Orbán ex catedra, kirekeszti a kereszténységből a tüntetőket. Egyfajta önhatalmú kiátkozással vonva meg tőlük azt a jogot, amelynek megadásához semmi köze. Hacsak nem hiszi Istennek magát. Mely hit esetében nem a kormányfői poszton, hanem a zárt osztályon lenne a legbiztosabb helyen. A Nérók és Napoleonok termei között. Ugyanakkor ez nem csak a miniszterelnök szalonzsidózásainak egyikeként értelmezhető, hanem a fentiek alapján egyfajta utcai vallásháborút is meghirdet. Jelezve, hogy aki ellene tüntet az nem keresztény, nem békés, és legkevésbé sem derék ember. Megmutatva ezzel az őt követő kormányzati és fideszes megszólalóknak a követendő irányt. Jelezve, hogy az elkövetkező kommunikációban számíthatunk arra, hogy az Orbán rendszerét kritizálók egyre kevésbé lesznek keresztények, és derék becsületes emberek. Ám egyre inkább lesznek „zsidók”, és egyre inkább lesznek üldözendő tagjai a társadalomnak. Mondta ezt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a keresztényi szeretet, a...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
Viszket a tenyered? Mosd meg és nyújtsd oda Felebarátodnak. Ha már Húsvét van.
„...békés és derék keresztény embereknek is viszket a tenyere..” – mondta Húsvétvasárnap reggel a magyar miniszterelnök az elmúlt hetek tüntetéseire. Abba most ne menjünk bele, hogy én keresztény emberként akár ezt ki is kérhetném magamnak és számon kérhetném rajta a Tízparancsolat különböző pontjait, különös tekintettel a VII., VIII. és X. pontra. De a legfőbb bajom inkább az, hogy aljasul megint előjön az uszítás, a magyar emberek tudatos egymással szembe fordítása, az „amit szabad nekünk, azt másoknak nem” effektus"

– írja Facebook-posztjában Pósfai Gábor, a Decathlon magyarországi ügyvezetője. Pósfai úgy folytatja:

"ennek az uszításnak már most drámai következménye van Magyarországon. Csak egy vélemény lehet helyes. Csak nekünk lehet igazunk. Mindig háborúzni kell. Elmúltnyolcév, magánnyugdíjpénztárak, Gyurcsány, Bajnai, kizsákmányoló multik, migránsok, EU, Simicska, Brüsszel, Soros – állítsunk meg mindenkit, mindenki ellenünk van! Mindig más a hibás.

És közben embereket, barátokat, családokat fordítanak egymás ellen a demagóg, sokszor teljesen alaptalan és értelmetlen érvrendszerükkel.

Magyarországon mindig is hiányzott a normális vitakultúra, de az „elmúlthétév” még a csíráit is megszüntette, elkezdte teljesen elbutítani az embereket. Mert vitázni veszélyes. Ahhoz kellenének kellően alátámasztott érvek. Ahhoz tisztelni kellene a másikat. És az poiltikailag nem lenne olyan kifizetődő.

index.hu/belfold/2017/04/17/viszket_a_tenyered_mosd_meg_es_nyujtsd_oda_felebaratodnak._ha_mar_husvet_van./
Egyetértek vele az utolsó betűig !
quadrocopter
Állítsuk meg a Gecit és hugyozzuk szájba a hazugságaiért!
magyarbakancs
Tényleg megfenyegetni a honfitársait.
Ez hogy gondolta?Cezaromániai gondolkodás minden méreten aluli embernek a stílusa.
Napóleon,Cézár,Rákosi,Hitler.
nyanya001
@magyarbakancs: Skizofrén és ez az ország miniszterelnöke.
Gyalázat !
GeoCravker
@magyarbakancs: Lehet, hogy egyébként is méreten aluli.
Az egyébként könnyedén feledhető "51-es dosszié" ban van egy aranyköpés. Ami szerint Hitler egy macskát sem tudod volna megnyávogtatni a szerszámával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.