"Tegnap a barátaimmal és több száz más emberrel együtt részt vettünk a köztársági elnöki palotánál tartott spontán demonstráción"

- idézte fel a hétfőről keddre virradó éjszaka történéseit a 444-nek a grúz Maria Koosh, aki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének, az FAO-nak dolgozik Budapesten, és aki korábban a CEU-n diplomázott.

Elmondása szerint a tömegben valaki elővett néhány narancssárga festékkel megtöltött kis műanyag palackot. Pár tüntetőnek az volt a terve, hogy megdobják velük a palotát, de nem sikerült eldobniuk az épületig, így csak a kövezetet, illetve néhány, éppen feléjük futó rendőrt sikerült lefröcskölniük. A rendőrök az akció közben elkapták és előállították a nő Marci nevű magyar ismerősét, a barátjával viszont – aki a nő állítása szerint is eldobott egy festékes palackot – ekkor nem foglalkoztak. (A lap úgy tudja, hogy ez a Marci azonos Gulyás Márton aktivistával, akit a rendőrség tudomásunk szerint a Belgrád rakparti nyomozó Ügyészségre szállított, és egyes információk szerint minimum csütörtökig ott is akar tartani csoportos garázdaság gyanújával. Gulyásnál már bent van az ügyvédje, az aktivisták pedig éppen tüntetést szerveznek a támogatására.)

A pár éjjel egy tájban ment haza. A rendőröket az vezethette a nyomukra, hogy a férfi ruhája festékes lett a dobálás közben.

Koosh hazaérve elment lezuhanyozni, hogy

a zuhanyzóból kilépve 7 rendőrt találjon a házuk nappalijában, akik elmondása szerint semmilyen hivatalos papírt nem mutattak nekik, amikor behatoltak oda.

A rendőrök csak többszöri felszólításra, kellemetlenkedő megjegyzések kíséretében, percek elteltével engedték meg, hogy egyáltalán felöltözzön, és ne meztelenül, egy törülközőbe csavarva kelljen válaszolgatnia nekik és megadnia az adatait. Miután felvették az adataikat, magukkal vitték a barátját – akit a 444 információi szerint Varga Gergelynek hívnak – azzal, hogy várhatóan 4-5 óra múlva érhet haza. Azóta sem ért, pedig több, mint 12 óra telt el. A kétségbeesett nő azt sem tudja, hová vitték a barátját és mi van vele.

"Ha délután ötig nem kerül elő, összegyűjtök egy rakás embert és odamegyünk a rendőrségre"

- mondta Koosh a 444-nek.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@spu00: Megint terelsz, mi vagy te terelőpuli???
nemkati
" a grúz Maria Koosh, aki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének, az FAO-nak dolgozik Budapesten, és aki korábban a CEU-n diplomázott."

A rendőrök "magukkal vitték a barátját – akit a 444 információi szerint Varga Gergelynek hívnak – azzal, hogy várhatóan 4-5 óra múlva érhet haza. Azóta sem ért..."

Maria Koosh:
hu.linkedin.com/in/mariakoosh

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.