Tizenkét év fegyházbüntetésre súlyosította a Debreceni ítélőtábla szerdán annak a férfinak a fegyházbüntetését, aki négy éven át molesztálta és többször megerőszakolta saját lányát – tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó közölte: az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely 12. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak, szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése bűntettében mondta ki bűnösnek az apát. A férfit megfosztották szülői felügyeleti jogától, és le kell töltenie egy korábbi 8 hónapos, felfüggesztett szabadságvesztését is, valamint meg kell fizetnie 310 ezer forint bűnügyi költséget.

A vádirat szerint a férfi élettársával együtt nevelte közös gyermeküket. Az apa gyakran italozott, olyankor élettársát és alkalmanként a kislányukat is bántalmazta. 2011-re a szülők kapcsolata megromlott, a veszekedések egyre gyakoribbá váltak. A férfi ebben az időszakban kezdte el szexuálisan bántalmazni

az akkor még csak 8 éves gyereket. Ittasan rendszeresen molesztálta a kislányt, és többször is közösült vele.

Amikor az anya a gyerekkel egy másik településre költözött, a kapcsolatuk rendszertelenné vált, de az apa két-három havonta ezután is zaklatta szexuálisan a kislányt.

A kislány 11 éves korában fogta fel, hogy apja mit is tesz vele, az évek óta tartó szexuális bántalmazásról azonban senkinek nem beszélt. Iskolai teljesítménye egyre romlott, pszichoszomatikus tünetei jelentkeztek, végül pszichológushoz került, és csak ezután mondta el a történteket az édesanyjának és a barátnőinek.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kristaal
Undorító! Apám mesélt egy furcsa dolgot középiskolás koromban. Apám már elmúlt 70 éves, jó régen történt, amit mesélt. Volt egy ember a kocsmában, ahova néha betért a mi kis városunkban. Ez a valaki dicsekedte, hogy milyen jó nője van stb. Egyszer csak nem ment többet a kocsmába, letartóztatták. Kiderült, hogy a saját lányát erőszakolta, 16 éves volt a lány, mikor apját elfogták. Apám meg a barátai mélységesen megdöbbentek. Bizony többségük lányos apa volt, ismerek is többeket közülük, ezt a kislányt nem ismertem. Apu itthon elmesélte. 2 lányt nevelt fel, az ilyen férfi létére is megdöbbentette. Sajnos jó pár 10 éve itt is volt ilyen ember, a mi kis városunkban. Nincsenek szavak az ilyen undorító gaztettre.
wagabund
hujuj...akármelyik műintézménybe kerül, ott bizony mindenórás lesz az urulógusi vizsgálat...

(Hofi után szabadon: szopok, nyalok, gombot varrok...ideális csicska lesz a fegyházasoknak)
Kristaal
Undorító! Apám mesélt egy furcsa dolgot középiskolás koromban. Apám már elmúlt 70 éves, jó régen történt, amit mesélt. Volt egy ember a kocsmában, ahova néha betért a mi kis városunkban. Ez a valaki dicsekedte, hogy milyen jó nője van stb. Egyszer csak nem ment többet a kocsmába, letartóztatták. Kiderült, hogy a saját lányát erőszakolta, 16 éves volt a lány, mikor apját elfogták. Apám meg a barátai mélységesen megdöbbentek. Bizony többségük lányos apa volt, ismerek is többeket közülük, ezt a kislányt nem ismertem. Apu itthon elmesélte. 2 lányt nevelt fel, az ilyen férfi létére is megdöbbentette. Sajnos jó pár 10 éve itt is volt ilyen ember, a mi kis városunkban. Nincsenek szavak az ilyen undorító gaztettre.
surdilloFUJT
@1magyar: ...de nagyon lassan ,négyfelé tépetve!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.