Betegek gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben az adózóktól csak néhány perc figyelmet igényel a felajánlás – írta a NAV közleménye.

Az e-szja rendszerében az 1+1% felajánlásáról idén is csak úgy, mint az elmúlt években, május 22-éig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Még azok is rendelkezhetnek, akik már véglegesítették bevallási tervezetüket vagy bevallásukat munkáltatójuk közreműködésével nyújtják be.

Beteg gyerekeknek és állatmentőknek adjuk az adónk 1 százalékát

Ettől az évtől az szja-bevallás elkészítésével már nem kell foglalkozni, hiszen mintegy négymillió embernek készít bevallási tervezetet a NAV. Ezzel is egyszerűsödik az adózók dolga, így a felajánlásra több figyelem juthat.

A felajánlók dönthetnek a rendelkező nyilatkozaton arról is, hogy ha a civil kedvezményezett kéri, a NAV közölheti-e nevüket, címüket és elektronikus levelezési címüket. A kedvezményezett ezeket az adatokat (5 évig) kizárólag közhasznú célú kapcsolatfelvételre, tájékoztatásra használhatja.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Helyes.
De azért ne menjünk el ilyen könnyen a dolog felett. Mert a beteg gyerekekre igenis az államnak kellene költenie, minden más előtt.
Most nem így van. Gondolom ezért is rothad ez az illiberális rendszer. Azonban a tetvek mindenből kivonulnak és arra a civil szervezetekre marad minden, akiket most még meg is akarnak bélyegezni.
1magyar
Csak normálisan gondolkodnak az emberek! De igazad van, az államnak nem szabad kivonulni egyikből sem!@justhpeter:
cs.n.
Ideje volt már, hogy levelezgetésen, meg a vacak abevjaván kívül más platform is legyen. Tavaly annyit szarakodtam azzal a nyüves programmal, hogy a végén nem sikerült elküldeni határidőre a felajánlást. Így az a 2 százalék is a NAV-nál landolt. Nem szívesen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.