A nemzetközi visszhang és a tüntetések sem jelentettek elég motivációt a kormánynak arra, hogy végre kommunikáljon a CEU-val.

Enyedi Zsolt, az egyetem rektorhelyettese a Mandinernek adott hosszú interjút, melyben azt mondta, hiába próbálták levélben és telefonon is utolérni az oktatással foglalkozó politikusokat, azok nem álltak szóba velük.

Az utolsó elutasító levél, amit kaptunk, Balog Zoltántól néhány nappal ezelőtt érkezett meg. Ebben azt mondja, hogy nem szeretne velünk tárgyalni, ő Amerikával szeretne tárgyalni. Hogy miért kellene a fejünk felett Amerikával tárgyalni rólunk, azt persze nem értem. Még azt is írta, hogy szakértői szinten amúgy folytatódhatnak az egyeztetések. De hát nincsenek egyeztetések!

- fakadt ki Enyedi.

A rektorhelyettes szerint Altusz Kristóf, a kinevezett kormánymegbízott velük nem is akar majd tárgyalni, mert azzal bízták meg, hogy az amerikai hatóságokkal tárgyaljon, bár "úgy tűnik, hogy igazából az amerikaikkal sem" fog tárgyalni. Enyedi azt mondta: tart tőle, hogy ez az egész csak egy átverés.

Ha muszáj lenne költözni

Az interjú során az is szóba került, hogy mi történik, ha megvalósul a legrosszabb forgatóköny, és a CEU-nak mennie kell. Enyedi Zsolt erre azt válaszolta, ha szimpátiaszavazást tartanának, ő Erdélyt választani, mivel "az a legjobb hely a világon." Mégsem hiszi, hogy a költözésre sor kerül, azt gondolja, megtalálják a módját a Budapesten maradásnak.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Majd amikor az EU nem áll szóba velünk, na akkor jön a cudar világ.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Ők a hülyék, de a helyzetért a másikra vannak megsértődve!
Fradigege
Akkor tárgyaljanak Amerikával. Sok sikert!
quadrocopter
Illiberáliában csak bíróság tárgyal, jől felturbózva egy kis szaros, kárt sem okozó festékes témát!
simmering73
Majd amikor az EU nem áll szóba velünk, na akkor jön a cudar világ.
Eladott Ország
nepszava.us/trump-lepattintotta-orbant/
Orbán Viktor házhoz ment a pofonért. Miközben igyekszik észrevétlenül kihátrálni a CEU-ügyben, és azt a látszatot kelteni, hogy a magyar kormánynak tulajdonképpen nincs baja az egyetemmel, csupán arról van szó, hogy annak működését az amerikai és a magyar kormány megállapodása kell, hogy rögzítse. Vagyis, fel akarta magát emelni néhány szinttel feljebb, hátha sikerül olyan tényezőnek látszani, akivel az amerikai kormány, és Donald Trump elnök is tárgyal. Erről azonban szó sincs, Orbánt elküldték, nem állnak szóba vele, sem a CEU-ról nem kérdezi a véleményét, sem semmi másról.
justhpeter
Keményen pofán vágni ezt a Balogot, nem bosszúból, hanem csak a magunk örömére. Degenerált, félbolond csicska, azt gondolja ő fújja a passzátszelet.
egyvandor
Gorbán meg csak Istennel hajlandó tárgyalni, ne persze ha az magasra feje fölé emelt kezekkel jelenik meg.
F_Viktor
@Fradigege: Írod:
"Akkor tárgyaljanak Amerikával."

Az amerikai külügy megmondta, hogy a CEU-val tárgyaljon a kormány, amire a magyar fél ígéretet is tett.
elnyomott
Hát persze, hogy nem állnak szóba velük.
Nincs egy tárgyalóképes, értelmes pártkatonájuk sem. Egyik sem mer tárgyalni, mert csak beégne.
Béla333
Ők tárgyalni nem tudnak, csak diktálni!
Most keresik azt a Fideszest, aki tárgyalni is tud!
Egyenlőre a jelek szerint nem találják!
F_Viktor
@papa.49: Írod:
"Ennyit ér a szavuk!!!"

Mi már régóta, a MANYUP megtakarítások ellopása óta tudjuk mennyire semmit nem ér a szavuk.
Az orbáni pávatáncot is már 2012 májusában észrevettük, mikor otthon olyasmit nyilatkozott, hogy "az Európai Unió által javasolt válságkezelést Magyarországnak el kell utasítania, a brüsszeli bürokraták által indítványozott lépések végrehajtása ugyanis kárunkra válna."
F_Viktor
@Béla333: Írod:
"Most keresik azt a Fideszest, aki tárgyalni is tud!
Egyenlőre a jelek szerint nem találják!"

Szerintem orbán nem számított ekkora ellenállást sem külföldről, sem Magyarországról, s még nem döntöttek a habony-művekkel miképpen lehetne ebből jól kijönniük.
Mivel a Keresztapa csendben van, párt-katonái nem mernek önállóan semmit nyilatkozni, hogy a fejük a helyén maradjon.
papa.49
A fütyiszben csak a hazugovics hozhat döntéseket a többi csak ,,beszélő biodíszlet,,!!!
Béla333
@F_Viktor: 20.32
Pontosan! Ezért kell most folytatni a tüntetéseket, nem kell időt hagyni nekik, hogy a következő hazugságot felépítsék!
Holnap aki tud, jöjjön a Szabadság térre!
Nem szabad időt hagyni, most kell sorozni a disznókat!
F_Viktor
@Béla333: Remélem minimum 200 ezren lesztek!
Mi, dániai magyarok hétfőn megyünk, s mondjuk el véleményünket a magyar kormányról.
nezelodo
Nagyon úgy néz ki, az egyetem ügye csak ürügy, hogy bejusson a Tramplihoz, aki még a végén kiderül, Orbánnak köszönheti a hivatalát. Akkor most ugrálni fog az ágyán és közli a világgal, hogy ő kicsoda?
kisrigó
@justhpeter: Nem gondol ő semmit, csak alázatos, ájtatos pofával lesi, hogy mit mond az "istene!" (A gazdaállat) Majd, ha megkapja az ukázt, akkor majd lép valamerre, ahogy megszokta. Fél, nehogy úgy járjon, mint Szemerkényi .
silber13
Amerika viszont nem hajlandó tárgalni egy bukott vándorköszörűssel
Fradigege
A zsírmore lelkészura egy kicsit el van szállva magától. Nem nagyon forgatja a bibliát. Egy megélhetési here az illető. Szerényebben, bazmeg! Ugatnak a palotapincsik.
Eladott Ország
Orbán azért kiabál annyira hangosan, hogy észre vegyék, de ez sem elég. Trump elég gyorsan találkozott azokkal, akik fontosak, s ezek közé a “felcsúti Nérónak” nevezett magyar császár nem került be. De láthatóan Trumpot annyira sem érdekli Orbán, mint egy elrepült golflabda a floridai rancson.
Zeta
Az érintettekkel mért kellene szóba állni?
A kormány kompromisszum képes, szerintük.
Qqberci
"ő Amerikával szeretne tárgyalni. "
Amerika meg szarik az ájtatosmanó fejére...
kakaósbögre
tisztességes ember nem tárgyal fideszessel.
pali85
@simmering73: Nektek lehet ,hogy jön,de a többség megszabadúl a szorításból és könnyeben fog lélegezni.Már tegnap is késő lett volna.
eugen4402
Valamit tisztázzunk!
Itt nincs kormány, szereposztás van, látszólagos "mintha-kormány" tagjai járatják le magukat (jó pénzért), ez a Patyomkin-demokrácia egyik alapeleme. A döntéseket egy ember vajúdja, az amatőr színtársulat csak felolvassa a kamerák előtt. Egyet ne kérdezz jóbarát..! Az az EGY döntéshozó vajon kinek az óhaját teljesíti...?!?
papa.49
@eugen4402: Nálad a pont, ezt írtam én is csak a hazugovics dönthet minden kérdésben, akkor is ha tökhülye hozzá!!!
Itt van élő példának a nagypénteki munkaszüneti nap, értelme semmi, mert szombaton kinyitnak az üzletek, viszont ha a dec. 24. tették volna azzá, akkor mindenki nyugiban készülődhetne az ünnepre, de úgy látom az ,,egyetemen,, csak a kosz ragadt a tetűre!!!
Az is lehet hogy nem is járt oda, csak hazudja azt is, jó ,,diplomát,, kapott, de a lopásból is van már diplomája, azt már tudjuk!!!
nem tibi
Felesleges a próbálkozás mert
senkivel nem állnak szóba ,nem túnt fel ?
Olyanok lesznek mint a konok hüjegyerek akinek cipóra verték a fejét
mert konok volt és még abból sem értett .
Eladott Ország
"Hosszasan lehetne sorolni, hogy Balog Zoltán lelkészként, emberként és politikusként miért az egyik leggyalázatosabb, legvisszataszítóbb figurája a jelenlegi kormánynak, amelynek berkeiben egyáltalán nem gyenge a verseny. Az a fennhéjázó ostobaság, ami ebbe az emberbe szorult akkor is vérlázító lenne, ha nem az egészségügy és az oktatás földig rombolásán ügyködne következmények nélkül. Ha nem botrányosabbnál, botrányosabb ügyek tarkítanák áldásos tevékenységét. Aki ellenvetés nélkül, bólogatva, hajbókolva hallgatott mindig egyetlen felettese szavára, akinek alázatos hűsége felülírt minden emberséget, aki képtelen volt egyetlen percre is önállóan gondolkodni, cselekedni. Nincsen annál mélyebb gödör, mint amikor egy pap, egy lelkész – a moralitás morzsáit is eltaposva – a politika csahos kutyájává lép elő és kilógó nyelvvel, csorgó nyállal várja az utasításokat."
Az ilyen seggfej közli, hogy nem áll szóba a CEU-val.
magyarbakancs
Balog úr nem beszél a CEU-val.
Tojni rá majd megyünk hozzá beszélőre.
Gondolom szívesen járnánk fideszes politikus urak,hölgyek beszélőjére.
Ördögvadász
Van jobb dolga..haha és a barom csodálkozik hahaaa:)
bakegya
Balog embertelensége már közismert,most a bunkóság erejével is próbálkozik az ő istene nevében!!!
Lepényleső
A kormány nyelvezete nem ismeri a szabad nyelvet,csak amelyik nyalja a se..et,ergo nem beszélnek egy nyelven,tehát minek?
papa.49
@Mirabilis: Csak majd akkor fog beszarni, mikor a ,,Sztálin orgonák,, muzsikálnak majd nekik...
cikicakk55
@Mirabilis: Én meg attól tartok,hogy ha az Eu elzárja a pénzcsapot,akkor orbán és szűk csapata( sokkal szűkebb mint akik most a seggét nyalják) időben repülőre szállnak és itt hagyják üres kasszával az államot.Akkor döbbenek majd rá a gázszerelő,Rogán stb félék,hogy amire azt hitték ,hogy az övék,azokból semmi nincs.Már rég valami élnéven valamelyik kis szigetecske bankjában fialja a milliárdokat.Kiderül,hogy a sok megnyert Mészáros projekt nem is az Ő pénze,hanem az Orbán családé.ugyan így a többi stróman is akik azt hitték,hogy Ők Orbán kivételezettjei és csak a két szép szemükért nyertek el annyi versenykiírást.itt maradnak egy fillér nélkül és a nép tehetetlen dühében őket fogja darabokra szedni.nem irigylem a következő kormányt akinek helyre kéne állítania Magyarország és a benne élő nép életét,jövőjét.Bár csak ne lenne igazam,de nekem nagyon gyanús ez a látszólag könnyed hozzáállása Orbánnak minden pofonhoz.Gyerekkoromban én voltam így a csoki adagjaimmal.Anyámék eltiltottak büntitől egy időre a csokitól,de Nagymamám minden héten minden nap vett nekem egy kis csokit.Azokat félre tettem az inséges időkre,így könnyedén vészeltem át 2-3 hét csokimegvonást.
almalibre
megtalálják a módját a Budapesten maradásnak = betartják az előírásokat
kukac50
Tudta Balog Miniszter Miskolcról a számozott utcából került ki?
Ők is írják oda minden felszólalásukra kik Ők honnan jöttek!
Nem a civileket kell piszkálni azért, mert Ők értünk is szólni mernek!
papa.49
@Mirabilis: Én nem szeretném, de ha ez kell ahhoz hogy ez a geci banda eltűnjön akkor jöjjön ami kell!!!
Eladott Ország
"Purger Tibor elmondása alapján azonban Washingtonnak nincs hatásköre ebben az ügyben, hiába mondja Orbán Viktor, hogy kormányközi megállapodástól függ a CEU sorsa. „Amikor az Egyesült Államokban valaki egyetemet akar alapítani, akkor nem a szövetségi kormányhoz fordul, hanem a tagállamok egyikének a kormányához. Jelen esetben New York állam az, amelyik a CEU-val kapcsolatosan bármit mondhat, ha akar. A szövetségi kormánynak semmi köze ahhoz, hogy a CEU hogyan működik” – mondta a Népszavának telefonon Purger, aki szerint a magyar kormányfő pénteki nyilatkozata hasonlít arra, amikor a 2014-es kitiltási ügy kapcsán a kormány azon az állásponton volt, hogy csak akkor lép, ha az amerikaiak „közzétesznek valamit”. „Ez egy halogató taktika, hogy neki ne kelljen nyilatkoznia” – kommentálta az évtizedek óta az Egyesült Államokban élő és oktató szakember." Hogy ezt a kormány nem ért meg, hülyének kell lenni.
papa.49
@Eladott Ország: Ez pontosan leképezi a hazugovics szemét mocskos fajtáját, direkt olyantól ,,várja a választ,, akitől a büdös életben nem fog választ kapni, mondanám PONT EZÉRT, mert így lehet tolni a felelősséget másra!!!
,,Mi kértük a választ, de nem válaszoltak,, ez kb. annyira hiteles, mintha a oroszlántól kérdeznék miért ette meg a gazellát...
a helység kalapácsa
balog, a pedofil kinézető non keresztény nem áll szóba - SENKIVEL.
Ez fenyegetés volt, vagy ígéret?

Minden normális tudja már, hogy te nem vagy keresztény kicsit sem, te echte perdofil kinézetű léhűtő balog.
Látens pedofil vagy balog?
Akarsz beszélni róla?
Tudok segíteni, de neked kell kimondanod, hogy szükséged van segítségre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.