Csaba László már lesújtó véleménnyel van a Fidesz-rezsimről. Csaba László szerint 2010 óta a mérsékelt fideszes politikusok és értelmiségiek a háttérbe szorultak, a Habony-szárny pedig előretört, de ennek az előretörésnek semmiféle előjele nem volt. „A 2010-es választások előtti napokban volt egy beszélgetés, amin a várható győzelem mámorában, villányi borokat iszogatva egymás után szólaltak meg az érdemdús magyarok, és nagyjából 5000 milliárd forintot osztottak el egy óra alatt, majd Orbán felállt, és azt mondta: a kassza üres, a kormányzás nem arról szól, hogy kinek a zsebét miképp tömik ki, hanem hogy miként lehet talpra állítani az országot, teljesítményt létrehozni – idézi fel a professzor, aki szerint ennek ellenére pár nappal később Orbán lazán felmondta a Jobbik programját. A Habony-szárny előretörése – derül ki az interjúból – egyúttal azt is jelentette, hogy a döntés minden kérdésben a legfelső szintre került, és előfordult, hogy a “mérsékelt” fideszes...

Forrás: nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Mint a dzsentrivilágban, kártyázás, borozgatás és pipázás közben dőlt el az ország sorsa, ki mekkora földterületet kapjon, melyik út legyen kockakövezve!
Ez az orbáni NER, majd milliárdokért mehkérdezi az alattvakókat, hogy mit szeretnének, de csak két menüből lehet választani, amit Orbán akar és amit Orbán nem akar!
CsipkeRózsa
Habonyi találta ki, lehet, hogy ezzel ő járul hozzá Orbán bukásához is. Micsoda tanácsadó!
F_Viktor
Most mar tudjatok miert kellett a kormanyra jutasuk legelejen ellopni a MANYP megtakaritasokat, s hova kerult az a 3 ezer milliard forint?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.