Hétfő éjjel fogták el őket, miután megpróbálták festékkel megdobálni a Sándor-palotát.

A Budai Központi Bíróságon tárgyalják gyorsított eljárásban Gulyás Márton és egy másik férfi ügyét, akiket hétfő éjjel fogtak el a rendőrök, miután festékes palackokkal próbálták megdobálni a Sándor-palotát a spontán kialakult tüntetés alatt.

Gulyást még a helyszínen elfogták, a másik aktivistáért a lakására mentek a rendőrök, erről az esetről barátnője értesítette a sajtót, miután barátja már több órája nem adott életjelet magáról, és nem tudta, mi van vele.

Az aktivistákat csoportosan elkövetett garázdasággal és műemlék megrongálásával gyanúsította a rendőrség. 

A két férfiért kedden több százan tüntettek (és dulakodtak a rendőrökkel) a Gyorskocsi utcai fogda előtt, szerdán pedig az Együtt politikusai dobálták meg tojással a fogda gépkocsi-bejáróját. Juhász Péter, a párt elnöke a helyszínen elmondta, őket is garázdasággal gyanúsította meg a rendőrség az akciójuk után, viszont őket nem vitték el 72 órás elzárásra, míg Gulyásékat igen – szerinte ez kettős mérce.

A hvg.hu cikke szerint csütörtök délután fél egytől zajlik a nyilvános tárgyalás, az aktivisták barátai azt kérik, menjenek el minél többen a tárgyalásra. 

"A vád csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, ami 3 év szabadságvesztéssel büntethető. Marcit és Gergőt azzal vádolja az ügyészség, hogy “kirívóan közösségellenes” és “erőszakos” magatartást tanúsítottak" – áll a tárgyalásra létrehozott Facebook-oldalon a leírás.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Kezdődnek a koncepciós perek és félő, hogy a börtönökben több lesz a politikai elítélt, mint a tényleges bűnöző.
Erősödik, dübörög a diktatúra...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
""A vád csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, ami 3 év szabadságvesztéssel büntethető. Marcit és Gergőt azzal vádolja az ügyészség, hogy “kirívóan közösségellenes” és “erőszakos” magatartást tanúsítottak""

És a hatóság elleni, ..., ..., ..., ...kísérlet és tett, közintézmény elleni támadás...

Ugyanolyan mocsok idióta barmok a liberók, mint a TV székház ostromlók.
Egy kutya.
Okádnom kell tőlük.
CsipkeRózsa
"Ugyanolyan mocsok idióta barmok a liberók, mint a TV székház ostromlók.
Egy kutya."

Rossz a szemmértéked.
Szókrakész
@CsipkeRózsa: Semmi gond vele.
Bűn az bűn.
A mértéke mindegy.
Max a sittes éveknél lenne némi különbség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.