Az USA külügyminisztériumának helyettes államtitkára szerint Orbánnak a CEU-val kell megegyeznie, nem pedig az amerikai kormánnyal, amely támogatja az egyetemet.

Interjút adott az Indexnek (meg a Magyar Nemzetnek és a Magyar Időknek) az USA külügyminisztériumának helyettes államtitkára, Hoyt Yee. 

Fontos a CEU, ezt a több tízezer tüntető is mutatja

Yee szerint az USA kormánya teljes mértékben a CEU mellett áll, a Fidesz által erőltetett törvény az egyetemet próbálja ellehetetleníteni. A helyettes államtitkár kiemelte, utazását már régebben leszervezték, és eredetileg a NATO és a terrorizmus elleni harcról lett volna szó a találkozón, de a téma a CEU ügye lett. 

Elmondta, 

nem beszélhetek a magyar kormány nevében, de úgy hiszem a beszélgetések alapján, hogy megértik, mi forog kockán (...) Talán a magyarok tízezreinek demonstrációja vasárnap némi figyelmet irányított arra, hogy ennek a városnak, ennek az országnak a lakói mennyire fontosnak tartják az egyetemet.

Találkozott több országgyűlési képviselővel, civil szervezetek vezetőivel, valamint látogatást tett a CEU-n is, ahol a vezetőség és az oktatók mellett diákokkal is beszélgetett, és mindenki csak dicsérni tudta az egyetem működését és budapesti jelenlétét. Hozzátette, nem csak CEU-s diákoktól hallotta ezeket a dicséreteket, hanem más egyetemek hallgatói is ugyanezen a véleményen voltak, hogy a CEU budapesti fennállása sikertörténet, ami jó az országnak és a régiónak is.

A törvény a CEU-t célozza

Hoyt Yee kiemelte, a hétfőn Áder János köztársasági elnök által aláírt törvény a CEU budapesti működésének ellehetetlenítését célozza, pedig a kormánynak először az egyetemmel kellett volna tárgyalnia, ahelyett, hogy egyből egy törvénnyel ugrottak nekik. 

Orbánéknak a CEU-val kell tárgyalniuk, nem az USA kormányával

Az államtitkár elmondta, mind az amerikai külügy, mind pedig a budapesti nagykövetségük munkatársai is elmagyarázták többször is a magyar félnek, az nem fog menni, hogy az Egyesült Államok szövetségi kormánya ilyen ügyekben, mint a CEU-é, bilaterális egyezményekről tárgyaljon tengerentúli egyetemek nevében. Kijelentette, ez a tárgyalás az egyetemre és a magyar kormányra tartozik. Egy újságírói kérdésre hozzátette, semmi sem lehetetlen, de az USA kormánya ilyet nem szokott csinálni, mint a fentebb vázolt elképzelés.

Yee megerősítette azokat a híreket, hogy a teljes Trump-kormányzat tud a CEU ügyéről (még az elnök orosz és európai ügyekkel foglalkozó főtanácsadója is, aki kiemelt figyelemmel követi az eseményeket), és egységes az állásfoglalásuk.

Az egyetem bírja az Egyesült Államok kormányának teljes támogatását azon küldetéssel kapcsolatban, amit kifejt, hogy világszínvonalú oktatást nyújtson.

- mondta el az interjún a helyettes államtitkár.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ugye erre mondják azt jobb helyeken, hogy: CUMI ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Ugye erre mondják azt jobb helyeken, hogy: CUMI ?
Csizmás Kond
...szóval mögé állt... és a seggüket tolja.
Nessy
Minő impertinencia! Azonnali hadüzenet!
Equus
akárhogy is könyörög, csúszik, mászik a felcsúti törpe még a portásig sem jut a Fehér Házban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.