberekből csinált valakit akik addig senkik voltak és maradtak volna. Köszönjük Soros György. És a kétharmadokat is. Ezt elcseszted!
Commenter
@bence: nem látok ilyen jelet...sajnos!
Rockxy
A média bedobja a témát, az alvó tömeg ráugrik és rágja.
ittott
@karma1: csak óvatosan, mert megkíván valami szűzvadász.
karma1
@ittott: Imadom a humorodat!...:o))))Haha, Vadaszni lehet, de igencsak elcsodalkozna a "zsakmany ejtesnel"...:o)))))
m3mber
A hitelen orbán, aki egykoron kimondottan utálta a csuhásokat, mégis bibliai neveket adott a alomja tagjainak.
Te hülye gyerek, Orbán, a neveknek jelentésük van - régen jelentőségük volt!
Semmi köze egyik kölköd személyiségének sem, a nekik adott névhez - vágod, kiscsíra Orbán (sámlivak együtt 150 centi, akit könnyebb átugorni, mint megkerülni - a megkerülhetetlen Orbán) ?
bencemacska
@human: április 11, 13:12
Szerinted ez ingyen van, nem kell pénzt belefektetni?
szabadpecs.hu/item/1825-felhaz-orban-gaspar-szupersztar
Commenter
@bencemacska: ja. kb. úgy van ingyen mint a nemzethy konzultációk!
human
@bencemacska: Nincs ingyen. Ahogy egy tüntetés kihangosítása, színpad, ledfal sincs ingyen. Ezekre támogatásból szedik össze a pénzt. Elolvastam a cikket. És tényleg volt ami nem tetszett benne, de az más gyülekezetben is szinte gyakorlat. Ez pedig a hihetetlen mesék, amik valamiért mindig egyház tizedhez vagy adományozáshoz köthetők.
Az ATV 700-as klubjában szokott hasonló hihetetlen sztorikat mesélgetni. Valahogy a csodák mindig ott kezdődnek, hogy elkezdik fizetni az egyházi tizedet az emberek. És senkinek nem tűnik fel, hogy ezek szerint Isten vagy egy pénzéhes alak vagy átverés az egész.
Ha ezt fogják Gáspárék is erőltetni, akkor én sem fogom itt védeni.
Yoda69
Az apja is Soros Gyorgy farvizen nott fel.
bencemacska
És ezért a propeller szégyenli Orbán Gáspárt?
Hiába akarom hittérítési erőfeszítéseit itt népszerűsíteni, nem engedik be a legújabb eszmefuttatását!
168ora.hu/itthon/orban-gaspar-magyarorszagon-nagyobb-dolgok-jonnek-mint-az-hogy-ezer-eve-felvette-a-keresztenyseget-157434
human
@bencemacska: Hát úgy néz ki el fogja rúgni a pöttyöst nálam. Csak ő nem a korrupcióval, mint a testvére, Ráhel hanem vallási fanatizmusával. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből a felház utáni átalakulásból.
olivér
@human: református teológia,azután új református mozgalom(Vineyard),mint amerikában.Az ott ma már dominálja az ugynevezett pünkösdi-karizmatikus mozgalmat,a legnagyobb a létszáma ebben.az irányzatban.Ezzel a hátszéllel és ésszel itt is ez lesz,szerintem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.