Közérdekű fizikai munkát kell végezniük, ha nem, akkor fogházba kerülnek. A tárgyalás végigülő tömeg az ítélet indoklásakor elhagyta a termet, egyet nem értésüket hangosan kifejezve a bíró felé. Az ügyész súlyosításért, Gulyás és aktivistatársa felmentésért fellebbezett.

Ítéletet hirdetett a bíróság a Sándor-palotát megdobáló két aktivista, Gulyás Márton és Varga Gergő ügyében. A két aktivistát hétfő éjjel fogták el a rendőrök a spontán tüntetés után, mert festékkel dobálták meg a köztársasági elnök hivatalát. Mindkettejüket 72 órára előzetes letartóztatásba helyeztek, emiatt kedden több százan tüntettek mellettük.

Csütörtökön már bíróság elé is állnak Gulyás Mártonék

Hétfő éjjel fogták el őket, miután megpróbálták festékkel megdobálni a Sándor-palotát. A Budai Központi Bíróságon tárgyalják gyorsított eljárásban Gulyás Márton és egy másik férfi ügyét, akiket hétfő éjjel fogtak el a rendőrök, miután festékes palackokkal próbálták megdobálni a Sándor-palotát a spontán kialakult tüntetés alatt.

Összesen 500 órányi közérdekű munka

A bíróság ítélethirdetése szerint rongálás és garázdaság bűntettében társtettesként bűnös Gulyás Márton, akit a bíróság halmazati büntetésként 300 óra fizikai közérdekű munkára ítélt, ha ezt nem tölti le, fogházba kerül. Az előzetes fogvatartás miatt 12 órát jóváírtak. A halmazati büntetést a korábbi büntetése miatt kapta, amiért próbára bocsátották, és ennek hatálya alatt követte el a mostani rongálást és garázdaságot a bíró indoklása szerint.

Gulyásnál enyhítő körülményként értékelte a bíró, hogy elnézést kért azoktól a rendőröktől, akik festékesek lettek.

Bűnösök a bíróság szerint Gulyás Mártonék

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Varga Gergely 200 óra közérdekű munkát kapott büntetésként rongálás és garázdaság bűntett társtettesként való végrehajtása miatt. Ha nem végzi el a kiszabott munkát, rá is fogházbüntetés vár. Vargánál büntetlen előéletét vette enyhítő körülménynek a bíró.

Bűnügyi költségként 29 350 forintot kell megfizetniük.

Az ismeretlen harmadik személy, aki szándékegységben dobált

Ugyanakkor az ítélet felolvasásakor a bíró hangsúlyozta, hogy Gulyás és Varga közösen cselekedtek, és velük a mindeddig ismeretlen harmadik személy "szándékegységben cselekedett" – vagyis a bíró csoportosnak minősítette a garázdaságot.

Az ügyészség is kapott néhányat

A bíróság eltúlzottnak és aránytalan joghátránynak látta az ügyészség által indítványozott szabadságvesztést Gulyás esetében, Vargánál pedig fel sem merülhetett ez büntetésként. Az ügyészség azon felvetését, hogy a festékkel 23 ezer forintos kárt okoztak az aktivisták a Sándor-palota műemléki épületében, a bíróság nem ismerte el, az ítélet kihirdetésekor "nem meghatározott mértékű" kárról beszélt a bíró.

A tömegnek nem tetszett az ítélet

A tárgyalás fél napját végigülő közönség a bővebb indoklás közben felállt és hangosan fejezte ki nemtetszését a bíróval és a bírósággal szemben, többen a bírói függetlenség hiányát sérelmezték.

Fellebbezés mindkét oldalról

Az ügyészség súlyosításért fellebbezett, Gulyás Mártonék felmentésért és a büntetések egyesítése ellen fellebbeztek, mert nincs olyan kivétel, mint amit bíróság az egyesítésnél alkalmazott. Varga Gergő és ügyvédje szintén felmentésért fellebbeznek.

Az őrizetbe vételük az ítélet kihirdetésével megszűnt, mindketten szabadon távozhatnak. A tárgyalóteremből kilépő Gulyást és Vargát a kint várakozók megtapsolták.

Az ítélethirdetést itt lehetett élőben követni:

 

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
A rohadt kurva anyját a korrupt bíróságnak is ám...mutasson nekem valaki legalább 1 huligánt akit megbüntettek 2006 után...aztán ott nem festékes palack volt hanem autók égtek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
A rohadt kurva anyját a korrupt bíróságnak is ám...mutasson nekem valaki legalább 1 huligánt akit megbüntettek 2006 után...aztán ott nem festékes palack volt hanem autók égtek.
quadrocopter
Gecisztáni törvénykezés! Mit ígértek a bírónak, illtve mennyit?
papa.49
@quadrocopter: Megfordítanám a kérdést mit ígértek, ha nem ez lesz az ítélet???
Béla333
Kordont bontani büntetlenül lehet? Ott nem kellett közmunkára menni!?
Mocskos gerinctelen Fideszes banda ez is!
Akkor a tüntetőknek is lehet (rendőr)kordont bontani?!
papa.49
Akik feldúlták Pestet, Budát, telefonfülkéket, kukákat égettek, szétszórtak kb. 70-100 m3 fát, és forgácslapot, azok mennyit dolgoztak közérdekű munkán, ja azok voltak a ,,békés tüntetők,, vagy a torockai aki odavitte a csőcseléket a tévé székházhoz, amit szétvertek kiraboltak mennyi büntetést kapott???
Erre válaszoljál geci hazugovics!!!
glorianna
Egyszerű mezei állampolgárként nem értem, miként lehet két festékdobáló srácot 3 napig benntartani és gyorsított eljárásban elítélni, a bántalmazókat pedig "csak úgy" szélnek ereszteni, hátha soha többé nem kerülnek elő...
vukkocska
Undorító tetves banda. Milyen ítélet az, amit azonnal meghoznak olyan védőbeszédek után, ami elhangzott. Nyilván előre eldöntötték. Csak egy darabig tudtam nézni a bíró érvelését, mert nem akartam agyvérzést kapni. Már az őrizetbe vételük is törvénysértő volt.
Béla333
Jó! Akkor talán meg kellene "köszönni" Poltnak a ténykedését. Mondjuk egy következő tüntetésnél...
nevemnick
Ez csak egy enyhe jelzés a fidióta kormánytól, ha tovább ugrálunk, akkor részükről ennél nagyobb disznóságok is jöhetnek.
Utolsó szemét húzás volt a zsaruktól tegnapi tüntetéskor, hogy az Oktogonnál levonultak ahogy odaért a tömeg, ezzel is hergelve az autósokat a tüntetők ellen.
Akik ilyenre képesek, azok másra is.
quadrocopter
ha a tüntetés közérdekű és munkának minősül, akkor nem lesz gond!
Béla333
Eddig a tüntetőknél nem volt egy "vezér", aki megmondta volna, hogy mit is csináljanak, mi legyen!
Most a Fideszes bíróság ezzel a koncepciós ítélettel megtette Gulyás Marcit vezetőnek!
Sega
Sziasztok,jó estét!
Mocsok szemét bíróság.

De most lesz újabb tüntetés,21:30-kor Kossuth tér www.facebook.com/events/1031215147010831/
Béla333
@Sega: 20.37
Nagyon helyes! Veletek vagyok!
Sajnos erre nem, de a szombatira megyek!
nemkati
@papa.49: Szerintem is ez van. Mit ígértek a bírónak, ha nem ez lesz az ítélet? Kirugást, és nem kap állást ez után sehogy. Igen, ilyen ítéletet szabadon döntő bíró nem hoz! Ezt csak kényszerből lehet.
vonotok
Attól félek lesz ez még rosszabb is. Jön a " fekete autó"
3dwhite
Valami alapítvány adja össze a festékpatronok árát.
rotyi baa
A 2 beszélő csoti, satnya Lenin,Kun Béla,clonok !!
Szókrakész
Igazuk van!!!
A törvény legyen mindenkire érvényes.
Az más kérdés, hogy a sok Kossuth tér összehugyozót, utcai vandált mikor fogják végre elítélni?!?!?!
Mert a BTK az btk, vagy mégsem?!?!?!
amaramaistanna
Új jogelv született, az ártatlanság vélelme helyett a garázdaság vélelme.
RonaGyuri
Két ítélet és a társadalmi súly kérdése

Sajnos azt kell mondjam, hogy igencsak karakteres a közélet másságára is

Gondolom (sőt tudom) nem én vagyok az egyetlen, akiben párhuzamosság gyanúja merült fel a két ügy között; egy nagyon nem „déjà vu” érzése. Most, hogy több napnyi raboskodás után gyorsított eljárásban megszületett az ítélet „Bűnösnek mondta ki Gulyás Mártont és Varga Gergőt a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportos garázdaságban és rongálásban”. A gaz latrokat „közmunkára ítélték, azzal ha ezt nem teljesítenék, fogházban eltöltött szabadságvesztésre változik az ítélet”. A derék ügyész „felfüggesztett börtönbüntetést kért a vádlottakra, az ítélet kihírdetése után jelezte, hogy súlyossbításért fellebbez”. A főben járó galádság az volt, hogy „Gulyás és Varga hétfőn dobálták meg festékes flakonnal a Sándor-palotát, az okozott kár 23500 forint. Még aznap előállították őket, ügyüket gyorsított eljárásban vizsgálták, és 72 órás előzetesbe helyezték őket.”. A dologhoz tartozik, hogy mindez a KE CEU-s tette elleni tiltakozáson történt.
Úgy 10éve történt, hogy a mocskos rendőrség az ünnepségek előkészítéseként kordonnal lezárta a Kossuth tér egy részét, hogy az ott randalírozó csőcseléktől megóvja. Orbán Viktor odavezényelte bandáját és szétcsavarozták a kordont, amit a rend őrei bambán bámultak. Sőt a derék bűnüldözés (az ügyész később felebezni sem tudott) feljelenten sem nagyon tudott; nem ismerte az elkövetők lakcímét!!! (Egy nagyon másik kérdés, hogy egyikük sem állt elő azzal, hogy én voltam!!!). A tekintetes bíróság megállapította a csoportos garázdaság tényét, de büntetés – még figyelmeztetést sem – kiszabását nem tartotta szükségesnek. Indoklása szerint az ügy csekély társadalmi súlyára való tekintettel.
A párhuzamok: (elöl a régebbi ügy)
indok: a szabad randalírozás joga vs. a KE ítélete
cselekmény: az állami tulajdon előre megfontolt és felkészült (szerszámot vittek) megrongálása vs. egy tüntetésen egy vízfestékes doboz eldobása
elkövetők: egy...
RonaGyuri
folyt...
elkövetők: egy parlamenti párt képviselői vs. két fiatalember
rendőrség:
egy: békésen bámészkodik vs. halált megvető bátorsággal leteperi a tettest
kettő: nem tudja kideríteni az elkövetők címét vs. egyiket a helyszínről száron vezetik el, míg a másiak lakásába betörnek
ügyészség: nem lát okot a beavatkozásra, sőt később fellebbezésre sem vs. börtönt kér és fellebbez
ítélet: hónapok múlva vs. rögtönítélő
ítélet II: nem lát társadalmi veszélyességet vs. letöltendővel fenyeget!
micfild
@RonaGyuri: Döbbenet az egész.Annyira meg vagyok döbbenve, hogy arra nincs szó. És nemcsak a rögtönítélő bíróságon és az ítéleten... hiszen az orbán rezsim egyik alapvető eszköze a megfélemlítés... - lsd a furcsa haláleseteket-- mint Váradi András és Rózsa MIlán.. de ide sorolható Weisz Tamás és Komáromi András is... - Szóval azon is meg vagyok döbbenve hogy eszméletlen sokan vannak _akik szerint ez igy helyes - és olyanokat írnak hogy fel kéne őket kötni.. stb..
Ennyire sok ember nem veszi észre mi folyik az országban és ennyire sok ember fidióta??
micfild
Máskülönben.. Szerintem. mindkét ügyvédnek és vádlottnak Az emberi jogi védelmi bizottságához kéne fordulnia.. mielőbb
Béla333
@micfild: 06.20
Nyugi, a TASZ "viszi" az ügyet!

"Alapjogsértő ítélet született ma Varga Gergő és Gulyás Márton büntetőügyében. A büntetőbíróság több száz óra közérdekű munkára büntette ügyfelünket és társát, mert az ítélet szerint garázdaságot és rongálást követtek el. A formabontó, meghökkentő véleménynyilvánítás önmagában nem bűncselekmény, a büntetőjog szabályait nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az ítélet ellen fellebezünk."
tasz.hu/politikai-szabadsagjogok/abszurd-itelet-birosagon-turistak-miatt-tilos-festeket-dobalni
nezelodo
Hát vezérünk elvesztetted a stílusodat! Ha a keresztény tömegpárt nem erőlteti rád a nagypéntek munkaszünetté nyilvánítását, mennyivel ütősebb lett volna ha akkor vezetteted Poncius Handó Pilátus elé ezeket a gonosztevőket! Aztán milyen pancser embereid vannak, még egy harmadik gonosztevőt sem sikerült felhajtani erre a történelmi perre! Legalább beugorhatott volna latornak a Simicska! Képzeld milyen felemelő lett volna, amikor a Magyar Idők, meg a Pesti Srácok kórusban skandálják, veszítsd meg őket, a Századvég meg bizonyítaná, hogy a birodalmad minden alattvalója ezt kívánja!!
Aztán még egy hiba, ezeknek még egy satnya belügyér sem állt a hátuk mögött, mint az egykori hősnek!
Nem is értem hogyan nem sikerült keresztre feszíteni őket, pedig Golgota helyett felvitethetted volna kivégezni a Cinegébe elrettentésül. Szóval elszúrta a Göbbelsed! Figyeld meg. ezek fognak letaszítani a trónusodról!
egyvandor
26 ezer forint két hónap közmunka.
Mit szólna ehhez balsai.
2006-ban milliárdos károkozás több száz sérült rendőr és a vandálok nemzehy hősökké váltak.
egyvandor
@papa.49: "Fellebbezni kell..."
A meghurcolás ezzel véget ér?
justhpeter
Minden filmet megnéztem, amit csak lehetett és azt gondolom, hogy az ügyészség primitív és szégyentelen vádindítványa után ítélet indoklásával a bíróság nagy nyilvánosság előtt igazolta azt az elméletet, hogy politikailag motivált eljárásról van szó.

Úgy gondolom, hogy a politika által kierőszakolt őrizetbevétellel és az ítélet indoklásának pártérdekű kisiklatásával a független bíróságba vetett hit joggal megrendült. Ez az eljárás minden bizonnyal többet ártott, mint a vádlottak által elkövetett cselekmény.

Kár volt érte. Még egy hatalmi ág bukott meg tegnap súlyosan.
Nessy
Amennyi kárt okoz pártunk és kormányunk az országnak, annyi közmunka óra alatt puszta kézzel felépíthetik a magyar stadion maximust.
egyvandor
@quadrocopter: "Mit ígértek a bírónak,"
Maradhat az állásban. Talán az előléptetési listáról sem fogják törölni.

Valahogy idevág hogy kövér 100 ezer forintra akarja büntettetni azokat a parlamenti képviselőket aki a "Ne írd alá jános" táblákat feltartották a parlamentben. mivel a jánost nem lehet lejánosozni. Bár van benne igazság miután Gorbán már többször is palira vette.
egyvandor
@Szókrakész: "A törvény legyen mindenkire érvényes." Ezt beszéd meg a balsaival.
amaramaistanna
"Virág Erdős - 14 órája -·
van egy ország
ahol lakom
tízmillió
dühös flakon"
papa.49
@egyvandor: Nem, de más eszköz nincs a kezükben...
Jozefina
Sokak szerint, meg az eljáró ügyész és bíró a bűnös!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.