Vezérre, vagy legalábbis vezérlőelvre van szüksége a tüntetőknek, mert az már most látszik, hogy nemcsak a CEU ellehetetlenítése miatti felháborodás vitte utcára az embereket.

Vezérre van szüksége a CEU ellehetetlenítése miatt elindult tüntetések résztvevőinek – fejtegeti a Magyar Nemzet szerda reggeli vezércikkében. 

A lap szerint egyelőre nem látszik senki olyan, aki ebből a mozgalomból – mert az jól érzékelhető, hogy az embereket nem csak a CEU ügye miatt érzett düh vitte az utcára – kiválhat, és vezetőjévé lehet a zömmel Y-generációs, európér irányultságú, apolitikus, középosztálybeli középkorúaknak.

(A CEU kapcsán kedden az USA külügyminisztériumának helyettes államtitkára elmondta, az egész Trump-kormány az egyetem mögött áll. A minisztérium szóvivője egyenesen azt kérte a magyar kormánytól, hogy ne alkalmazza a felsőoktatási törvény elfogadott változtatását.)

A Magyar Nemzet szerint a Gulyás Márton-féle akciók egyáltalán nem tesznek jót a tüntetéseknek, az ilyen megmozdulások, bár a tüntetések szervezőitől teljesen önálló kezdeményezések, pont a tüntetések megítélésére vannak negatív hatással.

(Gulyás és pár ember festékkel akarta lelocsolni a Sándor-palota falát hétfő éjjel a spontán kialakult tüntetésen – ami azért jött létre, mert Áder János köztársasági elnök aláírta a CEU ellehetetlenítését célzó törvényt –, de a festékből a rendőrökre is jutott, emiatt elfogták és rabosították őket. Kedd este sok százan tüntettek értük a Gyorskocsi utcai fogdánál a rendőrökkel dulakodva.)

Ugyanakkor eddig a tüntetések szervezői jól kezelték a tömegeket, noha az már a legelső megmozduláson is látható volt, hogy hiába akartak a szervezők csak az oktatáspolitika ellen felszólalni, hamar az egész kormány működését kritizálták a tüntetők.

A lap megkérdezte Böcskei Balázs politológust, aki szerint kiszámíthatatlan jelenleg a kimenetele a tüntetéssorozatnak (szerdán fél hattól a Hősök terén lesz újabb megmozdulás a civileket vegzáló törvény ellen), hogy ebből valódi mozgalom, és esetleg új politikai alternatíva lehessen, ahhoz az kell, hogy több más témát is beemeljenek a tüntetésekbe, magasabb szintű legyen a protestálás.

Vezérre várnak a tüntetők – szerdán újabb demonstráció lesz

Fotó: MTI

Böcskei hozzátette, az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy ellenzéki erők nem tudtak megerősödni az eddigi tüntetések miatt, sőt, legtöbbször marginális helyzetbe kerültek, nem tudták a tömegeket a maguk irányába fordítani – ez hosszabb távon a kormányoldalnak kedvezett.

Mikecz Dániel, a Republikon Intézet elemzője szerint is jól látszik, hogy az oktatáspolitika elleni demonstráció mindinkább kormányellenessé válik – erre példa a szerdai tüntetés is. Az elemző hozzátette, az, hogy rövid idő alatt ez már az ötödik, nagy létszámúnak ígérkező tüntetés lesz Budapesten, abból a kormánnyal szembeni erős ellenállás is jól látható. Azt ugyanakkor ő is elismerte, hogy ezekből a megmozdulásokból az ellenzéki pártok nem nagyon tudják kivenni a részüket, és a tüntetők is szeretik fenntartani függetlenségüket a pártoktól, mert az fontos hívószó a tömegeknek.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Mélységesen nagyot csalódtam.
Ennek az országnak tényleg olyan vezetőre van szüksége, aki megmondja mit tegyünk, mit gondoljuk, mit akarjunk.
Békés úton diktatúra még soha nem dőlt meg. Lehet várni a csodát, a nagy "vezért", a külső támogatást, a sült galambot, vagy okolni másokat - de ha nem tudják, mit kell tenni, akkor nem fog történni semmi. Néhány skandálás közben focimeccsről beszélgetni, a rendőrökkel békésen elcseverészni -- a nemzeti ünnepeinken a megemlékezések nem ilyenekről szólnak...
Akkor marad a fogcsikorgatás, mert a hatalom nagyon tudja, hogy maradjon fenn.
És bár minden hatalom egyszer megbukik - nem mindegy, hogy néhány hónap, vagy néhány évtized alatt.
Hogy is mondták régebben - csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.
Ha rám cáfol az élet, örülni fogok, ha igazam lesz, élhetjük a rabok keserves életét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
elnyomott
Mélységesen nagyot csalódtam.
Ennek az országnak tényleg olyan vezetőre van szüksége, aki megmondja mit tegyünk, mit gondoljuk, mit akarjunk.
Békés úton diktatúra még soha nem dőlt meg. Lehet várni a csodát, a nagy "vezért", a külső támogatást, a sült galambot, vagy okolni másokat - de ha nem tudják, mit kell tenni, akkor nem fog történni semmi. Néhány skandálás közben focimeccsről beszélgetni, a rendőrökkel békésen elcseverészni -- a nemzeti ünnepeinken a megemlékezések nem ilyenekről szólnak...
Akkor marad a fogcsikorgatás, mert a hatalom nagyon tudja, hogy maradjon fenn.
És bár minden hatalom egyszer megbukik - nem mindegy, hogy néhány hónap, vagy néhány évtized alatt.
Hogy is mondták régebben - csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.
Ha rám cáfol az élet, örülni fogok, ha igazam lesz, élhetjük a rabok keserves életét.
Béla333
@elnyomott: 08.37
Rendben! Legyél te a vezér!
Ma a Hősök terén állj a csapat élére! Én (ha okosat mondasz!) követlek!
Egyébként meg ne legyél türelmetlen!
Eddig az volt a gond, hogy az emberek nem állnak fel a foteljeikből, bármi is történik: fotelforradalmárok!
Most napok óta tartanak a tüntetések, nem tudni hová fog ez kifutni!
Addig is, amíg nem alakulnak a szád íze szerint az események egy kis olvasnivaló:

"Erőszakba fordult a venezuelai tüntetéssorozat"
"A venezuelai ellenzék támogatói egy hónapja tüntetnek Nicolas Maduro elnök politikája ellen. A kormányzat eközben több olyan döntést hozott, amit sokan a demokratikus berendezkedéssel ellenkezőnek tartanak.
A polgárok eleinte csak a romló gazdaság, az 1600 százalékos infláció és az élelmiszerhiány miatt tüntettek, most már a kormányzat lemondását is követelik."
hu.euronews.com/2017/04/11/eroszakba-fordult-a-venezuelai-tuntetessorozat
Jozefina
Ez Így igaz!!! Egy keménytökű Petőfi, Dózsa, vagy akár egy Zrínyi Ilona bizony jól jönne!!!
Békés sétálgatásokkal semmit nem érnek el. Nyugat sokkal többet tesz értünk!!!
Béla333
@Jozefina: 10.30
Rád ugyanúgy igaz! Gyere! Légy a vezér!
Nyitott a pálya!
dodóka
Tőlem akár a csámpásfaszú ördög is lehet a vezér, de rúgja már valaki tökön ezt a kis apró barna felcsúti gecit a bandájával együtt. Ha erre a töketlen ellenzékre várunk akkor ez a geci is úgy fog kihalni a hatalomból kb.: ötven év múlva ! ! Utána meg jöhet helyette a fia a Gázsika , mint észak Koreában szokás. Addígra mi is azon a szinten fogunk állni !
Sámannus
Azt nem szabad elfelejteni, hogy az oroszok harmadszor szereznek a hatalmon keresztül befolyást. A háttérben ez egy fontos szempont, mert a "testvérek" mindenkit behálóztak, és zsíros bankókkal táplálták fel magukat a szűkösebb időkre, ami egyenlőre nem látható eljön-e.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.