A CEU ügye aggasztja Washingtont, de az Egyesült Államok nem köt olyan megállapodásokat, amilyet Magyarország szorgalmaz a CEU-val kapcsolatban – közölte kedden Hoyt Yee, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára. A labda tehát Orbán Viktorék térfelén pattog. Washington nagyon aggódik a felsőoktatási törvénymódosítás miatt, amely Washington szerint a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) ellen irányul. Az ügyben azonban a magyar kormánynak és a CEU-nak kell megállapodásra jutnia.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nem akarom elhinni, hogy volt olyan ostoba, hogy azt hitte rákényszeríthet bármit az amerikai elnökre. Obama nyilvánvalóan nem jegyezte, most pedig azt hitte, hogy Trump Leet megvezetheti ? Szánalmas.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Hogy-hogy nem úgy táncol Trump, ahogy Orbán fütyül?
Na majd a futsal miniszterünk bekéreti az amerikai nagykövetet...
quadrocopter
Lovat szopott a Geci, várható volt, hogy egy nem állami intézmény ügyében a jenki kormányzat nem fog semmiféle egyezkedésbe kezdeni és ezt a Gecinek is tudnia kellett.
Amerika álláspontja világos még egy szarházi genyó számára is!
RonaGyuri
@quadrocopter: sokkal egyszerűbb arra felé komolyan veszik az alkotmányos előírásokat!
RonaGyuri
bocs gyorsan küldtem el + ott nem egy nagyon-hülye gátlástalan köztársaság nélküli KE "örködik" =))
papa.49
Az amerikai szövetségi kormány nem léphet a New York állam helyébe, de ezek annyira sötétek, hogy még ezt se értik, pontosabban direkt így adták meg, mert tudják nagyon jól, hogy így teljesíthetetlen a követelésük!!!
Ez is ki van találva a takonyárpi brigád által!!!
justhpeter
Nem akarom elhinni, hogy volt olyan ostoba, hogy azt hitte rákényszeríthet bármit az amerikai elnökre. Obama nyilvánvalóan nem jegyezte, most pedig azt hitte, hogy Trump Leet megvezetheti ? Szánalmas.
Béla333
@Csizmás Kond: 15.42
Nem szarik rá, csak egyszerűen nem hajlandók egy személy kedvéért sem alkotmányt módosítani!
Ha egyáltalán érted ezt?!
quadrocopter
@Csizmás Kond: Buta vagy, kiscsicska, ebben az esetben a Gecit kakilták pofán a jenkik, akik amúgy sem csápolnak ennek az idióta picsavirágnak!
Csizmás Kond
@Béla333: ..szóval olyan dologba vágta a fejszét a vén spekuláns ami a hazájában törvénytelen de itt le akarja nyomni a magyarok torkán...
...és nem tudok ámuldozni azon a sokoldalúságotokon amit az értetlenségetekkel kommunikáltok...
...hogy nem veszitek észre magatokat hogy a holdat ugatjátok ?
Béla333
"Yee úgy véli, lehet vitatni a törvény jellegét, de „az egyetem számára jóval nehezebbé válik, hogy folytassa működését Magyarországon”. A diplomata szerint a CEU távozásának első számú vesztesei a magyarok volnának."

Persze ha valakinek sok-sok millió ellopott Forintja van arra, hogy a gyerekét Svájcban vagy Angliában taníttassa, akkor őket nem igazán érdekli, hogy ez az EGYETLEN olyan magyarországi egyetem, amely nemzetközileg elismert diplomát képes kiadni!
Béla333
@Csizmás Kond: 15.53
Már megint játszod a hülyét, de ha neked ez így jó! Rajta!
Semmiféle törvénytelen nem volt a CEU budapesti működésébe. Húszegynéhány éven keresztül normálisan, minden szabályt betartva működött.
Aztán egyszercsak megcsípte a hülyelégy a teljes Fideszes vezérkart és onnantól nem volt megállás!
Nem Sorossal szúrt ki Orbán és a sleppje, hanem velünk, magyarokkal!
Csizmás Kond
@Béla333: Mikor a picsába fogjátok fel hogy nem a működéséről szól az egész ?
...huszonegynéhány éven keresztül tűrték hogy az a vén rohadék a saját országunkba szaporítsa a tetveit...ennyi. most megváltozott ha idegen diplomát akar kiadni otthon is működtessen kampuszt ...ennyi de nektek ez magas mit a rucának a bétenor...
Béla333
@Csizmás Kond: 16.02
Ne idegesítsd fel magad és próbálj meg kultúr ember módjára írni! Nem tetvezünk, nem rohadékozunk, stb, stb!
Természetesen a CEU működéséről szól az egész, azt lehetetleníti el ez a szemét banda. Ami eddig jól működött, nektek hála most már nem tud!
Csizmás Kond
@Béla333: bocsi...
...és nem a ceuról szól hanem a vén izéről amit nem szereted ha leírok...:)
szóval sörös nemhogy basztatja a magyar politikát hanem már pofátlanul szemtelen módra nem ismer határokat és ezt próbálták megfékezni...szerintem sikerül .
Amúgy az a ceu micsoda hány szakembert tudóst adott Magyarországnak és hány jó-képességű fiatalt csábított el...ebből is lehet következtetni, hogy jót akar vagy hasznot magának.
quadrocopter
@Csizmás Kond: Hülye vagy kiscsicska, ha az egyetem Putyinhoz lenne köthető, rgy ujjal se nyultak volna hozzá, de Soros nem arról híres, hogy bőszen hirdetné az illiberális elmezavart!
Ez a gondja a Gecinek és csicskásainak az egyetemmel, mert a mai napig egy betűvel sem mondták ki, hogy mit sért a CEU létezése?

Ha meg normákat sért, akkor a Geci miért mondta azt, hogy nem a megszüntetése a cél, amúgy meg 26 évig elég jól elműködött sorosozás nélkül is, csak azután kezdtek vele foglalkozni, hogy a Geci új ellenséget talált magának Sorosban, hogy a kangorilla b*ssza szét a hiányos agyát ennek a szarházi Gecinek!
Csizmás Kond
@quadrocopter: Neked az a véleményed nekem más...ezért meg nem érdemes egymásnak esnünk...
...és ki mondta hogy meg akarja szüntetni a ceu-t ?...szerintem saját magatoknak hazudoztok...
Qqberci
@Csizmás Kond: "az a vén rohadék a saját országunkba szaporítsa a tetveit...ennyi."

Orbán, Kozó, Kósalala, Habony, stb...
Béla333
@Csizmás Kond: 16.42
Ismered Hofi viccét?
Tudsz úszni? Nem!
És ha megfizetem?

Itt sincs másról szó: nem zárják be az egyetemet, csak éppen a fennmaradását olyan feltételekhez kötik, ami nem teljesíthető!
Azért ez ugyanaz, igaz?!
Csizmás Kond
@Béla333: Az a feltétel fordítottan is arányos, csak a vén lószar azt nem vette figyelembe és mivel sokan hajaztak a pénzére ezért nem szóltak.
Sehol a világon nem engednek olyan előnyöket mint amit a ceu kapott és ezzel roppant nagy hátrányt szenvedett a többi magyar egyetem...és még nekik áll fentebb...
Béla333
@Csizmás Kond: 16.50
Semmiféle előnyt nem élvez a CEU. Lehet(ne) itt Magyarországon is azért dolgozni, hogy a hazai egyetemek is tudjanak adni olyan diplomát, amit az USA-ban is elfogadnak.
Csak ahhoz olyan színvonal kell!
Ez a gondja a Fideszes tetűknek, hogy a CEU olyan színvonalon oktat, ami után a hazai egyetemek csak sóvárognak.
Talán ha nem loptak/lopnak annyi Uniós felzárkóztatási pénzt, hanem a hazai egyetemek fejlesztésére fordítanák, akkor magasabb színvonalú lehetne az oktatás!
Jozefina
Mit gondol ez az elmebeteg ov, meg szijjartó, hogy majd Trumpf ide fog rohanni, vagy pezsgős vacsorára havja a Fehér Házba? Hát azt feledhetik!!! És emiatt lecseréli az agyalágyult az USA nmagyar nagykövetét férfira!!! Mit gondol Trumpf is ferdehajlamú, mint ő???!!! Hihetetlen!!! Elkergetni valamennyit. Nem tárgyalóasztal mellett, békésen, ők a normális magyar beszédet nem értik és olyan, hogy kompromisszum náluk csak a rendőr államot és diktatúrát jelenti. Helyileg mindenütt tüntetni és világgá zavarni a fidesz-kdnp képviselőket!!! Legalább Moszkváig!!!
bakegya
A tandíjakat irigyelte meg a teknős!DDD
Csizmás Kond
@Béla333: színvonal...te ismét átestél a szamáron...a Magyar egyetemeknek már akikor magas színvonala volt amikor ámerikába még skalppal fizettek..
amúgy süketelsz ismét mert már egy hete arról szól a vita hogy a más országbeli diplomakiadáshoz államközi megállapodás kelletik...ezt nem veszi be a ti agyatok.
...és loptak liptek bsztak buktak... minta gumicsizma
spu00
Akkor miért jön az USA delegáció M.o-ra a CEU ügyében? Ez már elhangzott a magyar médiában is. De ettől függetlenül, miért nincs a további 27 főiskola és egyetemmel hasonló probléma, ők miért tudták az ez irányú kötelezettséget teljesíteni? Miért kérte Soros Gy. Magyar Bálintot,hogy ne töröljék a Lex CEU-t az aktuális törvényből ?
quadrocopter
@spu00: A 27 felsőoktatású nem kötődik Soroshoz! Itt Soros a kulcs és az illiberális oktatőóanyag büszke mellőzése!
Béla333
@Csizmás Kond: 17.12
Hazudsz!
Az eddig érvényben volt megállapodás alapján tudott az egyetem akár magyar, akár amerikai diplomát is kiadni. Ezt változtatta meg egyoldalúan a Fidesz!
Egyébként meg egy magyar egyetem akkor tud olyan diplomát kiadni, amit elfogadnak az USA-ban, ha megvan az akkreditációja!
Van egy ilyen egyetem Magyarországon a CEU-n kívül? Nincs!
Tehát ez nem sóhajtozás kérdése, hanem a színvonalat kell emelni! Ehhez meg hiányzik aaz a sok ellopott pénz, amit az Unió ad, a Fidesz meg szépen elrak!
Csizmás Kond
@Béla333: hát persze...mert az épp attól függ hogy én mit mondok vagy te mit mondasz.
oélvass, az olvasás nemcsak kellemes és hasznos szórakozás hanem okulhatsz is általa.
Béla333
@Csizmás Kond: 17.26
Én szoktam, de nálad nagy elmaradásokat látok!
Csizmás Kond
@Béla333: ...a szemorvosodnak mond ne nekem hogy nem látsz...
quadrocopter
@Csizmás Kond: ma, 16:50

"Sehol a világon nem engednek olyan előnyöket mint amit a ceu kapott és ezzel roppant nagy hátrányt szenvedett a többi magyar egyetem...és még nekik áll fentebb..."

Aha és mindez ráért 26 évig, majd miután a Geci nekiugrott Sorosnak, mert ő nyíltan nem tolja az illiberális baromságot, gyoran elővették a "ha van sapkája azért, ha nincs sapkája azért" című melódrámát, mi?

Ezt is csak neked tudják beadni!
Csizmás Kond
@quadrocopter: aha...de a többit is el kellett volna olvasni...vagy elolvastad de nem értetted ?
quadrocopter
Még egy csoda történt!

Azt mondta Harrach-Potyás Péter, hogy a CEU nem más, mint a reztsimnek nem tetsző tisztklpző!
Ha ez így van, akkor hogy a francba nem akarja egy Geci megszüntetni a hatalmára veszélyes tisztképzőt?

Összevissza hazudoznak, mesélnek, magyaráznak, de nincs mese, a Geci meghátrált CEU-ügyben, mert még Hájtaréj is "eltakarításról" gagyogott a minap!
nezelodo
Jaj, jaj, mi lesz most? Az új amcsi elnök sem áll szóba a mi géniuszunkkal! Tényleg kell nekünk egy vadi új hadiflotta, és elégtételt kell venni rajtuk! Ha holnapra nem lesz kész a tengeri armada, teknőt kell tenni a stadionok alá, aztán hajrá átúsztatni, hogy csinálják össze magukat a félelmetes látványtól!
quadrocopter
@Csizmás Kond: Milyen többit? Mindenre választ kaptál!
Csizmás Kond
@quadrocopter: kell a francnak a válaszod...az értelmetlen beírásodra reagáltam, mert ha elolvasod mit írtam nem kellett volna ilyen marhaságot leírj.
Nessy
Száz szónak is egy a vége! Amerika nem köt bilaterális szerződést Orbán agymacskája szerint. a CEU nem tud pár hónapon belül amerikai campust elővarázsolni a cilinderből, ergo teljesül pártunk és kormányunk óhaja, CEU aus radiren! Jöhet az eke beszántani, és sóval bevetni a helyét. Ennyi! A többi dajka mese hölgyeknek!
quadrocopter
@Csizmás Kond: Pontosan a baromságaidra kaptad a válaszokat!
Csizmás Kond
@quadrocopter: ...most akkor kiélvezkedted magadat vagy még szeretnéd folytatni ?
papa.49
@spu00: El vagy tévedve egy árva helyettes államtitkár jön TÁJÉKOZÓDNI a helyzetről, NEM KÜLDÖTTSÉG, nem a MICSURIN TÉESZT KELL MEGNÉZNI A SZU.BAN MINT RÉGEN, AMIKOR KÜLDÖTTSÉG MENT MEGNÉZNI A NAGY SEMMIT!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.