És ezért is tartóztathatták le az egyik férfit, aki a Sándor-palota előtt tüntetett hétfő éjjel, és a gyanú szerint festékpalackot dobott a rendőrök irányába.

hétfő éjjel spontán tüntetés volt a Sándor-palota előtt, miután Áder János köztársasági elnök aláírta a CEU-t ellehetetlenítő törvényt. 

A tüntetésen a rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint festékpalackkal akarta megdobni a műemléki épületet, de a rendőrökre is jutott a festékanyagból. Ő sajtóhírek szerint nem más, mint Gulyás Márton aktivista, akit gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé rongálás és garázdaság miatt kedden. 

Egy másik férfit, aki ugyancsak kint volt a tüntetésen és barátnője állítása szerint is eldobott egy festékes flakont, már a lakásán állítottak elő éjjel a rendőrök és vitték el

Minderről a férfi grúz barátnője számolt be, aki azután fordult a sajtóhoz, hogy az ígéretekkel ellentétben 12 óra eltelte után sem tudta, hová is vitték a barátját. 

A 444 megkereste a rendőrséget, hogy mégis miképp is történt az előállítás (mivel a nő nekik azt mondta, ő úgy jött ki a tusolásból, hogy hét rendőr áll a lakásukban, és csak hosszas unszolás után engedték meg neki, hogy adatai bemondása előtt egyáltalán felöltözzön).

A BRFK a következőt válaszolta: 

A rendőrség bűncselekmény gyanúja miatt egy embert előállított. A lakásba csengetést követően engedték be őket, ott a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 39. § alapján intézkedtek. A lakásba két rendőr ment be.

Arra a kérdésre, hogy a férfit miért tartják őrizetben több mint 12 óra után is, és mikor tervezik elengedni, vagy hogy mivel gyanúsítják egyáltalán, azt válaszolták, hogy ezzel kapcsolatban a Budapesti Nyomozó Ügyészség illetékes.

A nyomozó ügyészség épülete elé kedd fél hatra tüntetést szerveztek.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Ahha, szóval ha nem engedem be őket akkor szépen kint maradnak, nem törik rám az ajtót.

És kintről szépen kérlelnek, malackaaa, engedd be csak a kisujjamaaat, légyszi, légyszi..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
A következő közleményben majd közlik, azért mentek a fiúért, mert hívták őket. Igaz lehet, ha már az is igaz, ahogy Orbán állítja, hogy gazdaságilag megelőztük Európát.
aremy
@nezelodo: lehet hogy az előállított rángatta be mind a hetet. mi az hogy egy üdítőt sem fogadnak el a rendünket védő gecik!!
quadrocopter
Logikus! Nem? Azért megy ki 7 pintér, hogy abból, kettő bemenjen a lakásba! A többiek meg addig kő-papír-olló!
Béla333
Ez a süket jóember amikor kopogtak a rendőrök, a tus alól biztos kikiabált, hogy bujjatok be!
Erre föl 5 kint maradt az ajtó előtt 2 meg bement, ahogyan az szabályos!
Én meg a mindent elhisz nagypapa vagyok...
papa.49
Miért állítana valótlant a nő, eléggé meg lehetett ijedve, mikor szembe találta magát a fosőrőkkel, és ha csak úgy feltételezem anyaszült meztelenül jött volna ki a fürdőszobából, mivel otthon van, őt is beviszik szeméremsértés miatt???
Klubtag
Azért kíváncsi volnék annak a nyílászárónak (értsd: ajtó) illetve lakásnak az állapottyára, ahova ezt a hét TEK-est mondjuk nem engedik be elsőre.
Peller Anikó
Ahha, szóval ha nem engedem be őket akkor szépen kint maradnak, nem törik rám az ajtót.

És kintről szépen kérlelnek, malackaaa, engedd be csak a kisujjamaaat, légyszi, légyszi..
egyvandor
A lányt nem engedték felöltözni. Kvázi meztelenül egy szál törölközőben kellet igazolnia magát.
Miért kell valakinek suttyó módon viselkednie, visszaélve erőfölényével?
egyvandor
Az ember fürdés után egy szál törölközőben rendőröket szokott invitálni a lakásába.
nezelodo
@egyvandor: "Miért kell valakinek suttyó módon viselkednie, visszaélve erőfölényével?"
Mert óhatatlanul hasonlóvá válik a kenyéradójához.
silber13
@Peller Anikó papírra ír: És majd a sikertelen próbálkozáés után hagynak egy
udavarias üzenetet, lehetőleg merített papíron:
" Keerestük önöket, majd ha nem zavarunk, később ismét tesszük tiszteletünket
Timur Tek és csapata

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.