A nemzet legélesebb nyelvű újságírója megint felületet talált rá, hogy elmondhassa, mennyire semmibe veszi a kormány ellen tüntetőket.

Hosszú napok óta tüntetések zajlanak Budapesten. Törvényesek és törvénytelenek. A tüntetések törvénytelen részein pedig egyre agresszívabb tömeg provokálja a rendőrséget és a hatalmat. Erőszakkal be akarnak törni Parlamentbe, minisztériumba, pártszékházba, Gyorskocsi utcai fogdába, Köztársasági Elnöki Hivatalba, rádióarchívumba. Bejelentés nélkül blokkolják Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjának forgalmát. Mindeközben a rendőrség békésen, mosolyogva kísérgeti őket egyik helyről a másikra, ezek a szerencsétlenek pedig azt üvöltik, hogy „Rendőrállam!”. Szánalmas

- írta a Magyar Nemzetben Bayer, aki azzal folytatta, hogy a tüntetők hiába mennek neki a rendőröknek, azok csak rájuk szólnak, hogy számukra ez kellemetlen.

A lovagkereszt-tulajdonos úgy gondolja, hogy a cél az, hogy két héten belül megbuktassák a kormányt, mivel fél éven belül minden a határvédelemről és a migránsokról fog szólni, ott pedig a kormány megverhetetlen.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Zsoltika, csak a demokrácia véd meg attól, hogy ne legyél szájbarúgva. Lehet gyengíteni a demokráciát, de én leszek az első, aki várni fog a sarkon, ha eltörlitek... Aztán majd megtudod milyen, amikor nem csak ti élvezhetitek a demokrácia hiányát...
Erről is le kéne szoknotok, hogy ti vagytok evolúció csúcsai és nincs kitől félnetek, hidd el, ha ertőrlitek, akkor aznap fogsz rájönni, hogy milyen jó is volt az!:) Te szarosszájú, húgyagyú náci vagy komcsi választhatsz, mindkettőben ott volt a nyelved.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Bayer nem tudja még, hogy a Fideszesek be vannak szarva? Egyre több disznóság derül ki róluk.
mariaberta
Ez a ... nem a legélesebb nyelvű újságíró,,,, a LEGPOCSÉKABB nyelvű faszinger, újságírónak nem nevezném,nem az,,,,,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.