Két év börtönbüntetés, három évre felfüggesztve.

Intézkedő rendőrt harapott meg egy nő Baján még március 15-én este, egy másiknak pedig az arcát ütötte meg. A Kecskeméti Járási és nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és két rendbeli könnyű testi sértés miatt állította bíróság elé a nőt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint a 34 éves bajai nő 2017. március 15-én este Baja belvárosában hangosan veszekedett a volt élettársával. A konfliktusról telefonon értesített rendőrök érkezésük után felszólították a vádlottat, hogy igazolja magát.

A nő azonban nem volt erre hajlandó. El is akart menni a helyszínről és az egyik rendőrt egyszer arcon ütötte. Ezután a rendőrök elő akarták állítani, egy másik egyenruhás elkezdte megbilincselni az agresszíven viselkedő nőt, de a vádlott eközben egyszer megharapta a rendőr jobb karját. Végül az egyenruhásoknak sikerült előállítani a vádlottat, akit őrizetbe is vettek.

A bántalmazás miatt a megharapott rendőr a karján, míg társa az arcán szenvedett 8 napon belül gyógyuló sérülést. Mindketten kérték a nő megbüntetését könnyű testi sértés miatt is. 

Az ügy nyomozását átvevő kecskeméti nyomozó ügyészek a házi őrizetben lévő nőt hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 2 rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt 2017. április 12-én gyorsított eljárásban a Bajai Járásbíróság elé állították. A vádlott beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A bíró az ügyész indítványával egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat és 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős, ellene senki sem fellebbezett.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.