Tünet- és panaszmentesek azok az óvodások, akik kedd délután hipós vizet ittak uzsonnához egy pápai óvodában – tájékoztatta a város polgármestere közleményben az MTI-t.

Áldozó Tamás közölte: a helyettes óvodavezető tájékoztatása szerint a Szivárvány óvodában a kancsókat fertőtlenítéshez készítették elő, az edények alján kis mennyiségű hipó volt, erre töltötték rá tévedésből az ivóvizet. A gyermekek az első korty után jelezték, hogy nincs jó íze a víznek, ezért a dolgozók egyből értesítették a gyermekorvost, a mentőket és a szülőket. A tizennégy 3 és 6 év közti óvodást a mentők kórházba szállították, ahol azonnal megvizsgálták őket – áll a közleményben.

A polgármester információi szerint a gyermekek panasz- és tünetmentesek, de éjszakára megfigyelés céljából a kórházban maradnak, szerdán pedig újabb gégészeti vizsgálaton vesznek részt.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

micfild
Hogy a jókrvanyját annak a mocskos trehány idiótának aki nem figyelt oda
és annak is aki kitalálta a hypós fertőtlenitést
megitatnám vele a kancsó hypót.
elnyomott
A polgármestert is megitatnám abból a kancsóból, aztán nyilatkozzon, hogy tünet- és panaszmentes maradt-e!
aremy
milyen lehet ott a tisztaság ha a vizeskancsót is hypózni kell??
nezelodo
Miniszteri biztost minden gyermekintézménybe, hogy visszatérhessen a józan ész!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.